Közel 11 milliárd forint kárt okozott a madárinfluenza a gazdáknak. De nem csak a járvány befolyásolja az árakat.
Portugáliától Finnországig számos európai országban kimutatták az elmúlt hetekben a magas patogenitású madárinfluenza vírusát. Veszélyben a magyar baromfiállomány is, ezzel pedig komolyan megugorhat itthon a baromfihús ára – írja a HelloVidék.
A járvány itthon
A Nébih szerint a 2022 áprilisától kezdődő járvány során 5 megyében (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar) összesen 176 magaspatogenitású madárinfluenza-kitörést állapítottak meg a szakemberek. A megelőző célú felszámolásokat is beleszámítva 250 telepen közel 3,5 millió állat leölésére és ártalmatlanítására került sor. A madárinfluenza elsősorban a hazai víziszárnyas (kacsa és liba) szektort érte el, a járvány megközelítőleg 11 milliárd forint közvetlen kárt okozott a gazdáknak.
Ha ilyen nagy számban esik ki állat a piacról, az természetesen a hazai fogyasztói árakra is hatással lehet
még úgy is, ha az érintett állatok jelentős része exportra is került volna.
Mi hajtja az árakat?
A madárinfluenza-járványon túl
- a háború,
- a kormányzati intézkedések,
- az aszály miatt megemelkedett takarmányárak,
- a tomboló energiaárak,
- valamint a szintén emelkedő élőmunka-díjazások is befolyásolják a fogyasztói árakat.
Mint a Nébih fogalmaz, ezért „nagyon nehéz egzakt módon meghatározni, hogy a jelenlegi árakban milyen mértékű a járvány hatása”.
A Nébih szakemberei a lapnak külön kiemelték: a baromfiágazat valamennyi résztvevőjének fel kell készülnie arra, hogy a madárinfluenza-járványok régi, jellemzően tízéves ciklikussága megszűnik, endémiás betegségként pedig mindennapjaink része lesz. Erre fel kell tudniuk most már készülniük a gazdáknak.