Musk Grokja 200 millió dolláros megállapodást kötött a Pentagonnal néhány nappal az antiszemitizmussal kapcsolatos vita után.
Mi történt? A Pentagon több millió dolláros megállapodást írt alá Elon Musk mesterséges intelligenciával működő chatbotjának, a Groknak a használatba vételéről, a kormányzati felhasználásra szánt MI-eszközök szélesebb körű bevezetésének részeként – írja a BBC.
A Musk cége, az xAI hétfőn jelentette be, hogy 200 millió dolláros szerződést kötöttek, ami a „Grok for Government” program része, és összhangban van a Trump-adminisztráció mesterséges intelligencia agresszívabb elterjedésére irányuló törekvéseivel. Mindez mindössze néhány nappal azután történt, hogy Grok antiszemita bejegyzéseket és Adolf Hitlert dicsérő üzeneteket tett közzé az X-en. Azóta már bocsánatot kértek emiatt és jelezték, hogy a problémával már foglalkoznak.
Mi az a Grok? A Grokot 2023 végén mutatták be, mint a ChatGPT-hez hasonló mesterséges intelligencia alapú chatbotok szűretlenebb alternatíváját. Már be is építették Musk X közösségi média platformjába, amelyet korábban Twitterként ismertünk.
Mit ad Musk? Az xAI szerint az új megállapodás hozzáférést biztosít az amerikai kormányzati szerveknek a Grok 4-hez, a chatbot legújabb verziójához, és egyedi eszközöket kínál a nemzetbiztonsági használatra. A Pentagon hasonló szerződést kötött a Anthropic-kal, a Google-lel és az OpenAI-jal.
Biznisz. A Tesla és a SpaceX vezetője negyedmilliárd dollárt költött Trump 2024-es újraválasztási kampányára, és aktívan kampányolt érte. Később kinevezték a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (Doge) vezetésére – ez egy szövetségi költségcsökkentő kezdeményezés, amelynek feladata az amerikai kormányzat méretének csökkentése volt.
Az elmúlt hónapokban azonban Musk nyíltan kritizálta a „Nagy Gyönyörű Törvényt”, Trump terjedelmes adócsökkentési törvényjavaslatát. Musk májusban lemondott a Doge-nál betöltött posztjáról, bár a részleget hivatalosan még nem oszlatták fel. Azóta Trump azt sugallta, hogy Doge-ot bevethetik Musk vállalatainak megkárosítására. Trump azt is felvetette, hogy esetleg kitoloncolja Muskot, aki amerikai állampolgár és Dél-Afrikában született, valamint kanadai állampolgársággal is rendelkezik. A következmények ellenére Musk xAI-ja továbbra is bővíti kormányzati munkáját.