A miniszter lemondását végül a Kubai Kommunista Párt és a kormány is elfogadta.
Mi történt? Lemondott Marta Elena Feitó Cabrera kubai munkaügyi miniszter, miután letagadta, hogy léteznének koldusok az országban, írja a Telex.
Cabrera egy parlamenti ülésen azt mondta, hogy Kubában nincsenek koldusok, csak olyanok,
akik „koldusnak álcázzák magukat”, a szemétben turkáló emberek pedig lényegében önszántukból teszik ezt, azért, hogy „könnyű pénzhez” jussanak.
Következmények. Cabrera kijelentései felháborodást váltottak ki Kubában és az országon kívül is, mondatait Miguel Díaz-Canel, a szigetország elnöke is bírálta, a miniszter megnevezése nélkül azt írta az X-en, hogy ez az érzéketlenség elfogadhatatlan, és „a forradalom nem hagyhat senkit hátra”.
A miniszter lemondását végül a Kubai Kommunista Párt és a kormány is elfogadta.
Kontextus. Kubát jelenleg súlyos gazdasági válság sújtja, az ország élelmiszer- és üzemanyaghiánnyal küzd, rendszeresek az áramkimaradások. A kubai vezetés az Egyesült Államok évtizedes gazdasági embargóját okolja a válságért, amit a Trump-kormány szigorított, míg Obama idején részben enyhítettek.
Az embargó mellett az ország az energiahiánnyal és a venezuelai olajszállítások akadozásával is küzd.