Bige László szerint a Nitrogénművek pétfürdői üzemében nem problémát talált a kormányhivatal részeként működő hatóság, hanem ki sem mentek megvizsgálni a készülékeiket.
Mit történt? „Június 30-a óta már másfél hónap telt el. Hogy érzékeljék ennek a nagyságrendjét, mi ezen naponta a mostani árakon 750 millió forintot veszítünk, 4400 tonna műtrágyát termelnénk naponta.
Mivel most már lassan három hónapja nem fog működni az üzem, kiesett a magyar piacról 360 ezer tonna általunk gyártott termék. Ez a hazai mezőgazdasági piac által felhasznált mennyiségnek körülbelül az egyharmada”
– nyilatkozta Bige László a Trend FM-nek.
Mi vezetett ide? Azt már megírtuk, hogy július végén újraindították volna a Nitrogénművek hónapok óta álló, pétfürdői gyárát, de nem tudták, mert nem kaptak meg egy, a működéshez szükséges hatósági engedélyt.
Miért érdekes ez? „A hatósággal sok évtizedes kapcsolatban vannak azok a tapasztalt kollégáink, akik már 15-20 vagy akár 30 éve dolgoznak a vállalatnál, számtalan alkalommal volt már hasonló karbantartási ciklusunk.
Most a hatóság olyan bürokratikus eljárás alá vont bennünket, amilyennel még soha senki nem találkozott nálunk. Számtalan lehetőség van arra, hogy mivel élhetnek, vagy visszaélhetnek. Az egyik legegyszerűbb megoldást választották, hogy nem jönnek ki megnézni a készülékeinket”
– fogalmazott Bige az interjúban.
Mit érdemes tudni még? A Nitrogénművek tulajdonosa a műtrágyakirályként is ismert Bige László nagyvállalkozó, aki hosszú ideje a kormány kritikusa, a jelenlegi kormánypártok kihívójának nyílt támogatója. Bige László cégeivel szemben a Gazdasági Versenyhivatal éveken keresztül vizsgálódott, majd komoly kartellbírságot is kivetett azokra. A Nitrogénművek perre ment, és idén márciusban a Kúrián nyert is, ami után a GVH új eljárást kezdeményezett a cégcsoporttal szemben.