Két héttel később, mint tavaly, de elindult az idei dinnyeszezon: múlt szerdán már az első szabadföldi dinnyék szedése is megkezdődött. Ha a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait nézzük, akkor az elmúlt öt évben a görögdinnye volt az egyik legjobban dráguló zöldség – igen, a KSH hivatalos adatbázisa szerint zöldség (és termesztéstechnológiai szempontból is az, hiába tekintik sokan gyümölcsnek). A dinnyéért 2019 óta átlagosan 103 százalékkal kell többet fizetnünk. De nem ilyen egyszerű a történet, hiszen egy erősen szezonális terményről beszélünk, a termelői árak a fogyasztóiaktól az év különböző időszakaiban különböző mértékben térnek el.
Dorcsinecz Balázs Ákos, a Dombegyházi Euro TÉSZ Kft. ügyvezető igazgatója szerint még nem lehet megbecsülni a csúcsszezon árait, mivel a görögdinnye úgy viselkedik, mint a víz vagy a sör.
A KSH adatai a folyamatok ismerete nélkül nem mondanak el igazán sokat a görögdinnyepiacról. Egy olyan termékről beszélünk, ami annak ellenére, hogy egész évben kapható, szezonalitásából kifolyólag több más és más piaci folyamat eredményeként találja meg a vevőit. Ha pusztán az éves bontásban publikált fogyasztói árakat követjük, akkor két, teljesen eltérő következtetést is levonhatunk.
Egyrészt, hogy mennyit drágult dinnye: az öt év alatt bekövetkezett 103 százalékos drágulásával a zöldborsó és a gombák mögött dobogós helyen áll.
Másrészt, hogy a hivatalos statisztika szerint 373 forintba kerül egy kiló, ami a nyári csúcsszezonban látható árakhoz képest irreálisan olcsónak tűnik.
Mindkét megállapítás igaz. A havi bontásban elérhető dinnyeárakon jól látszódik a nyári főszezon két hónapja, amikor a megnövekedett kereslet az árakban is érezteti hatását. De általában ekkor érkeznek meg a frissen szedett magyar görögdinnyék is, felváltva a szezonon kívül kapható import dinnyéket.
A téli időszakban elérhető dél-amerikai dinnyéket először az észak-afrikai, majd bizonyos fajtáknál a spanyolországi, görög és végül a dél-olasz dinnyék váltja fel. Ezek voltak azok, amik, a magyar szezon előtt utoljára még a polcokon maradnak.
Idén két héttel tovább maradtak, mint tavaly, de a megszokottnál is egy héttel tovább. Az áprilisi fagyok miatt a rendkívül fagyérzékeny dinnye szezonja két hetet csúszott, a magyar termelők kivártak, és ezt jól tették. Dorcsinecz szerint bár volt példa arra, hogy lefagytak egyes termelők dinnyéi, a magyar piac kínálatát ez nem befolyásolta jelentősen.
Ecser, 2025. június 27.
Nagy István agrárminiszter és Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke az elsõ hazai dinnyeszállítmány mellett a dinnyeszezon kezdetérõl tartott sajtótájékoztatón Ecseren, a Lidl Magyarország logisztikai központjában 2025. június 27-én.
MTI/Koszticsák Szilárd
„A hazai klimatikus adottságok, a napon belüli hőingadozás harmonikus cukor-sav aránnyal járul hozzá az élvezeti értékéhez.” – mondta az idei dinnyetermésről Nagy István. Az agrárminiszter mellett Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke látható az elsõ hazai dinnyeszállítmány mellett Ecseren, a Lidl logisztikai központjában 2025. június 27-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ami sokkal nagyobb hatással lesz majd a kialakult árakra az az időjárás, de immár a fogyasztók oldaláról.
„A dinnye az ásványvízhez vagy a sörhöz hasonlóan időjárásfüggő termék.
Ha továbbra is olyan hőség lesz, mint ami most van, akkor nagy fogyasztásra készülhetünk, de ha már 20 fok köré visszahűl az idő, akkor szinte teljesen meg is tud állni a dinnyefogyasztás” – mondta a szakértő.
A Nagybani Piacon más a helyzet
A KSH a fogyasztói árakat méri, vagyis azt, hogy mennyiért történik meg az utolsó tranzakció, ami után már csak az evés van hátra. Ezzel szemben a Nagybani Piacon egy egészen más tendenciát látunk. A hazai görögdinnyék megjelenése csökkenti a piaci árakat, ami a rövidebb szállítási idő miatt nemcsak minőségében, de árában is versenyképes alternatívája az importnak.
Az árak emelkedése mögött tehát összességében a megemelkedett magyar kereslet áll, nyáron kvázi drágábban vesszük meg a finomabb, de termelői árában olcsóbb dinnyét, mint télen. Ebből a szempontból a legérdekesebb időszak a nyár eleje, amikor már megjelenik az élénk kereslet, de még nem érett meg a magyar szedés, tehát ekkor a legdrágább a dinnye.
Exportált dinnye, importált infláció
Magyarország jelentős dinnyeexportőr. A versenyképes görögdinnye volumenében az egyik legjelentősebb magyar exportzöldségféle, külkereskedelmi egyenlege évek óta pozitív. Átlagosan három Magyarországon leszedett dinnyéből egyet külföldön adnak el.
Ám a szektor bevételein és értékesítési lehetőségein túl a költségei is jelentős mértékben a nyugat-európai árakkal mozognak, ezért az euró árfolyamára rendkívül érzékeny.
- A vetőmagok nagy része külföldről érkezik,
- a fóliasátrak szintén. Még ha egyes sátrak itthon is készülnek el, az alapanyaguk importcikk.
- A dinnyetermesztéshez szükséges csepegtetőket is kizárólag külföldről vásárolja a szektor, hazai termelés abból egyáltalán nincs.
Az ötéves távon érzékelt infláció mögött Dorcsinecz a termelők költségeinek ezt meghaladó emelkedését látja.
További két fontos költségelem az EPR-díj (ez a Kiterjesztett Gyártói Felelősség, ami azt jelenti, hogy a termékek gyártói felelősek a hulladékkezeléséért a termék teljes életciklusa során – a szerk.), ami megduplázta a csomagolás költségét az elmúlt években, illetve a bérköltség, ami szintén komoly emelkedést mutatott. Ez annak is köszönhető, hogy görögdinnyét nem lehet gépesíteni, ugyanis érettségre szedik:
egy egész görögdinnye tábla termését nem egyszerre, hanem általában három szedésből takarítják be.
Az érettség vizsgálatát a szedés előtt úgynevezett jelölők végzik, majd a szedők a dinnyéket kézzel vágják le.
Csány, 2024. július 9.
Görögdinnyét szüretel egy nõ egy dinnyeföldön a Heves vármegyei Csány határában 2024. július 9-én.
MTI/Komka Péter
Görögdinnye-szüret a Heves megyei Csány határában. Fotó: MTI/Komka Péter
Magyarországon a válogatás és a csomagolás is kézzel történik, aminek relatíve komoly munkaerőigénye és -költsége van. Mindezek ellenére az idei évben a tavalyihoz képest jelentős drágulásra nem számít a szakértő, a csúcsszezonban tehát a Nagybani Piacon 300 forint környékén lehet a dinnye kilogrammonként.