Nem várt helyen találta meg a nemzetgazdasági miniszter a gyenge kiskereskedelmi adatok okát.
Mi történt? A nemzetgazdasági miniszter szerint a kiskereskedelmi forgalom csökkenésére azzal a magyarázattal állt elő, hogy idén a húsvét áprilisra esett. Nagy Márton várakozása szerint ezért áprilisban „akár 5-6 százalék fölötti szinten” is nőhetett a kiskereskedelmi forgalom.
Háttér. Ahogyan a Forbes is megírta, a KSH adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom február után márciusban is tovább csökkent. Noha az előző évihez képest a március 0,4 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest ugyanennyivel csökkent. A KSH által közreadott adat viszont a „naptárhatástól és húsvéthatástól megtisztított” adat, vagyis korrigálták, hogy a húsvét eltolódásának következményei ne torzítsák az eredményt.
A magyarázatok mestere. A Telex összegyűjtötte, hogy korábban Nagy Márton milyen magyarázatokkal állt elő egy-egy rossz értékre.
- Tavaly a dunai árvízre fogta a szeptemberi kiskereskedelmi csökkenést, miközben a legnagyobb visszaesés a Dunától távol, Somogyban és Veszprémben volt mérhető, míg Budapesten például nőtt a kiskereskedelem.
- Tavaly decemberben az 1,2 százalékos visszaesést a hatnapos hosszú hétvégére fogta.