A kikiáltási ár 37,61 milliárd forint, de nyertes vevő nem vehetné azonnal birtokba az épületet.
Mi történt? Közel 38 milliárd forintos kikiáltási áron árverésre bocsátja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a fővárosi József nádor tér északi részén, a Szende Pál utca és a Dorottya utca sarkán található épületet, amelyet jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium használ, írta a G7 hétfőn. A kiírásban úgy fogalmaznak, hogy „a József nádor tér a főváros egyik legelegánsabb, parkosított köztere, klasszicista és historizáló paloták által övezve”, de arra is felhívják a figyelmet, hogy „az épület elhelyezkedése kimagasló tömegközlekedési elérhetőséget biztosít”. A teret a közelmúltban újították meg sokmilliárdos beruházással. A rekonstrukció során egy 525 férőhelyes mélygarázst is kialakítottak.
Mi következik ebből? A vevő az épületet nem vehetné azonnal birtokba. Az adásvétellel egy időben egy olyan szerződést kell aláírnia, amely szerint a minisztérium még a választások után is hónapokig ingyen használhatja az ingatlant.
Miért fontos ez? Az MNV az elmúlt hónapokban a korábbinál jóval nagyobb számban dob piacra kifejezetten nagy értékű állami ingatlanokat. Bár az eljárások közül sok eredménytelenül zárul, számos épületet így is sikerült eladni.
Kontextus. A PestBuda című lap augusztusban írt róla, hogy az MNV katalógusa szerint 15 belváros-lipótvárosi épületétől válna meg a kormány. A folyamat már el is indult: ahogyan arról mi is írtunk, ennek keretében dobták piacra szeptember elején a Belügyminisztérium Tiborcz-hotelekkel körbevett épületét is, amely végül kikiáltási áron, 50,7 milliárd forintért el is kelt. (Azt még nem tudni, ki vette meg.)