Negyedik egymást követő éve vezeti a Forbes 400 listát az Egyesült Államok – és a világ – leggazdagabb milliárdosa.
Az elmúlt évben Elon Musknak egyaránt voltak kiemelkedő és mély pillanatai: kampányolt Donald Trump mellett, majd rövid időre még az elnök új Kormányzati Hatékonysági Minisztériumát (Department of Government Efficiency, a hírhedt DOGE) is vezette, nem sok sikerrel. Aztán – nem nagy meglepetésre – összeveszett Trumppal, és azzal fenyegetőzött, hogy saját politikai pártot alapít. Úgy tűnt, ebben a kapcsolatban egyvalaki veszíthet igazán nagyot: maga Musk. Nem így lett: az elmúlt egy évben mindvégig Amerika leggazdagabb embere maradt, továbbra is őrzi az első helyet a leggazdagabb amerikaiakat rangsoroló éves Forbes 400 listán.
Musk ezzel sorozatban negyedik éve zár az első helyen. Közben néhány rekordot is felállított: nettó vagyonát 12 hónap alatt 184 milliárd dollárral növelte – ez a Forbes 400 történetének legnagyobb éves gyarapodása, amivel megdöntötte saját korábbi rekordját is (2020 és 2021 között 122 milliárddal bővült vagyona). Musk egyben az első ember, akinek vagyona meghaladja a 400 milliárd dollárt a Forbes 400 történetében: becsült nettó vagyona 428 milliárd dollár. (A számításokhoz a 2025. szeptember 1-jei részvényárfolyamokat vette alapul az amerikai Forbes.)
Kitart a Tesla
A 400-as rangsorban a Tesle-vezért versenytársai messze lemaradva követik. Az Oracle társalapítója, Larry Ellison (2. hely, 276 milliárd dollár) és a Meta társalapítója, Mark Zuckerberg (3. hely, 253 milliárd dollár) több mint 150 milliárd dollárral maradnak le Musktól – ez önmagában megegyezik Warren Buffett (9. hely) teljes vagyonával.
Musk legnagyobb befektetéseinek mindegyike emelkedett az elmúlt évben, köszönhetően annak, hogy a Tesla-fanatikusoktól kezdve a milliárdos kockázatitőke-befektetőkön át a közel-keleti állami alapokig hatalmas összegek áramlottak cégeibe.
Musk legnagyobb és egyetlen tőzsdén jegyzett vagyoneleme a Tesla, melynek részvényei 56%-kal emelkedtek a tavalyi lista publikálása óta. Ez annak ellenére történt, hogy az autóeladások visszaestek (2025 első felében 13%-kal), és kudarcba fulladt a nagy csinnadrattával beharangozott robotaxi-szolgáltatás, amely idén nyáron indult kísérleti jelleggel Austinban. A Tesla 12 havi nyereségének többsége még 2024-ben jött össze, amikor a részvény árfolyama szeptember és december 17. között több mint megduplázódott, részben a befektetői eufóriának köszönhetően, amit Musk és az akkor megválasztott Trump közötti jó viszony táplált. Azóta azonban a részvényár 25%-ot esett.
Bónusz 1 billió dollár
Musk Tesla-részesedése azonban hamarosan még nagyobb lehet. A Delaware állam legfelsőbb bíróságának döntésére vár, amely eldönti, megtarthatja-e azokat a részvényopciókat, amelyek jelenleg 94 milliárd dollárt érnek, és amelyeket a Tesla igazgatótanácsa ítélt meg neki még 2018-ban. (A Forbes 2024 januárja óta 50%-kal csökkentve számolja ezek értékét, amíg a per véglegesen le nem zárul.) Egy Delaware-i bíró kétszer is semmissé nyilvánította a javadalmazási csomagot, kimondva, hogy az igazgatótanács Musk javára elfogult volt. Musk fellebbezésének szóbeli tárgyalását októberre tűzték ki. Ha ismét elutasítják, Musk az eredeti csomag helyette 29 milliárd dollárnyi részvényt kap, a Tesla külön javadalmazási bizottságának augusztusi döntése alapján. Csakhogy közben szeptemberben az igazgatótanács újabb óriási csomagot javasolt neki:
egy teljesítményalapú részvényopciót, amely akár közel 1 billió dollárt is érhet, ha a következő évtizedben sikerül a Tesla piaci értékét több mint nyolcszorosára, 8,5 billió dollárra növelni.
A testület indoklása szerint a jutalmat azért tartják szükségesnek, mert az „Elon idejét, energiáját és tehetségét a Teslára akarja fókuszálni.”
Ott van az űrben is, és nem nagyon lehet kitenni onnan
Ha van valami, ami elvonja a figyelmét, az ma már nem annyira a politika, mint űrcége, a SpaceX. A cég jelenleg 400 milliárd dollárt ér, szemben az egy évvel korábbi 210 milliárddal – egy friss, 1 milliárd dolláros részvényvisszavásárlási ajánlat és másodpiaci tranzakciók alapján. Ez a 2002-ben alapított vállalatot a világ második legértékesebb magáncégévé teszi (az OpenAI mögött, amely 500 milliárd dollárt ér).
Musk becsült 42%-os részesedése így 168 milliárd dollárt ér. A Starlink – a műholdas internetszolgáltató, amely 6800 műholddal 6 millió ügyfélnek nyújt internetkapcsolatot – a Morgan Stanley becslése szerint tavaly 9,3 milliárd dollár bevételt termelt.
A SpaceX rakétái továbbra is az amerikai kormányzat első számú választásai a teherkilövésekhez, annak ellenére, hogy Musk idén nyáron összeveszett Trumppal. A Wall Street Journal júliusban arról számolt be, hogy a Fehér Ház rövid ideig vizsgálta a NASA-val és a védelmi minisztériummal kötött szerződéseik leállítását is. A Fehér Ház erre azt mondta, több nagy állami beszállítót is áttekintett, vagyis a vizsgálat nem Musk ellen szólt.
Egy ügyes húzás
A másik projekt, ahol számítanak még Musk tehetségére és idejére, az xAI Holdings, ahol két fontos projektjét csomagolta össze ügyesen. Trump újraválasztása után a hirdetők ismét visszatértek a Musk-féle Twitterhez (amit ekkorra már X-nek neveztek át), Musk pedig kihasználta az alkalmat: 2025 márciusában összevonta az X-et a jóval értékesebb mesterségesintelligencia-startupjával, az xAI-jal.
Musk feltételei szerint – amelyeket befektetői jóváhagytak – az X nettó adósságállomány mellett most 33 milliárd dollárt ér (2 milliárddal többet, mint amennyiért 2022-ben vette), míg az xAI értéke 50-ről 80 milliárdra nőtt a tranzakciót ismerő befektetők és a Forbes nyilvános adatokon alapuló elemzése szerint. Musk a két testvércégben összesen mintegy 60 milliárd dollárnyi vagyont tart. Célja, hogy ezt még tovább növelje: úgy tudni, a következő tőkebevonáskor már 200 milliárd dollár feletti értékelést célzott meg.
Nekiment az OpenAI-nak
Közben fő riválisát, a ChatGPT-t készítő OpenAI-t is támadja. Februárban egy Musk-vezette befektetői csoport 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI felvásárlására (ez természetesen kudarcot vallott, hiszen a cég nem volt eladó), majd Muskéék beperelték a céget és annak társalapítóját, Sam Altmant, arra hivatkozva, hogy az OpenAI profitorientált átalakítása sérti az alapító szerződést. Musk a keresetet még azelőtt visszavonta, hogy egy állami bíró dönthetett volna annak elutasításáról, majd szövetségi bíróságon újra beadta. (Az OpenAI viszontkeresetet nyújtott be Musk ellen, azt állítva, hogy „évek óta tartó negatív kampányt” folytat ellenük, és hogy a felvásárlási ajánlat valójában „álajánlat” volt, amely az OpenAI ellehetetlenítését célozta.)
Augusztusban Musk újabb pert indított az OpenAI ellen, amelyben az Apple-t is beperelte, azt állítva, hogy összejátszottak az App Store manipulálására a ChatGPT javára az xAI chatbotja, a Grok kárára. Az Apple és az OpenAI egyaránt tagadta a vádakat.
Futnak még kategória: a spekulatív elemek
Eközben Musk kisebb vállalkozásai, a Neuralink és a Boring Company továbbra is inkább spekulatív próbálkozások. A Neuralink agyi implantátumokat tesztel, de még nem értékesít terméket; korábban az amerikai mezőgazdasági minisztérium főfelügyelője vizsgálta állatkísérletei miatt. (Nem világos, hogy a Trump-adminisztráció alatt mi lett a nyomozás sorsa.) A Boring Company eddig egyetlen projektet fejezett be – a Las Vegas-i alagutat –, noha a PitchBook szerint több mint 900 millió dollárt vont be. A kockázati tőkések mindazonáltal 9,6 milliárdra értékelik a Neuralinket, és 5,7 milliárdra a Boring Companyt.
Mit kezd Musk ezzel a rengeteg pénzzel?
A Forbes 400-as listáján vannak nagy költekezők, mint például Larry Ellison, aki megvett egy egész szigetet Hawaii-n, vagy Mark Zuckerberg, aki fél Palo Altót birtokba vette – ugyanakkor Musk ma már kevésbé érdeklődik az ingatlanok iránt. Amíg a DOGE miatt sokat volt Washingtonban, állítólag matracokat fektetett le szövetségi hivatalokban, hogy pihenni tudjon. Austinban viszont vett egy 35 millió dolláros birtokot néhány (a jelenleg 14 és folyamatosan növekvő számú) gyermeke számára.
Legnagyobb havi kiadása talán a repülőgép-üzemanyag. Manapság gyakran látni, ahogy Los Angeles, San Francisco és Texas között ingázik, cégeit igazgatva. De ha valakinek több mint 400 milliárd dollárja van, ez csak kerekítési hiba.