A világ egyik legveszélyesebb versenypályáján, a Nürburgringen épített fel sikeres tetoválószalont a 23 évesen Németországba költöző Roncsek Zoltán. A Zöld Pokol kultuszára építve az ideérkezők százainak készít emléket jelentő mintákat, de azt mondja, ha a pálya bezárna, akkor se lennének bajban. A Nürburgink sztorija.
Az első pár milliméter még nem fáj, ahogy halad a művész, az is inkább csak kellemetlen, nem csoda, kicsi a minta, egy versenypálya körvonala lesz a bokámon. Mára alapvetés, hogy a tetoválás nem csak az ellenkultúráé és a bűnözőké, minden társadalmi osztály varrat, kortól, nemtől függetlenül. Egyre kevesebb a besétálós, katalógusból választós hely, egy modern tetoválást többkörös konzultáció előz meg az ügyfél és tetováló között. Egyre több a szalon, kitűnni nehéz, nem árt egy jó lokáció. Roncsek Zoltán például elköltözött a világ legveszélyesebb versenypályájára, a Nürburgringre.
Ez nemcsak egy pálya, ez mítosz
Nem lehet a világon máshol olyat csinálni, mint a Nürburgring. Kulminálódhat bárhol rengeteg pénz, Kínában vagy akár az Emirátusokban simán felhúznának egy 21 kilométer hosszú versenypályát, de a pénz önmagában nem lenne elég. A Nürburgring a velünk élő motorsport-misztikum, nem is lehet más. Az Eifel-hegységben 1904 óta versenyeznek, eleinte országúton, később a versenypályán, de a legenda státuszhoz kellett más is: a Nürburgringen égett meg Niki Lauda, itt vált legendává Stefan Bellof a Porsche 956-tal, és jópár éve a legkomolyabb sportautók identitásképzője a Nürburgring-köridő. A gyártók itt hajtják a legújabb prototípusokat, influenszerek, újságírók tudósítanak róla egyre többet, tehát a legenda adott, mégsem ettől különleges a hely.
Ebből csinálják a legtöbbet a Nürburginkben. Fotók: Sturcz Antal
A nyilvánvaló pénzügyi okokon túl Zolit a mentalitás vonzotta Németországba. „Egy barátom azt mondta, Zoli, te olyan németes vagy, szereted a rendszert, dobozosan éled az életed.” 17 évesen jött ki először, akkor még egy művésztáborba, pár évre rá már végleg. Hatévesen kezdett kerámiázni, bár inkább a szobrokat szerette, egy évre rá jött a rajz, majd a festészet, az airbrush (a szórópisztolyos festés), de utóbbit a vegyszerek okozta terhelés miatt elengedte. „15-16 éves voltam, amikor airbrusshal festettem egy teljes robogót, 40 ezer forintért, két hétig, minden nap 8-10 órát maszkolgattam, fújtam, aztán két hétre rá a srác összetörte.” Ezen a ponton megfogadta, hogy többet nem csinál ilyet, de azért jeleztem, hogy a bokámra tetovált pályarajzot én is bármikor lehorzsolhatom.
Versenypálya persze sok van, de olyan, amire hétköznap délutánonként, és a legtöbb hétvégén bárki felhajthat, kevés. És ez a lényeg: a Nürburgring Nordschleife szakasza az év nagy részében fizetős útszakaszként működik, sebességkorlátozás nélkül. Vagyis Jürgen tart hazafelé munkából,
becsenget 30 eurót (hétvégente 35-öt), majd némi benzinnel kiégeti a stresszt a véréből. 74 kanyar, 300 méter szintkülönbség, és egy komolyabb autóval az ember több ponton is fékezhet 250-ről. Ez adja a kultusz lényegét, hogy bárki, bármilyen autóval taposhatja azon az aszfalton, ahol a legnagyobbak.
És a pálya kegyetlen: nagyrészt bukótér nélküli, szűk, erdőbe vágott nyom, nem hiába nevezte Jackie Stewart Green Hell-nek, azaz Zöld pokolnak. És igen, felhajtani 30 euró, de ha valaki elkottázza, és beleáll a korlátba, akkor a mentést és a pályaelemek helyreállítását is ki kell fizetni. Ez persze még a szerencsésebbik eset: évi egy-két haláleset a mai napig történik.
Az első Ebay-ről rendelt tetoválókészlet
„A tetoválás maga úgy jött, hogy a keresztapám mondta, olyan ügyesen rajzolsz, miért nem kezdesz tetoválni? Akkor még úgy voltam vele, hogy á, tetoválni, azt a bűnözők csinálják.” Ez még a kétezres évek eleje volt, Zoli szerint a gát az évtized közepén szakadt át, akkor hirtelen mindenféle ember elkezdett varratni.
Roncsek Zoltán, tulajdonos – Már van akkora ügyfélkörük, hogy az se lenne végzetes, ha bezárna a legendás pálya.
Zoliék jó üzletet csinálnak a pályából, az egyszerűbb pályarajz, vagyis a szimpla körvonal 99 euró, a bonyolultabb pályaminták egészen 249-ig mennek. Ha valaki idejön, megy pár kört, a fülén folyik az adrenalin, majd meglátja, hogy van itt egy tetováló, nem sokat gondolkodik. Pojácaság? Lehet, de egy ilyen minta a legritkább esetben szól a külvilágnak (az enyémet gyakran rántott húsnak nézik), ez egy emlék a viselőjének. Amikor a 24 órás futamot tartják a pályán, és eljön 280 ezer ember a világ minden részéről, Zoli szalonjában, a Nürburginkben százas nagyságrendben tetoválják fel a mintát.
Hiába kötött anno Zoli negatív sztereotípiákat a tetováláshoz, utánanézett, és felfedezte, hogy ezen a területen is lehet alkotni, innen már nem volt messze Ebay-ről rendelt első tetoválókészlet, és az első mellkasra tetovált skorpió. „Mindenkinek azt mondom, menjen el egy szalonba tanulni, vagy keressen egy jó mentort, esetleg egy tényleg jó online kurzust akár” – ezt tapasztalatból mondja, mert eleinte ő is otthon tetovált. Ezidő tájt sok tananyagot, kurzust megvett, de jórészük csalódást okozott, közben pedig dolgozott. „Akkoriban fizettek fél disznóval, kecskével. Németországban ilyen még nem történt.”
Amikor kiment Németországba, a semmibe is érkezett – meg nem is: egy barátján keresztül kereste meg egy német-magyar tetoválószalon, hogy kéne egy tetováló, annak a hétnek a péntekjére. „Gondolkoztam egy olyan három másodpercet, és rávágtam, hogy igen.
21 éves voltam, minden barátom, osztálytársam az egyetemen tanult, én meg csak ott tetoválgattam Orosházán. Jött ez a lehetőség, nyilván éltem vele.”
Lenyomott egy hetet, szerette, de neki akart futni a képzőművészeti egyetemnek festő szakon. A felvételi egy pontján Zolinak szegezték a kérdést, lehet-e művészet a tetoválás, és rávágta, hogy van az a szint. Ezen a ponton köszönt el tőle a felvételi bizottság, de saját bevallása szerint amúgy sem fejezte volna be az egyemet.
Az első világháborúból ocsúdó, és tetemes jóvátételeket fizető Németországnak persze a legkisebb baja is nagyobb volt, mint a versenypálya-építés, ezért a helyi tanácsos, Dr. Otto Creutz munkahelyteremtési programként csomagolta a Nürburgring ötletét, így már a későbbi kancellár, Konrad Adanauer (ekkor még Köln polgármestere) is rábólintott a 15 millió márkás támogatásra. A pálya 1927-re készült el, és az építés 25 ezer embernek adott munkát. Hivatalosan fizetős közútként működött, tehát hétközben az átlagemberek hajtottak rajta, hétvégén a versenyzők, és persze a német gyártók is használták, valamint használják a mai napig, mint tesztpálya.
Nem cimbiznek, melóznak
Adanaut tulajdonképpen körbeöleli a versenypálya, és bár Zoli először ide jött ki tetoválni, nem érdekelte sem a pálya, sem az autózás. „21 éves voltam, csőlátású. A tetoválás érdekelt, a technikai része, és hogy azt megtanuljam. Meg a sport.” Azt idő múlásával látta, hogy a környéken sok Ferrari meg Porsche jár, de elkönyvelte annak, hogy gazdag környékre jött. Idővel persze feltűnt, hogy a rendszámok Európa legtöbb országára utalnak, meg hogy a tél közeledtével eltűnnek az autók, ekkor fedezte fel, mi is ez a hely. A versenypálya-komplexum része egy hatalmas fedett hangár, itt többek közt a Mercedes-AMG és a BMW Motorsport is üzemeltet bemutatótermet, a kettő között volt egy kiadó helyiség, Zoli rengeteg spórolás után erre csapott le. A szalonból látni a mitikus aszfaltcsíkot.
„Volt egy kedves ügyintéző hölgy, kérdezte, hogy biztos vagyok benne, biztos ki akarom venni?”
23 évesen még nem vették komolyan, pláne, hogy ebben a közegben már csak a hely bérlése is több ezer euró. Sok pénz koncentrálódik a közelben, elég csak a Mercedes-BMW szomszédságra gondolni, a Nürburgink viszont nem teheti meg, hogy csak erre a közönségre lő. „Az első kihívás az volt, hogy fiatalok vagyunk, hogyan vesznek minket komolyan? Ennek csak egy része, hogy nagyon jó melót csinálunk, és megy a híre. Erre koncentráltunk, összeraktunk egy weblapot, marketinget kellett tanulnom, elég sokat.”
Főleg Újszászi Bogár László (nyelvész, meggyőzés- és befolyásolástechnikai kutató – a szerk.) munkái segítettek neki, ő fordította meg Zoliban, hogy kell nézni a vevő és az eladó viszonyát. Sokan eladóként akarnak gondolkodni, pedig vevőként kell, hiszen ezen a területen nem elvárható, hogy a vevő pontosan tudja, mit akar, de ha a helyébe képzeljük magunkat, tudunk segíteni.
Először csak két ágy volt a terem végében, aztán jött a rendes berendezés, meg egy angol csapattal való kellemetlen kaland után néhány kamera. „Bejöttek, elkezdtek alkudozni, hogy a másik szalonban fele ennyiért csinálják, mondtam, hogy jó, akkor csináltassátok ott, aztán addig fajult a dolog, hogy ki kellett dobni őket.” Mint mondja, az angolok sokszor alkudnak, agresszívan, „mennyit engedsz a feléből” felütéssel, más nemzetre nem jellemző ez. A Nürburginkben jelenleg 150 eurós óradíjjal dolgoznak, de ezt az évvégére 200-ra fogják emelni, hogy közelítsenek a német árszinthez – ennyi most az óradíj a német prémium szalonokban.
A Nürburginkben jelenleg ketten dolgoznak, Zoli mellett barátja, kollégája Jenei Sándor tetovál. „Ez inkább baráti és partneri viszony, gyerekkori barátok vagyunk, a rajzszakkörön találkoztunk.” Először a break volt a közös hobbijuk, majd a tetoválás, Sándor három és fél évig grafikusként tanult a képzőművészetin, amikor Zoli kicsábította tetoválni, bár akkor még egy másik szalonban dolgoztak.Egyiküket sem különösen érdekli a motorsport, vagy úgy általában az autózás, de Zoli szerint nem is ez kell a hitelességhez. Ha nem számítják a kis Nürburgring pályarajzokat, ami épp az én bokámra is felkerül, a megkeresések alig 20%-a autós, tehát hiába a pálya, nem az autós közösség viszi a hátán a stúdiót. Ettől még a pályarajz használatát egyeztetni kellett a pálya képviselőivel, hiszen az az üzemeltető cég szellemi tulajdona.
„Mondják, nincs ember, nincs probléma, igyekszem minimalizálni a körülöttünk lévő emberek számát, cél a hatékonyság. Sokszor látom, hogy az újhullámos tetoválók ilyen cimbizéssel próbálják eladni magukat, te is láttad, nálunk ilyen nincs, itt munka van, nem röhögcsélünk.” Zoli bővíteni szeretné a Nürburginket, Sándor és maga mellé még szeretne felvenni tetoválókat, lehetőleg magyarokat. Hisz abban, hogy a közös háttér segít megértetni, milyen lehetőség ez a szalon.
Németországban tetoválószalont indítani hasonló, mint itthon
Németországban a szalon megnyitásához vállalkozást kell regisztrálni, mint bármilyen más vállalkozó tevékenységnél, ehhez személyi igazolvány kell, valamint a szalon helyszínének igazolása. A bejelentés díja önkormányzattól függően 25-50 euró körül alakul, és előfordulhat, hogy a céget a kézműipari kamarába is be kell jelenteni. Ezen felül már csak a német járványügyi és fertőzésvédelmi előírásoknak kell megfelelni, valamint készíteni kell higiéniai tervet is, amit a vonatkozó hatóság vizsgálhat.
„Magyarországon jelenleg egy tűzoltókészülék kell a tetoválószalon megnyitásához” – mondja Tekse Gábor, az Egerben működő Tales of Ink Tattoo Studio tulajdonosa, utalva némi cinizmussal arra, képesítésre itthon sincs szükség. A vállalkozás regisztrálásának menete ugyanolyan, mint bármilyen más egyéni vállalkozónál, fontos viszont, hogy itt a tevékenységi kör testtetováló, nem sminktetováló.
Emellett Magyarországon is meg kell felelni az ÁNTSZ követelményeinek, viszont Gábor kiemelte, hogy vármegyénként változhat, pontosan mit is vizsgál a szakember, hiszen nincs kőbe vésett, a tetoválószalonokra vonatkozó előírásrendszer.
Például amikor a tetováló összeszereli a tetoválógépet, tiszta kesztyűt visel, ezzel csomagolja ki a steril tűt. Viszont, mivel például a steril tű csomagolása már szennyezett lehet, utána kesztyűt vált, és ezzel szereli össze a már kicsomagolt alkatrészeket, és utána kezdi a munkát. Erre kimondottan nincs metódus, mégis van olyan ellenőr, aki erre is figyel.
Kézműves tutista
Az általam ismert tetoválók mind konzultációkkal dolgoznak, vagyis az ügyfél pár alkalommal találkozik a tetoválóval, és kitalálják, részletesen megtervezik a mintát. A Nürburgring vagy például a közeli Köln egy túristacélpont, márpedig a látogatók ritkán töltenek itt heteket, hogy a többkonzultációs tervezés megvalósítható legyen. Zoli most épp ezért egy ügyfélkapcsolati rendszeren dolgozik, hogy hatékonyabb legyen a folyamat.
„Ha van egy feladat, és csinálni kell, azt érdemes megtanulni szeretni, különben csak szívatod magad” – mondja, amikor a járulékos tevékenységek jönnek szóba. Profi videós felszerelése van a marketing anyagokhoz, de nem szeretetett videózni, viszont mivel szükség volt rá, megtanulta szeretni. Ugyanígy a mintás öntött epoxi padló, az ágyak, amin tetoválnak, vagy a ledes lámpák. Amit csak tudtak Zoli és Sanyi ketten csináltak meg a szalonban, így ha valamivel gond van, maguk tudják megoldani is.
„Én a túlbiztosításra megyek mindig, ez a padló itt egy tonna epoxi, de senki sem csinálná meg nekünk ezzel a mintával, szóval megcsináltam én.” A tetováló ágy akár egy autót is elbírna, szintén egyedi darabok, és a számítástechnika is túlmutat az indokolton. Zoli ellentmondást nem tűrő törekvése és szögletes gondolkodása még ellenszenvesnek is tűnhet, de az eredmények őt igazolják, nyolc éve fejleszti a szalonját, és kész ugyan nincs, de csak az övé. Az eddig befektetett munka ellenére sem fogalmaz meg magasztos célokat, inkább csak jó munkára és anyagi biztonságra törekszik.
„A cél 10 millió euró. Annyi aggasztó dolog zajlik a világban, 10 millió euróból már lehetne egy biztonságos házam, víztisztítóval és hasonlókkal.”
A tetoválószalon anyagköltsége viszonylag alacsony, tinta, fertőtlenítő, meg néhány más fogyóeszköz, az emberek itt a munkát fizetik meg. Az előbbiek évi 700 és 1300 euró közti összeget jelentenek, míg az árbevétel 2025 első negyedévében már majdnem 40 ezer euró (15,5 millió forint) volt. Az eddigi legjobb év 2023 volt, amikor 54 ezer eurós (22 millió forintos) árbevételt ért el a szalon. Zoli csak akkor gondolkodna újabb szalon nyitásában, ha Sanyi nyitott lenne a vezetésére, addig viszont úgy van vele, hogy amíg belőle csak egy van, egy szalont tud jól működtetni.
A Nürburgring egy veszélyes hely, legalábbis időről-időre előkerül a vita arról, hogy rendben van-e az, amikor teljesen fogalmatlan sofőrök 200 felett kergetik egymást egy szűk erdei úton. Valamivel kevesebb a súlyos sérült, amióta a motorosokat kitiltották a Touristenfahrtenről, ők nem is olyan rég még az autósokkal együtt mentek. Ezzel együtt is egyre többen szólalnak fel amellett, hogy tiltsák be a turista vezetést, vagy legalább kezdjék el komolyan szankcionálni a szabálytalankodókat.
Szintén fenyegetik a pályát az állandó pénzügyi nehézségek: mivel a Nürburgring ötször hosszabb, mint egy átlagos versenypálya, elképesztőek a fenntartási költségei, az aszfalt rendszeres felújítása, a biztonsági szolgálat működtetése, a balesetek esetén a leállás, mind-mind hatalmas összegeket visz el. A pálya 2012-ben csődbe is ment, habár ehhez kellett az akkori állami tulajdonos felelőtlen költekezése is.
Zoli viszont ezzel együtt sem aggódik, hiszen ha hirtelen bezárna a pálya, megvan az ügyfélkör, ráadásul a német infrastruktúra is segít, hiába vannak a semmi közepén, az autópálya-hálózatnak köszönhetően elég jól elérhetőek.
Sanyi lassan befejezi a tetoválásomat, csak a frissen borotvált bőr enyhe irritációja, meg a seb jellegzetes viszketése marad. Zolinak egy tetoválása sincs, nem tudnék más ilyen tetoválót mondani, saját bevallása szerint még nem találta meg a tökéletes mintát.
„Tetováltam már 70 felettieket is első tetkóval, és boldogok voltak. Én is ilyen akarok lenni, majd csinálom, ha biztos vagyok benne.”
Mert a lényeg: a túlbiztosítás.
