Idén lesz tizenöt éves a PamKutya, melyet Osbáth Márk és bátyja, Osbáth Norbert indítottak, és mára az egyik legnagyobb magyar YouTube csatorna lett. Márk közben könyvet ad ki, márkát épít és beszállt a Cérnagyár projektbe, más népszerű youtuberekkel építenek közös székházat. Interjú.
A Forbes influenszerlistájának hatodik helyezettjével problémákról, munkafolyamatokról, építkezésről, nagyköveti vacsoráról, necces meghívókról és a PamKutya csatorna jövőjéről is beszélgettünk.
Forbes: Legörgettem a csatornátok aljára, az első videóig.
Osbáth Márk: Lehet érdekes dolgokat találni.
Még mindig ott vannak a 14 évvel ezelőtti kutyás videók!
Úgy fogom fel, hogy ez egy videónapló az életünkről. A múltkor számolgattam, hogy ugye 29 éves vagyok, és idén lesz 15 éves a Pamkutya csatorna. Az életemnek a nagyobb részében volt, mint amennyiben nem. És van rengeteg olyan videó, amit visszanézve nagyon kínosan érzem magam, vagy nagyon nem vagyok megelégedve azzal, ahogy viselkedtem, de úgy érzem, ez a fejlődés része. Igazából még büszke vagyok arra is, hogy mennyire bénák a régi videók.
Volt, amit letöröltetek, mert rosszul öregedett?
Nem, semmit nem töröltünk le, pedig van, ami rosszul öregedett. Úgy gondolom, így tud hiteles maradni egy csatorna.
Szerinted mi öregedett rosszul?
Vannak régi szilveszteri különkiadásaink, ahol összefoglaltuk, mi történt abban az évben, és közben kényelmetlenül érezzük magunkat a kamera előtt. Látszódik a videóban, hogy amikor kezdtük, egyáltalán nem voltunk extrovertáltak, nem éreztük, hogy szerepelnünk kell a kamera előtt. De azt is éreztük, hogy nagyon sok ember viszont szívesen nézné. Látszódik ezekben a videókban, hogy ez nem természetesen jön, de egyébként meg szeretnénk átadni valamit, és emiatt kínos. Furcsa ezt visszanézni.
Tizenpár éve még kínosan érezted magad a kamera előtt, most pedig itt vagyunk a Cérnagyár készülő főhadiszállásán. Mikor indult ez a projekt?
Igazából már három éve. Sőt, három és fél évet voltunk az előző helyen, a Dózsa György úton.
Ott kikkel voltatok együtt?
A Fókuszcsoporttal, vagyis Ádámmal és Csokival, tehát a Jólvanezígy csapattal, JustVidmannel, ott volt Teki, Duszka Peti és mi a tesómmal közösen. Ádámék pedig később több taggal is bővültek.
„Nem, semmit nem töröltünk le, pedig van, ami rosszul öregedett. Úgy gondolom, így tud hiteles maradni egy csatorna.” Fotó: Ránki Dániel / Forbes
Hogy alakult ez így? Van egy zárt Facebook csoport híres youtubereknek, ahová az 500 ezer feletti csatornák arcait meghívják, és ott találtatok egymásra?
Nem, teljesen különböző irányból ismertük egymást. JustVidman Tomival mi a legjobb barátok voltunk már addigra, vele a Youtube hozott össze. Ádámot a testvérem ismerte valahonnan, és Duszka Petit pedig megint egy teljesen más irányból ismertük meg, volt egy kameó szerepünk egy filmben, aminek ő volt a vágója.
Egyébként meg egy sörözés közben merült fel, hogy mindenkinek szüksége lenne egy irodára. Én nem is voltam ott, hanem csak a testvérem, Ádám és Duszka Peti, ha jól emlékszem. Volt, aki még otthonról dolgozott, más egyedül bérelt helyet, nekünk pedig egy kisebb irodánk volt, de éreztük, hogy már kinőttük, meg jól esett volna, ha társaságban lennénk, mert ketten nagyon könnyen bele tudtunk feszülni egy-egy problémába. És ott a sörözésen felmerült, hogy legyen közös iroda, és utána engem is bevettek a beszélgetésbe, meg a Vidman Tomit is, mert ő is pont akkor keresett irodát.
Igazából ennyi a történet, mondtuk, hogy akkor vágjunk bele, béreljünk ki közösen egy nagy lakást, és nézzük meg, milyen lesz. Eleinte nagyon aggódtam, hogy annyira jó lesz a hangulat a konyhában, hogy senki nem fog dolgozni, és megállnak a csatornák, mert túl jó lesz beszélgetni. És amúgy tényleg jó volt beszélgetni, de mellette meg sokkal nagyobb motivációt kaptunk egymástól.
Jó volt látni, hogy mindenki dolgozik, mindenki töri a fejét, hogy mitől lehetne jobb, mit lehetne máshogy.
Az előző bázisotok címe titkos volt, az új Cérnagyárral mi lesz a helyzet, titkolni fogjátok a pontos lokációt?
Valamennyire szerintem ez is titkos lesz. Alapból nehéz ügy ez, ekkora közönségnél megvannak a veszélyei, ha nyilvános, ki hol dolgozik. Úgyhogy igen, szerintem ezt próbáljuk majd ügyesen kezelni, de még mi sem tudjuk pontosan, hogyan. Az előző az teljesen titkos volt. Mivel itt jobban el vagyunk szeparálva az utcától meg a közterektől, emiatt szerintem itt kicsit nyíltabbak leszünk.
Hogyan határoztátok el, hogy ekkora szintet léptek, és egy lakásból egy hatalmas ipari épületbe költöztök, átépítve az egészet?
Gondolkodtunk, hogy mi a célunk a következő 5-10 évre, és rájöttünk, hogy nagyon nagy helyre van szükségünk. Az előző helyen mindenkinek egy szobája volt, és ez sok mindent limitált. Mi például nem tudtunk egyszerre forgatni és nyugodtan dolgozni a számítógépen, Ádámék nagyon durván túlnőtték a helyet, szóval össze-vissza rakosgatni kellett a díszleteket, ha szerettek volna valami mást forgatni, meg már nagyon zsúfolt volt a hely. A többiek is azt érezték, hogy nagyobb helyre és több helyiségre van szükség, hogy jobban el lehessen szeparálni a munkafolyamatokat. És felmerült még egy probléma: mindenki videózik, ezért fontos, hogy hangszigeteltek legyenek a szobák, emiatt pedig mindegy volt, hova költözünk, mert úgyis fel kell mindent újítani. Ahhoz azért kell a tér, hogy mindezt jó minőségben meg lehessen csinálni.
Most hány csapat dolgozik a Cérnagyárban?
Nem mindegy, hogy számoljuk a csapatokat. Itt van Ádám, Csoki és a teljes Fókusz Stúdió, Duszka Peti, JustVidman, Szirmai Gergő, Radics Peti, Nessaj, Technoscope, Norbi és én. És emellé csatlakozott egy teljes vágóstúdió is.
És most van egy ezer négyzetméteres székházatok. Amúgy miért nem szereted a székház szót?
Nincs vele bajom, pláne most, hogy körbevezettelek. Én is azt éreztem, hogy ennek tényleg van egy székház hangulata, de egyébként meg félek kimondani, hogy a székház. Mi Cérnagyárnak hívjuk.
Összesen hány fő dolgozik majd itt?
Ezt még nem is adtam össze. Jelenleg szerintem mindenestül húsz.
Ezek szerint húsz főre jut ezer négyzetméter. A legtöbb magyar médiacég ennél lényegesen rosszabb ember/négyzetméter aránnyal dolgozik.
Igen, ez így nagyon kényelmes, de azzal számoltuk, hogy mindenki bővülni szeretne. És ha mindenki csak egy fővel bővül, az már plusz tizenkét fő, és ki tudja, mi lesz évek múlva.
A Pamkutyához mekkora stáb tartozik?
Olyan stáb, aki napi szinten itt lesz a Cérnagyárban, olyan nincs. Viszont én például dolgozom együtt szerkesztőkkel a könyvön és a videókon, alkalmilag szoktunk vágókkal is együtt dolgozni, van pénzügyi segítségünk. Szóval nem egyedül dolgozunk, de főállásban nincs velünk senki.
„A szakítás nem merült fel, a saját lábra állás viszont igen, sőt, szerintem az meg is fog történni.” Fotó: Ránki Dániel / Forbes
A Cérnagyár üzleti részét hogyan osztottátok szét? Csináltatok egy közös céget, amibe mindenki betolta a tőkét?
Most gondolkodom, hogy ez mennyire publikus… de igen, egy közös céget csináltunk, mert úgy gondoltuk, hogy az a legegyszerűbb, és a Cérnagyár közös költségeit azon keresztül intézzük.
Mennyit költöttetek eddig a székházra?
Ezt nem akarom kimondani. Úgyhogy rejtélyesen elkenem ezt a kérdést.
Testvéreddel, Norbival az elmúlt pár évben mintha szétváltatok volna, legalábbis ami a tartalomgyártást illeti. Ő főleg utazós videókat készít, te pedig ismeretterjesztőket. Felmerült a szakítás és a külön csatorna indítása?
A szakítás nem merült fel, a saját lábra állás viszont igen, sőt, szerintem az meg is fog történni. Szóval lesznek külön csatornák is, amiken teljesen ki tudjuk élni a saját terveinket, de a Pamkutya ugyanúgy meg fog maradni. És ha egy olyan közös projekt lesz, ami a Pamkutya brandbe illik bele, akkor azt mindenképp oda fogjuk feltölteni.
Egyeztetitek a videóitokat, vagy beleszóltok abba, hogy a másik mit tölt fel?
Mindig megmutatjuk egymásnak, mielőtt publikáljuk őket. Minden egyes videót mindketten látunk, mielőtt felkerül, de még soha nem volt olyan, hogy azt mondtuk: ez ne kerüljön fel. Nagyjából igaz, hogy ő most főleg utazik, én pedig főleg stúdióban felvett ismeretterjesztő műsorokat csinálok, de a célunk azonos, meg a stílusunk is nagyon sok szempontból. Úgyhogy mindkettőnknek tetszik az, amit a másik csinál, vagy legalábbis az én oldalamról tudom mondani, hogy nekem tetszik, de szerintem Norbinak is, úgyhogy ilyen konfliktus nem volt még.
Van még annyi lendület a magyar Youtube-ban, hogy a következő években olyan videó készüljön, ami 46 milliós nézettséget hoz, vagy azok az idők már elmúltak?
Szerintem valamennyire elmúltak. Ha nagyon akarná az ember, szerintem meg lehetne csinálni, viszont nekünk most nem ez a célunk. A Despacito paródiával úgy érezzük, hogy teljes mértékben megéltük, milyen az, amikor sok ember lát egy videót. Szóval ezt kipipáltuk, most inkább a tartalmi részére szeretnénk fókuszálni.
Nem is annyira fontos most számunkra, hogy mennyien néznek. Persze figyeljük, de most inkább egy olyan munkarendszert szeretnénk kiépíteni, amit mi is szívesen csinálunk és rendszeresen tudjuk csinálni, mert már régóta probléma a csatornánkon, hogy nincs elég videó. Úgy gondolom, ez azért van, mert nem sikerült még kiépíteni és megtalálni azt a műsorformátumot, amit igazán tudunk és szeretünk csinálni.
Az elmúlt fél évben fejenként havi egy videó volt az átlagotok, ami alapján tényleg úgy tűnik, hogy valami nem kerek.
Jogos a felvetés. Ezen mi is nagyon sokat gondolkozunk. A tesómmal szinte minden nap erről beszélünk, hogy valami – és ez már tíz éve így van – gátol minket, hogy igazán belelendüljünk és csináljuk a videókat. Valamennyire lehet, hogy a maximalizmus, valamennyire az, hogy nagyon sok videó ötletet összeírunk, de aztán úgy érezzük, hogy nem elég jó, mi viszont annyira jót szeretnénk, hogy sokszor nem csináljuk meg. De a munkát beletesszük, meg gondolkodunk és tervezgetünk.
Itt vannak ezek a zártszelvények. A Dunából szerettünk volna aranyat mosni, már teljesen meg volt tervezve, be voltak rendelve az aranymosó szerkezethez a cuccok, viszont aztán valahogy mégsem valósult meg. Ez is egy olyan projekt, amibe rengeteg munkát beletettünk, amit a nézők nem látnak, nekünk meg itt maradt négy méternyi alumínium zártszelvény. Majd a raktárszobában elrejtjük valahol, aztán lehet, hogy egyszer megcsináljuk. De a lényeg, hogy a munkarendünkön változtatni szeretnénk, mert mi is érezzük, hogy az outputunk nem elég magas.
Van már megfejtés, hogy miért akadozik a termelés?
Most a második könyvön dolgozunk egyébként, de erre már kialakult a rendszer, emellett tudnék videókat is készíteni. Csak most a költözés és a felújítás az, ami elveszi az időmet. Az első könyvbe nulla tapasztalattal vágtunk bele, mindenféle kiadó nélkül, teljesen magunk. Én hívtam fel a nyomdákat, hogy árajánlatot kérjek. Én mentem be és fogdostam meg a papírokat, hogy milyen vastag legyen a borító. A grafikusnak én írtam, a korrektornak én írtam, ezek pedig időigényes folyamatok, és lehet, hogy rossz vagyok bennük, biztosan lehet produktívabban is csinálni ezt. Csak valahogy így érzem igazán a sajátomnak. Ennek viszont az a hátránya, hogy nagyon sok időt kellett beletennem.
A második könyv már sokkal simábban megy, pontosan tudjuk például, honnan kell a képeket beszerezni. És ugyanezt érzem a videózásnál is: régebben teljesen különböző típusú videókat csináltunk, egyszer kamerát küldtünk az űrbe, máskor zeneparódiát írtunk, utána elmentünk Egyiptomba, és mindig mindent a nulláról kellett megtanulni. Most a Márkópédia sorozattal igazából az a célom, hogy legyen egy bejáratott formátum. Ez már valamennyire megvan, csak mindig közbejön valami.
Például egy vacsora David Pressmannél? Amikor elmentetek Norbival az amerikai nagykövetségre, az nagy hullámokat vetett. Számítottál rá?
Számítottunk rá, hogy lesz valamennyi visszhangja, de őszintén egy picit csalódtam. Mármint amiatt, hogy ilyen nagy visszhangja lett. Értem én a kontextust, de nem szabadna, hogy egy amerikai nagykövettel való találkozás ekkora port kavaró esemény legyen. Sajnálom, hogy jelenleg olyan a helyzet, hogy ennyire feszült mindenki és a legkisebb dologra is ugranak.
Volt ennek bármilyen hatása a Youtube-csatornára?
Arra gondolsz, hogy nézettségcsökkenés vagy -emelkedés? Semmi. Sok cikk készült, úgyhogy biztos sok emberhez eljutott a nevünk, akik lehet, hogy eddig nem követtek minket, vagy újra eszükbe jutottunk, de nem vettünk észre semmilyen változást.
Ha Robert Palladino meghívna most, mennél?
???
A Pressman helyére kinevezett ügyvivő.
Ennyire nem követtem, de így már értem. Diplomatikus választ fogok adni: nagyon szívesen élnék úgy, hogy mindenhova el lehessen menni, ha ilyen magas helyekről kap meghívást az ember. Az ráadásul nem egy politikai esemény volt, a Rubik-kocka évfordulóját ünnepelték, és épp amiatt mentünk oda, hogy a tudománykommunikációról beszélgessünk, meg arról, hogyan lehetne azt jobban csinálni. Szóval amíg nem politikai eseményről van szó, addig örülnék, ha el lehetne menni ilyen rendezvényekre.
Az, hogy mi a politika és mi nem, elég vékony jég. Például egy tüntetés a Hősök terén a pedofília ellen?
Az társadalmi ügy volt, ott nem voltak pártok.
Aztán mégis politikai ügy lett belőle.
Egy társadalmi ügyet támogatni, amiben hiszek, oda persze szeretnék elmenni és el is megyek, ha tudok. Az a probléma, hogy most már mindenre rá lehet húzni a politikát. Most már influenszerként – utálom ezt a szót, de nem tudok jobbat – lassan már sehova sem lehet elmenni, mert mindenbe bele fognak kötni, hogy milyen cég támogatta meg melyik oldalhoz kötődik.
Nehéz helyzetben vagyunk ebből a szempontból, hiszen nagyon meg kell gondolni, milyen meghívás fogadsz el. És nagyon sokszor a meghívóból nem is derül ki, hogy az adott eseményt ki támogatja. Volt ugye a halászbástyás eset, ahol egyébként nem voltunk ott, nem is láttam a meghívót, de ott is nagy port kavart, hogy sok influenszer elment.
Nem vagyok egészen biztos abban, hogy tudom, mire gondolsz.
A Magyar Turisztikai Ügynökség szervezett egy influenszerbulit, amire külföldről is hívtak influenszereket.
Ja, aminél idehívtak külföldről influenszereket, és a végén utazási instabloggerek Orbán Ráhelnek hálálkodtak, miután végigturnézták a Tiborcz-birodalom luxushelyeit! Így már megvan!
Oda sok influenszer elment, mi nem voltunk ott, és nagyon megrángatták őket a social médiában. Szerintem nagyon sokan tényleg nem tudták, hogy ebben ez benne lesz. Mert nem úgy van a meghívóban, hogy abból pontosan kiderül, ki finanszíroz egy ilyen eseményt és a helyszínek kinek az érdekeltségei.
Ha a meghívóból egyértelműen kiderül, hogy egy demokráciával felemás viszonyt ápoló ország nagykövetsége hív meg, mondjuk a szaúdi vagy a kínai, elmennél vacsorázni?
Ez nehéz kérdés. Nagyon átgondolnám előtte, főleg a múltbeli események után. Már nem elég mindent kétszer átgondolni, lassan ötször is szükséges lesz.
Most videóban, kamera előtt dolgozom, de a jövőben ez változhat, és ez nem probléma – állítja Osbáth Márk. Fotó: Ránki Dániel / Forbes
Értem, ez nehézség számotokra, a másik oldalon viszont irigylésre méltó szabadságot kaptok, amikor támogatott tartalmakat gyártotok.
Szponzorációs szempontból nagyon nagy szerencsénk van. Körülbelül nyolc éve jöttek az első megkeresések, akkor még jobban szerettek volna a cégek beleszólni, mert nem tudták, hogyan működik ez az influenszer-együttműködés. Viszont egy-két év alatt szerintem megértette az összes cég, és azóta teljesen szabad kezet kapunk és a kreatív részébe nem szólnak bele egyáltalán.
Ez a csatorna méretével és a hírnevetekkel van összefüggésben, vagy ez az iparági sztenderd?
Nem tudom megmondani, hogy a kisebb elérésű tartalomgyártók milyen szabadságot kapnak. Biztosan a csatornánk mérete is segít ebben, de abban is biztos vagyok, hogy a marketing szakma és az influenszerek közösen kialakították, hogyan működik ez a legjobban.
Most, hogy már építettél brandet, adtál ki könyvet, tudsz üzletet kötni, benne vagy egy nagy cégben, mit gondolsz, meddig akarsz majd vicces internetes beszélő fejként működni?
Szerintem bármeddig lehet így működni. Nem tudom, hogy meddig fogok vagy meddig szeretnék. Most egyelőre szeretnék, de hogyha nagyon hosszú távon gondolkodunk, akkor ki tudja. Viszont úgy gondolom, hogyha egy jó közönséget vagy akár közösséget alakít ki az ember, akkor változtathat irányt. Ha esetleg tíz év múlva nem videózni szeretnék, hanem jobban belemélyedni a festésbe, ami az egyik hobbim, akkor szerintem el tudnám juttatni a festményeimet is olyan szemek elé, akiket érdekelhet. Most jelenleg videóban, kamera előtt dolgozom, de a jövőben ez változhat, és ez nem probléma. Sőt, szerintem változnia is kell.
Sőt, már változtatok is, hiszen elengedtétek a hülyegyerek imidzset.
Mi nem így szoktuk mondani, hogy a hülye énünk, mert régen Béla és Pista volt a nevünk a videókban.
És követelik vissza a Bélát és Pistát a felnőtt Norbi és Márk helyére?
Rengeteg ilyen kommentet kapunk, de talán nem is a viselkedésünkről szól ez, hanem inkább a zeneparódiákról. Szóval a Béla és Pista a zeneparódiáknak a szimbóluma, onnan ismerte meg őket a legtöbb ember. És teljesen értem azt, hogy ez nagyon sok embernek hiányzik. Valamilyen szempontból nekem is hiányzik, mert nagyon jó részei is voltak, de voltak egyébként nagyon nehéz részei is a paródiakészítésnek.
Most azt érzem, én is és a testvérem is, és ebben magabiztosak vagyunk, hogy egyszerűen az a fontos, hogy mi jól érezzük magunkat a tartalom készítése közben, és akkor tudunk olyat csinálni, ami a nézőnek is szórakoztató és informatív vagy edukatív.
Most nem érezzük azt, hogy a paródiákban komfortosak lennénk. Új dolgokat szeretnénk kipróbálni, tényleg nagyon lelkesek vagyunk, és lehetséges, hogy ez kisebb közönséggel fog járni, de ahogy mondtam: jelenleg az a legfontosabb számunkra, hogy a hétköznapokban jól érezzük magunkat, és olyan dolgokat hozzunk létre, amire büszkék vagyunk.
Most már lehet, hogy átcsaptunk magánbeszélgetésbe, de most egy annyira motiváló közegben vagyok azzal, hogy a barátaimmal közösen dolgozhatok, hogy életem során most érzem leginkább, hogy megérkeztem. Nagyon bízom benne, hogy a következő öt évben itt minden szobában érződni fog ez, és emiatt nagyon jó dolgokat fogunk készíteni.
