Elon Musk cége, az xAI törölte a Grok chatbot antiszemita bejegyzéseit, de Törökországban már blokkolták is a szolgáltatást.
Mi történt? Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, az xAI törölte a Grok nevű chatbot „nem megfelelő” bejegyzéseit a közösségi médiafelületükről, az X-ről (korábbi Twitter), miután a bot Adolf Hitlert dicsőítette, valamint antiszemita megjegyzéseket tett – írja a Reuters.
Mit lehet tudni még? Noha az xAI haloványan bocsánatot kért, és jelezte, kezelik a problémát, a nemzetközi sajtó felhívta a figyelmet arra: nem ez az első eset, hogy a Grok szélsőséges nézeteket terjeszt.
Azaz volt már ilyen? Persze, a Grok májusban például a dél-afrikai „fehér népirtásról” posztolgatott. Akkor az xAI ezt a Grok válaszszoftverében végrehajtott jogosulatlan módosításnak tulajdonította. Egyébként egy török bíróság éppen szerdán blokkolta a hozzáférést az Elon Musk által alapított xAI cég által fejlesztett Grok egyes tartalmaihoz, miután a hatóságok szerint a chatbot olyan válaszokat generált, amelyek sértették Tayyip Erdoğan elnököt, illetve a modern Törökország alapítóját, Mustafa Kemal Atatürköt és a vallási értékeiket.
Tényleg antiszemita? Az OpenAI ChatGPT 2022-es indulása óta fokozódtak az aggodalmak a mesterséges intelligencia által támogatott chatbotokban előforduló politikai elfogultsággal, gyűlöletbeszéddel és tényszerű pontatlanságokkal kapcsolatban, a Grok atniszemita „hajlamaira”, és szélsőjobboldali elfogultságára utaló jelek pedig erősítik az aggályokat.