Rengeteg a bizonytalanság a magyar tejipari vállalat felvásárlásának ügyében. A vétó után most a magyar állam térfelén pattog a labda.
Mi történt? Hosszú cikkben foglalta össze a Telex az Alföldi Tej meghiúsult felvásárlási kísérletének ügyét, amelyet a magyar kormány vétózott meg kedden. A portál azt írja: a tőkeerős görög vevő, a Hellenic Dairies ezzel teljesen kiszáll a történetből, a fő kérdés így most az, hogy ki fogja megmenteni az évek óta veszteséges Alföldi Tejet. Egyszerű válasznak tűnhet, hogy közbelépése miatt az állam – ez azonban a jogszabályok megfogalmazása miatt még egyáltalán nem biztos.
Kontextus. Ahogy arról a Forbes.hu is beszámolt korábban, a kormány nyáron módosította azt a korábbi rendeletét, amivel öt évvel ezelőtt a külföldiek részesedésszerzését korlátozta magyar cégekben. Június 5-én érkezett a bejelentés a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, hogy egy külföldi vállalatcsoport megvenné a magyar tulajdonban lévő Alföldi Tej Kft. száz százalékos üzletrészét. A Nemzetgazdasági Minisztérium az Agrárminisztérium bevonásával megvizsgálta az adásvételi szerződést, és úgy döntött, megtiltja az eladást, mert az veszélyeztetheti Magyarország érdekeit.
Mit kell még tudni? Az új törvény szerint, ha egy miniszter tiltó döntést hoz (néhány kivételtől eltekintve), akkor az államnak 90 napon belül elővásárlási joga van, az eredeti szerződés feltételeivel megegyezően. A Telex szerint azonban itt van a történet legnagyobb csavara, mert a jogszabályt úgy fogalmazták meg, hogy a felvásárlási szabályok egy hónappal ezelőtt hatályukat vesztették. Többek között ezért is kellett beleírni a friss közleménybe, hogy az eladók felajánlották az államnak a céget a korábbi szerződés alapján.
Mi jöhet most? A portál szerint várható, hogy az állam belép a szerződésbe, azonban nincs garancia erre. Mindössze azért érdemes erre a forgatókönyvre számítani, mert szürreális precedenst teremtene, amennyiben a kormány először megakadályozza a tőkeinjekciót, majd magára hagyja az évek óta veszteséges vállalatot. Az sem kizárható, hogy valamelyik nagy hazai tejipari szereplő lát fantáziát az Alföldi Tejben, és az állam érintésével kaparinthatja meg azt.