Lázár János átadta a helyettesének miniszteri feladatainak ellátását.
Mi történt? Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t – ezt ígérte az építési és közlekedési miniszter a Lázárinfón. Lázár János elmondta, hogy az új szabályozás szövege jelenleg lektoráláson van. Hozzátette, hogy 2026 szeptemberében vezetnék be az új szabályokat. A miniszter azt mondta, hogy teljesen más közlekedési rendszert ajánlanak a magyaroknak.
A sajtótájékoztatón szó volt a Budapest-Belgrád-vasútvonalról is. Ennek magyarországi szakaszát a tervek szerint február 20-án megnyitják a teherforgalom előtt. Hozzátette, hogy még március 15. előtt a személyforgalom számára is meg akarják nyitni a vonalat, ahol egyelőre a tesztüzem zajlik.
A Lázárinfón az is kiderült, hogy a miniszter ilyen formában nem tart sajtótájékoztatót a következő hónapokban. Az építési és közlekedési miniszter, Orbán Viktor kérésére, teljes mértékben a választási kampányra koncentrál. Ez azt jelenti, hogy a szaktárcán belüli feladatait Csepreghy Nándor miniszterhelyettes veszi át. Lázár János őt lehetséges utódjaként is említette. Hozzátette azt is, hogy amennyiben a kampányt teljesen lefoglalja, akkor a miniszteri fizetését nem fogja felvenni.