Míg a Simon’s Burger, a Balazs Kicks vagy a Mobilfox fiatal alapítói már üzleti modelljük szerves részeként használják a TikTokon kapott figyelmet, addig a platformot a leggazdagabb magyarok egy másik generációja is elkezdte belakni – ki brandépítésből, ki hobbiból. Elmerültünk néhány magyar milliárdos TikTok-profiljában.
Mark Cuban volt az első milliárdos, aki szembe jött velem TikTokon. Ő a Dallas Mavericks kosárlabdacsapat társtulajdonosa, az amerikai Shark Tank egyik legismertebb arca, vagyonát hatmilliárd dollárra becsli az amerikai Forbes.
A TikTokra azért regisztrált, hogy „jobban megértse a gyerekeit”, aztán rákapott az ízére, és maga is tartalomgyártó lett. Rövid, lényegre törő tanácsokat, motivációt ad feltörekvő vállalkozóknak a Tip of the Day formátumában, és időnként betekintést nyújt a kulisszák mögé is – hol egy NBA-meccsen, hol a Shark Tank forgatásán. 1,2 millió követőt lapátolt össze, de ma már nem túl aktív, szerinte a platform túl üzletközpontú lett, és a monetizációs kényszer az algoritmust is elrontotta – ahogy az lenni szokott.
Cubant nézve kezdtem először furcsállni, hogy olyan vállalkozókat, akiknek egyébként semmi szüksége nincs a nyilvános szereplés ezen formájára, mégis rávisz valami arra, hogy a karakterüktől teljesen eltérő kontextusban is megjelenjenek mégis a kínai platformon. És hogy mennyire más az ilyen cringe attól a cringe-től, amit egy hivatásos influenszertől látunk – mert azért ehhez sem árt érteni. Legalább annyira, hogy a kamerát jó helyre tegye, hogy ne mindig a fogára húzza a fókuszt az automata, és hogy a szöveg, amit mond, ne koppanjon a földön.
Na de nézzük, a mi milliárdosaink hogy ugrották meg a feladatot. Az rögtön feltűnhet, hogy a nyolc évada futó Cápák között vállalkozói showból többen kezdtek TikTok-pályafutásba. Promózták a műsort, a részt vevő vállalkozókat, megmutatták a dealek utóéletét, de a csatornájuk az aktuális évad lecsengése után is rendre aktív marad. Van, aki akkor lendült csak bele igazán a tiktokkerkedésbe, amikor a show már nélküle ment tovább. Kezdjük tehát a cápákkal:
Balogh Petya
- 124 ezer követő
- Legnézettebb videó: „Adsz kölcsön egy misit? Nem!” (676,3k)
TikTokon is a tech vonalon maradt Balogh Petya, a tőzsdén jegyzett STRT Holding vezetője. A mesterségesintelligencia-őrületben jó érzékkel kezdett MI-teszteket gyártani, egyik legnézettebb videójában az MI segítségével megzenésítette Petőfi Sándor Füstbe ment tervét, és generált hozzá videoklipet is.
Balogh Petya. Fotó: Orbital Strangers
Balogh Petya mindent delegál, ami nem tőle kell, hogy jöjjön; azaz a felvételen kívül a feldolgozásban, vágásban, feliratozásban, publikálásban külön csapat segíti. Fotó: Orbital Strangers / Forbes
Legtöbb videójában vállalkozói és pénzügyi tippeket ad, kérdésekre válaszol, a portfóliócégeiről mesél és a napi rutinját is megmutatja. Petya azt mondja, amit épít, részben üzlet, részben mozgalom.
„Azon dolgozom, hogy több nemzetközi sikerű hazai vállalkozás legyen. Ehhez pedig létfontosságú a tudásszint emelése, a tudásátadás erősítése. Ebben akartam példaként elöl járni, bízva abban, hogy ha én csinálom, akkor idővel más is fogja”
– mondta a motivációjáról. A munkafolyamatokról pedig Petya azt árulta el, mindent delegál, ami nem tőle kell, hogy jöjjön; azaz a felvételen kívül a feldolgozásban, vágásban, feliratozásban, publikálásban külön csapat segíti.
Balogh Levente
- 93,4 ezer követő
- Legnézettebb videó: A Szentkirályi-sikersztori (836,8k)
A Cápák között másik oszlopos tagja Balogh Levente már a Forbesnak adott, 2022-es interjújában is elmondta, hogy a Szentkirályi ásványvíz vezetése mellett nagy figyelmet fordít a személyes márkája építésére is. Akkor milliárdos nagyságrendűre becsülte énmárkáját, és azt mondta „dolgozik is rajta komolyan”.
Ez a TikTok-profilján is látszik, ahol főleg a nevéhez kötődő termékeket, és újonnan A vizek ura című országos turnéját promózza. Ezek mellett néha jelentkezik (egyébként viszonylag érdekes) kólatörténelem sorozattal, és vállalkozói, motivációs tippek videókkal is, ami úgy tűnik, kötelező elem a TikTok ezen szegletén.
Balogh Levente. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Balogh Levente a Szentkirályi ásványvíz vezetése mellett nagy figyelmet fordít a személyes márkája építésére is. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Balogh Leventénél látni a talán legerősebb bizonyítékát annak is, hogy mennyire kiszámíthatatlan az algoritmus. Nála az egyik legnézettebb videó arról szólt, hogy megnyitott a c+c raktáruk Dunaharasztiban, semmi tánc, semmi zene, csak a raklapnyi üdítő.
Szauer Tamás
- 4640 követő
- Legnézettebb videó: Villámkérdések (63,3k)
A HVG vezérigazgatójának feedje nemcsak azért kakukktojás, mert még nagyon friss, hanem azért is, mert médiatulajdonos lévén erősen az értelmiségi közönséget célozza a videóival. Amellett, hogy életmódtippeket ad, megosztja a reggeli zabkásája receptjét és a futást népszerűsíti, közéleti eseményekre is valamelyest komplexebben reagál, mint azt a platform átlagos stílusától megszokhattuk.
Csinált reakcióvideót Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszteri kinevezésének abszurditásáról, a családi adókedvezményekről, az amerikai védővámokról, de az Onlyfans eladásáról is.
„A fő célom, hogy azokat a social media felhasználókat szólítsam meg, akik nyitottak a gondolkodásra, a tanulásra és a világ értelmezésére. Ez egyszerre szól a személyes márkám építéséről és arról, hogy a HVG fiatal vezetőjeként új színt vigyek a márka életébe. Fontosnak tartom, hogy ahogy az újságíróink arca a HVG tartalmához kapcsolódik, úgy az én arcom a HVG-hez mint üzlethez kapcsolódjon ” – mondta Szauer arról, miért kezdett bele.
Megkérdeztük azt is, hogy felmerült-e kötelező elemként a Cápák között készítőitől a tiktokos jelenlét, de Szauer azt mondja, egyértelmű volt, hogy külön kérés nélkül is mindenki több csatornán próbálja elérni a nézőket. Ő is külön videós csapattal dolgozik, akik az ötletelésben és az utómunkában is segítenek neki.
„Már látok pozitív jeleket az üzletben is, de még gyerekcipőben jár a szereplésem. Fontos, hogy én nem árulok semmit, nem digitális újságos standként gondolok a csatornáimra.
Egy barátom, aki jól ismeri a terepet, azt mondta: száz elkészített videó után kezdem majd csak egyáltalán kapisgálni, mi fán terem a TikTok – úgyhogy még az utam elején vagyok” – mondta Szauer.
Wáberer György
- 27,8 ezer követő
- Legnézettebb videó: Reggeli rutin (498k)
„Küldetésem az egészségmegőrzés és a prevenció népszerűsítése” – írja a biójában a 18. leggazdagabb magyar, akinek TikTok-karrierje azért is meglepő, mert a milliárdos a Cápák között-szereplésig nagy ívben kerülte a nyilvánosságot.
Miután két részletben értékesítette a nevét viselő kamionbizniszben lévő tulajdonrészét Tiborcz István egyik érdekeltségének, végképp eltűnt a reflektorfényből. Azután neve csak ritkán tűnt fel kormánybiztosi pozíciója vagy a magánegészségügyi szolgáltató, a Wáberer Medical Center miatt.
Waberer György Fotó: Orbital Strangers / Forbes archív
Waberer György olyan közvetlenséggel mutatja meg a terminátor napirendjét, hogy a zavarunk leküzdése után leesik, hogy ez a 69 éves százmilliárdos tényleg így él. Fotó: Orbital Strangers / Forbes archív
Utóbbi minden bizonnyal személyesen a legfontosabb neki, mert a TikTok-tartalmai szinte teljes egészében az egészséges életmódról szólnak. Wáberertől ugyan nem fogunk világmegváltó tanácsokat hallani (ezekből a jól ismerteket vallja: a cukor és az alkohol rossz, a zöldségek és a sport jó), de olyan közvetlenséggel mutatja meg a terminátor napirendjét (úszás, gyúrás, nyújtás, biciklizés még reggeli előtt), és hogy mit eszik (sok chia magot, egyszer meg is gyűlt vele a baja), hogy a zavarunk leküzdése után leesik, hogy ez a 69 éves százmilliárdos tényleg így él.
Úgy ugrik be a jeges tóba egy átedzett reggel után, úgy síel le a fekete pályán Murauban, és úgy crossmotorozik Kirgizisztánban, ahogy én valószínűleg sosem fogok.
Ettől a hitelességtől még az olyan mondatokat is megbocsátjuk neki, mint amikor elmondja, miért szeret korán kelni: „ilyenkor vörösen izzik a nap és sejtelmes ködben pipáznak a kémények.”
The Originals
Jákob Zoltán
- 1,4 millió követő
- Legnézettebb videó: Ferrarival viszi el iskolába egyik rajongóját (2,2m)
A Crystal Nails és a Luxoya alapító-tulajdonosa – állítása szerint – csak hobbiból tiktokozik, mégis övé a legprofibb social-operáció a TikTok-milliárdosok közül. Jótékonykodós tartalmai rendre több százezer megtekintés fölötti elérést produkálnak, és a luxoyás promók pörgetik az eladásokat is.
Visszatérő formátuma, hogy a követőit meglepi valamivel, amit ők vagy nélkülöznek, vagy nagyon szeretnének. Lepett már meg rászoruló családokat szemüveggel, KTM biciklivel és PlayStationnel is. Adakozásairól korábban azt mondta, havi mintegy tízmillió forintot költ ezekre, és sokszor hosszabb távú segítséget is próbál nyújtani.
„Amin hezitáltam, hogy jó-e, ha kitesszük a videókat, és mindenki látja ezeket a nehéz helyzetben lévő embereket. De épp ennek köszönhetően nagyon sok segítség érkezik egy-egy videót követően ezekhez a családokhoz.
Természetesen Peti megbeszéli a családokkal, hogy kiadhatja-e az adataikat. És ha igen, akkor nagyon sok további segítség jön. Volt olyan, hogy építőanyagot küldtek, vagy mesteremberek befejezték a házat, ruhákat küldenek” – mondta korábban a Forbesnak.
Jákob Zoltán jótékonykodós tartalmai rendre több százezer megtekintés fölötti elérést produkálnak, és pörgetik cégei eladásait is. Fotó: Forbes
A saját tartalmaimat ő kezeli, a cégesekhez pedig van profi videósa és közösségi médiása. „Matematikus vénám van, próbálom megfejteni az algoritmust, de mire megfejteném, addigra megváltozik. Ez egy jó játék” – mondta arról, miért csinálja.
Felföldi József
- 100,9 ezer követő
- Legnézettebb videó: Money or love 9,5m
Aki eddig nem is ismerte Felföldi Józsefet, a Felföldi Édességgyártó Kft. tulajdonosát, az elmúlt hét után biztosan megjegyezte a nevét. A debreceni vállalkozó Facebook-posztban állt bele Tiborcz Istvánba, a miniszterelnök vejébe, akinek „túlerőltetett teljesítményigazolását már nemcsak hiteltelen, hanem kifejezetten méltatlannak is” tartja.
A poszt most 3,5 ezer megosztásnál és 14 ezer lájknál tart, de a vállalkozó nem most tett szert erre a követőtáborra; Facebook-oldalát immár hét éve üzemelteti, ott 134 ezren követik.
A TikTokon is régi motoros, és bizony közéleti kommentárjaival ott sem fukarkodik. Hazahívja a fiatalokat, zéró-toleranciára buzdít a nők és gyerekek ellen elkövetett bűncselekményekkel szemben, és újonnan az Otthon Start program gyengeségeire is felhívja a figyelmet.
Ezen kívül nála is pörögnek a kötelező TikTok-trendek, amiben masszív BMW-gyűjteményét is láthatjuk, de az itthon, úgy tűnik kötelező, zavarba ejtő motivációs szövegeket is mond („a múltban már jártunk, a jövőben még nem, ezért ma kell felépítenünk a holnapot”). Azért a gondolatok között nem veszhet el: a Felföldi Édesség franchise rendszerébe is ezeken a felületein keres újabb érdeklődőket.