Már uniós szinten is jogi következményekkel járhat az ügy az Európai Bizottság szerint.
Mi történt? Élesen bírálta az Európai Bizottság az Elon Musk tulajdonában lévő X platformhoz kapcsolódó Grok nevű mesterségesintelligencia-eszközt. Henna Virkkunen, a testület technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnöke „borzalmasnak” nevezte, hogy a Grok segítségével bárkiről – akár kiskorúakról is – meztelen, pornográf jellegű képek állíthatók elő, írja a Politico. Emiatt a Grokot már két ázsiai ország is betiltotta.
Következmény. Virkkunen figyelmeztette az X-et, hogy haladéktalanul orvosolja a problémát, különben az Európai Unió a digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) alapján szankciókat alkalmazhat. A jogszabály kötelezi a nagy online platformokat arra, hogy kezeljék a rendszerszintű kockázatokat, köztük az illegális és káros tartalmak terjedését. Ennek elmulasztása esetén a cégek akár globális éves árbevételük 6 százalékáig terjedő bírságot is kaphatnak.
Előzmények. A Grok már korábban is a hatóságok látókörébe került, az Európai Bizottság tavaly decemberben 120 millió eurós büntetést szabott ki az X-re átláthatósági hiányosságok miatt. Emellett a testület elrendelte, hogy a vállalat az év végéig őrizzen meg minden, a Grok működésével kapcsolatos dokumentumot és adatot, ami arra utal, hogy további vizsgálatokra is készülnek.