Mindent egy lapra tett fel: önmagára. A Csurran, cseppen a sokszorosát hozta vissza, pénzben és fellépésben egyaránt, pedig volt, aki ebből már nem kért. Szerinte becsülettel kell élni, el tud számolni a lelkiismeretével. Forbes-címlapon a number one: Majka. Az év egyetlen nagyinterjúja 2025 legértékesebb magyar celebjével.
>> A CELEBLISTA ONLINE VERZIÓJA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL. Írta és szerkesztette: Vaszkó Iván. Számolta: Golovics Milán.
Kedd délelőtt van, és Majkához megyünk, az év legértékesebb magyar celebjének otthonába. Pókerdíszes Crocsban nyit kaput. Kint is jó lett volna fotózni, de hétfőn, az ominózus július hetedikén lecsapott a nyár vihara, a szürke felhők meg Magyarország felett maradtak. Úgyis más a haditerv. Címlapfotós csapatunk a hátsó helyiségben, a férfibarlangban állít lámpát, kamerakésszé teszik a régi pókerasztalt.
A falon drMáriás és Császár Előd Majkának szánt festményei, de ott virít Majka Papa első, 2003-as (arany)lemeze, Az ózdi hős is. Akkor még tizenötezer eladott példányért járt az arany fokozat, ma kétezer is elég.
Hamarosan mi is visszatérünk a nagyfiús játszósarokba, de előbb a medence mellett interjúzunk. Majka pulóverben, én dzsekiben, mindketten fedél alatt, kerti garnitúrába süppedve. Most már jó lenne, ha nemcsak az eső, hanem némi szó is esne, mégpedig profizmusról, becsületről, pénzről – meg az idei nagy slágerről, a Csurran, cseppenről. Most akkor Orbánról vagy Trumpról szól Bindzsisztán?
Megjelent az augusztusi Forbes!
Keresd a teljes címlapinterjút és a celeblistát a most megjelent, augusztusi Forbes magazinban! Alant pár idézet az interjúból a legértékesebb magyar celebtől, Majkától. A lista rövidebb, online verziója ide kattintva érhető el.
Fotó: Krasznai Zoltán. Dizájn: Kenczler Marci
Majka az augusztusi Forbes címlapján. Fotó: Krasznai Zoltán. Dizájn: Kenczler Marci
A showman-szemléletről
„Minél kevesebbet kell keresni, de annál nagyobb show-t kell csinálni az embereknek. (…) Azért, hogy utána sokáig tudj sokszor kevesebbet keresni, minthogy egyetlen nagy buliból több pénzt tudj kivenni, de az semmivel nem volt különlegesebb, mint a tavalyi vagy a tavalyelőtti. Kicsit megalomán ez a dolog sajnos. A tavalyi 360 fokos MVM Dome-koncerten nagyon sokat tudtunk volna keresni. (…)
A Dome-ra 185 milliót költöttünk. Abból szerintem Puskást lehetne csinálni.”
A Csurran, cseppen utózöngéjéről
„(…) Volt idén fesztivál, aminek azért nem adtak támogatást, mert Krúbi és én is felléptünk. Krúbit már el se hívták, engem még igen, de ez se volt elég. Ha eddig kaptak egy szép támogatást, és most nem, akkor ezzel a fesztiválnak… (Tenyerébe üti az öklét – a szerk.)
Megmondta a szervező, hogy én vagyok a világ legdrágább fellépője!”
Mennyit hozott a dal?
„Ez eddig a legjobban kereső klipem. A költségvetése 4–4,5 millió forint volt, és a sokszorosát visszahozta. Arról nem is beszélve, mennyi koncertünk volt miatta – és persze mennyi nem lett.
Fotó: Krasznai Zoltán
„Ha a társadalmi problémákat és egyenlőtlenségeket politikának vesszük, akkor kell politizálnia egy előadónak” – mondja nagyinterjúnkban a legértékesebb magyar celeb, Majka. Fotó: Krasznai Zoltán
Kell-e politizálnia az előadónak?
„Ha a társadalmi problémákat és egyenlőtlenségeket, a szociális érzékenységet politikának vesszük, akkor kell. Ha mindezt előveszed, szerintem nem tudod kihagyni belőle a politikát. (…)
Mert látjuk, mi történik. Hogy tűnnek el az emberek a közönségből. Hogy nincs pénzük szórakozni.”
Hol a vörös vonal a NER-es együttműködéseknél?
„Ha ennek alapján működnél, még a boltba se mennél le tejért, mert azt gondolod, hogy az olyan céghez köthető, amelyik a NER-t erősíti. Ezt el kell felejteni. (…) Annyira belopta magát a politika a gazdaságba az elmúlt 25–30 évben, hogy egy ilyen kis országban, mint a mienk, egyszerűen kikerülhetetlen lett. Akár fellépni mész, akár szponzorációt adnak neked, vagy ha csak vásárolnál, nyaralnál.”
(Az interjú a One egyoldalú szerződésbontása előtt készült. Majka a Facebookon azt írta, részéről továbbra is él a szerződés, tartja magát az abban foglaltakhoz – a szerk.)
Hány év van még ebben?
„A legjobbkor kérded. Egy marosvásárhelyi fesztiválon, a Vibe-on ültünk le a zenekarral.
Elmondtam, hogy ebben szerintem még olyan három év lehet. Nem várom meg, amíg kisebb színpadon játszunk este 6-tól. (…) Lehet, picit méltánytalan lenne.
Aztán ki tudja, mennyire fog hiányozni az a bizonyos gyógyír. Negyvenhat éves leszek, lehet, hogy a Majka 50-et még szépen meg lehet koronázni egy hatalmas bulival.”
És hogyan érdemes élni?
„Őszintén, becsülettel. Hogy a közegedben ne mondhassák rólad, hogy ezt nem úgy intézted. Curtis drogproblémáitól a Szijjártó Péterrel való találkozásig rengeteg olyan dolog történt velem, amiről az emberek azt hiszik, hogy mindent tudnak róla, mi volt a hátterében, és emiatt megkérdőjeleznek.
Aki a környezetemben él, és ismeri a részleteket, tudja, hogy mi valójában mindig pozitív szereplői voltunk ezeknek az ügyeknek.
Hogy mi úgy jártunk el, hogy a lelkünkkel elszámolva ne lehessen azt mondani, hogy valami aljas, sunyi dolgot tettünk volna. De hát az egyik fél ezt mondja, a másik meg azt. Az emberek ilyenek.”
Lapozz bele a magazinba!