574 drón, 40 rakéta egyetlen nap alatt. Megrázó mérleg a hét eleji támadás után, összeszedtük, hogy mit lehet tudni.
Mi történt? Az orosz légierő a hónap eddigi legnagyobb támadását hajtotta végre Ukrajna ellen, amelynek egyik célpontja Munkács volt – írja a HVG az elemzésében. Itt az amerikai tulajdonú Flex Ltd. elektronikai üzeme sérült meg két Kalibr cirkálórakéta becsapódása miatt, a híradások tizenöt sebesültről számoltak be, közülük kettő állapota súlyos. A robbanások nagy tüzet okoztak, a lakosságot figyelmeztették, hogy maradjanak otthon.
Számok és károk. Összesen 574 drónt és 40 rakétát indítottak Oroszországból, ezek közül sokat megsemmisített az ukrán légvédelem, de több városban így is pusztítottak:
- Lvivben egy ember meghalt, hárman megsérültek, több tucat épület megrongálódott.
- Hárspatakon egy drón csapódott be, személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett.
Ukrán reakciók. Zelenszkij elnök szerint a Flex gyára teljesen civil célpont volt (háztartási eszközöket gyártott), és hangsúlyozta: Moszkva továbbra sem hajlandó érdemi béketárgyalásokra, ezért erősebb szankciókra és katonai támogatásra van szükség. Az ukrán külügy is kiemelte, sürgősen erősíteni kell az ország légvédelmét.
Magyar reakciók. Sulyok Tamás államfő előbb együttérzését fejezte ki a „Munkácsot ért orosz rakétatámadás” sérültjeinek, de később törölte az „orosz” szót. Szijjártó Péter béketárgyalások szükségességét hangsúlyozta. Magyar Péter bírálta mind Sulyokot, mind Szijjártót, és jobbulást kívánt a sebesülteknek.
Szakértői észrevétel. Rácz András szakértő szerint a támadás azt bizonyítja, hogy „vége az illúziónak: Kárpátalja sem mentes a háborútól”, és hasonló csapások várhatók a jövőben is.