Tiborcz István interjút adott a Financial Times-nak, melyből négy fontos és érdekes részt emeltünk ki.
Mi történt? Az Index szemlézte a Financial Times Tiborcz interjút, melyben a miniszterelnök veje egy ötcsillagos, Duna-parti szálloda tetőtéri éttermében az alábbiakat mondta:
Nem érdekli a politika, ő meg a politikát nem érdekli.
Tiborcz elmondta, hogy őt üzletemberként nem érdekli a politika, az ellenzék célpontjává az általa felépített hatalmas vállalatcsoport miatt vált. Visszautasította a vádakat, melyek szerint politikai kapcsolatainak köszönhetően tudott az ország egyik leggazdagabb emberévé válni és az ingatlan, turisztikai, logisztikai és banki szektorban is meghatározó szereplővé nőni. Tiborcz szerint a politika nem a személye iránt érdeklődik, hanem a szerepe iránt, vagyis azért, mert a miniszterelnök veje.
Egyik cége sem kapott jelentő közbeszerzési szerződéseket az elmúlt tíz évben.
Az elmúlt évben a vagyonát megduplázó Tiborcz a 2017-es Elios-üggyel lett országosan ismert. Erről azt mondta, hogy az uniós vizsgálat politikai indíttatású volt, míg a magyar ügyészek két vizsgálatban sem találtak jogsértést. Elmondta, hogy egyik cége sem nyert el az elmúlt tíz évben jelentős közbeszerzést, és már megtanulta, hogy a miniszterelnök vejeként nem foglalkozhat akármivel.
Nem a pénz motiválja.
Tiborcz elmondta, hogy a vagyonos ember, de nem ez a motivációja, csak annyit akar, hogy a befektetései sikeresek legyenek. Célja, hogy a BPDST Európa egyik meghatározó csoportjává váljon.
Az amerikai költözésnek nincs köze a választásokhoz.
Tiborcz ősztől a családjával az Egyesült Államokba költözik, hogy felesége tanulhasson. Erről elmondta, hogy semmi köze a közelgő választásokhoz, illetve kiemelte, hogy a vállalkozásai ellenállóak a magyarországi politikai változásokkal szemben, hiszen lengyelországi, romániai és szerbiai befektetései is vannak, illetve az amerikai terjeszkedés is tervben van.