A miniszterelnök úgy látja, az átláthatósági törvény körüli vita megoldása az lesz, ha a civil szervezetekre is a pártok szabályai vonatkoznak majd.
Mi történt? „Mindenképp megalkotjuk, különben mi leszünk a vesztesek: nem csak elveszítjük a választást, de még veszteseknek is tűnünk majd. Ezt nem fogjuk elfogadni” – mondta Orbán Viktor az átláthatósági törvényről egy lengyel lapnak adott interjújában, amelyet teljes egészében lehozott a Mandiner is.
Hogy került szóba? A miniszterelnök az után tért ki az ellehetetlenítési törvényként elhíresült módosítóra, hogy az újságíró megkérdezte, hogyan lehetne leállítani azt a folyamatot, amelynek keretein belül, „rejtélyes módon” jutnak uniós pénzek médiumokhoz és civil szervezetekhez. Orbán erre azzal válaszolt, hogy
„ez a dolog a legnagyobb korrupciós botrány, amit valaha látott.”
Mi lehet a megoldás? A miniszterelnök szerint a megoldás egyszerű: a politikai tevékenységet folytató civil szervezetekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a pártokra. Orbán Viktor hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy a törvény nagy port kavar majd Brüsszelben, de ennek ellenére valamilyen formában el fogják fogadni.
Kontextus. Az ellehetetlenítési törvény körüli zaj az elmúlt hónapokban teljesen elcsendesedett, főleg azok után, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője júniusban elmondta: az Országgyűlés a nyár előtt már nem szavaz róla. Orbán Viktor kommunikációja különösen azért is meglepő, mert korábban Magyar Levente külügyi államtitkár úgy fogalmazott a Reutersnek: „Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is újra előkerül”.