A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésének a feltételei fennállnak – áll egy belügyminisztériumi rendelettervezetben.
Mi történt? Újabb hat hónappal, egészen március 7-ig hosszabbítaná meg a kormány a Magyarország területére elrendelt, szeptember 6-án lejáró tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – írja a 24.hu. A válsághelyzetet 2016. március 9-én terjesztették ki Magyarország teljes területére, így a mostani meghosszabbítás karnyújtásnyira hozza, hogy tíz éve éljünk válsághelyzetben.
Mivel indokolják? A kormány honlapján megtalálható rendelet a menedékjogról szóló törvényre hivatkozik. A törvény – amely anno számos kritikát kapott civil jogvédőktől – pontosan meghatározza, mikor rendelhető el a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet. A hosszabbítást az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetője kezdeményezte, a menekültügyért felelős Pintér Sándor belügyminiszter pedig javasolta azt.
A törvény szerint a feleknek 15 naponta egyeztetnie kell a válsághelyzet elrendelését megalapozó feltételek fennállásáról. Erről a közvélemény azonban nem kap tájékoztatást, mert titkosított adatok.