Aki a Tiktoktól és nagyvilág influeszereitől távol éli az életét, valószínűleg most hall először a Labubu figurákról, melyekért a világ másik fele éppen teljesen megőrül. Az agyonhájpolt szörnyek mögött álló kínai cég azonban pár év alatt sok ezer milliárd forint értékűre hízott.
Nehéz megmagyarázni, mi a vonzó a Labubu babákban, vagyis a moncsicsi-szerű, nagy fülű és nagy szemű, fűrészes fogú szörnyfigurákban. Van, aki szerint könnyű ezekkel a fiktív karakterekkel azonosulni, ugyanis a Labubu egy elbűvölő, de kaotikus karakter, aki kedves és jó szándékú, ám a tettei nem mindig ennek mentén sülnek el, és végső soron az anti-perfekcionizmus megtestesítője.
Mindezek fényében is maradjunk annyiban: nem tudni, mi a Labubu vonzerejének a titka.
A vonzerő viszont kétségtelenül létezik, hiszen egészen súlyos őrület bontakozott ki Sanghajtól Londonig a babákért. A rajongók egy-egy Labubu megszerzését kiélezett sportversenyek megnyerésével egyenértékű sikernek élik meg.
A Labubu figurát az ismert hongkongi művész, Kasing Lung tervezte egy évtizeddel ezelőtt. Ő akkoriban azt mondta, hogy a karaktereit, amelyek először a 2015-ben megjelent „A szörnyek trilógiája” című képeskönyvben debütáltak, az északi mitológia ihlette. Lung 2019-ben eladta a Labubu licencét a Pop Martnak, amely gyűjthető játékokká alakította az eredeti babaterveket.
Mostanra a Labubu azonban korántsem játék, valójában felnőtt divatkiegészítővé vált, jellemzően táskára akasztva hordják. Egy-egy darab ára 6-22 ezer forint között mozog, de a ritka kiadások több száz fontért is elmennek a másodpiacon, például a Vinteden és az Ebayen.
Árverési rekordok
Az egyik rendkívül ritka és keresett limitált kiadás a Vans cipőmárkával közös Labubu x Vans Old Skool Vinyl plüssfigura, amelyet 2023-ban dobtak piacra, ennek egy példánya 25 licit után már 10 ezer dollár (kb. 3,5 millió forint) felett jár. Viszont még így sem rekorder, hiszen két másik, hasonlóan ritka Labubuért adtak már 9,5 millió és 10,6 millió forintot a Sotheby’s átverésén. Az abszolút rekordot egyébként egy embernagyságú Labubu bábu tartja, melyért Kínában valaki 51 millió forintot fizetett.
Nagyon nagy üzlet
A Labubu figurákat tehát a kínai Pop Mart gyártja és forgalmazza, ráadásul az árusítás vakdobozokban történik, vagyis a vevő a kibontásig nem tudja, hogy mit kapott. Ez a marketingtaktika már sok bírálatot kapott, hiszen nagyjából a szerencsejáték határterületén mozog, illetve kényszeres vásárlásra ösztönöz.
A rajongók hajlandóak a boltok előtt éjszakázni, vagy éppen sokszoros árat fizetni a másodpiacon egy-egy divatosabb, felkapottabb darabért.
Mostanra a Labubu azonban korántsem játék, valójában felnőtt divatkiegészítővé vált, jellemzően táskára akasztva hordják. Fotó: Instagram
A Pop Mart nemrég bejelentette, hogy várhatóan az idei első félév újabb rekordot hoz az évek óta szárnyaló cég életében, legalább 350 százalékos növekedésre számítanak, vagyis több mint háromszorosára nőttek a bevételeik az elmúlt időszakban.
A Pop Mart eddig is 40 milliárd dolláros (13 ezer milliárd forintos!) tőzsdei értékű cég volt, az elképesztő ütemű értéknövekedést (pár év alatt 600 százalék!) pedig annak tulajdonítják, hogy a Labubu globális ismertsége az eltelt egy-másfél évben robbant be igazán.
Honnan indult?
Pop Martot egy kínai vállalkozó, Wang Ning alapította 2009-ben, és kezdetben egy vakdobozos játékokat árusító pekingi bolt volt. A Labubut – ahogy arra fentebb kitértünk – 2019-ben kezdte árulni a cég, ám a valódi az áttörést az automatás árusítás hozta meg. Még az első évben 2000 automatát üzemeltek be.
A Labubu őrület először Kínát hódította meg, és onnan gyűrűzött tovább tovább, de csak másfél éve vált igazán globálissá. A Pop Mart részvényeivel 2020-ban kezdtek el a hongkongi tőzsdén kereskedni, és a covid jót tett az üzletnek, hiszen az otthonukba zárkózó tömegek nagy erőkkel vásároltak össze mindenfélét.
Így 2024-ben már csak a bevétel 40 százalékát adta Kína, a második legnagyobb piac pedig az Egyesült Államok lett, ahol olyan hírességek vitték a Labubu hírét, mint Kim Kardashian, David Beckham és Lisa a Blackpink K-pop csapatból.
Az elmúlt évben a becslések szerint az Egyesült Államokban 5000 százalékkal nőttek a Labubu eladásai, amire a részvénykutató cégek elemzői is felkapták a fejüket, hiszen más játékgyártó soha nem produkált ilyen növekedést.
És még nem érték el a plafont, az USA-ban ugyanis mindössze 40 üzletben árulják, miközben Kínában 400-nál is több bolt forgalmazza a Labubut.
A Tiktok és a mindent elsöprő hype
A Labubu figurák globális népszerűségét a Tiktoknak köszönhetik, ahol olyan hírességeknél lehetett látni, mint Rihanna vagy Dua Lipa. Emellett a Pop Mart ügyesen kötött partnerséget, például a Coca-Colával és a One Piece manga franchise-zal is.
A piaci dominancia mögött ugyanakkor a világszerte tapasztalt őrületnek két fontos elemét azonosították a szakértők: a vakdobozos értékesítést és a limitált készleteket.
A mesterségesen alacsonyan tartott kínálat miatt a boltok előtt már a nyitás előtti éjszaka sorok kígyóznak, az online készletek pedig másodpercek alatt kifogynak.
A hatalmas keresletre a flipperek is rárepültek, akik amint hozzájutnak egy darabhoz, sokszoros áron teszik fel őket licitoldalakra, vagy éppen a bolt előtti sorban lévő helyüket adják át pénzért cserébe.
Egy-egy darab ára 6-22 ezer forint között mozog, de a ritka kiadások több száz fontért is elmennek a másodpiacon, például a Vinteden és az Ebayen. Fotó: Instagram
A helyzet már odáig fajult, hogy a Pop Mart ideiglenesen kivonta a készleteit a brit piacról és felfüggesztette mind a tizenhat brit üzletében a forgalmazást, miután idén májusban kiabálásig és lökdösődésig fajult a termékért folytatott verseny az egyik üzletben. A szakértők szerint viszont ez csak rontott a helyzeten és még inkább felverte a másodpiacon lévő Labubu figurák árát.
Ahogyan várható volt, hamar megjelentek a hamisítványok is, ami ellen a szellemi tulajdont egykor lazán kezelő kínai hatóságok rendkívül keményen fellépnek; csak júniusban 46 ezer hamis Labubut foglaltak le.
https://www.facebook.com/share/v/1HhFUbPeFA