A Mastercard és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet együttműködése új korszakot nyit a hazai adományozásban: a Tap on Phone (telefonterminál) technológia révén mostantól bárhol és bármikor lehet digitálisan adakozni – ugyanúgy, ahogyan a mindennapokban fizetünk.
Az Ökumenikus Segélyszervezet idén harmincadik alkalommal indítja el Adventi Adománygyűjtését. Három évtized alatt sok minden megváltozott az adományozás technológiai hátterében: a kezdeti perselyes gyűjtésektől és csekkektől eljutottunk a digitális, érintésmentes fizetési megoldásokig. Egy dolog azonban változatlan maradt: a segítségnyújtás és a szolidaritás jelentősége. A Mastercard Tap on Phone megoldása ezt a folytonosságot teszi kézzelfoghatóvá a digitális korban, összekapcsolva a harmincéves hagyományt a mai fizetési szokásokkal.
A Segélyszervezet adventi gyűjtőpontjain idén először válik elérhetővé az érintésmentes adományozás telefonnal, órával vagy bankkártyával. Bár apró mozdulatnak tűnik, egy gyakori helyzetet old meg: sokan segítenének, de épp nincs náluk készpénz. Az együttműködés ezt a hétköznapi fizetési rutint építi be az adományozásba – egyszerűen, terepen is megbízhatóan működő módon.
Az adományozás felzárkózik a mindennapi fizetési szokásokhoz
A digitális fizetések aránya Magyarországon évről évre nő, miközben a gyűjtőpontok sokáig szinte teljesen készpénzzel működtek. Ez érzékelhető különbséget okozhat: tapasztalatok szerint az adományozók egy része azért nem adakozik, mert nincs lehetőség elektronikus fizetésre. Egy nagyobb kampány esetében ez már számottevő kiesést jelenthet.
A Segélyszervezet gyűjtőpontjain mostantól ezen fog változtatni a a Tap on Phone (telefonterminál) megoldás. A technológia lényege, hogy egy alkalmazás telepítésével egy NFC-képes okostelefon fizetési terminállá alakítható, így nincs szükség külön POS-eszközre a gyűjtések során. Ennek jelentősége a gyakorlatban mutatkozik meg igazán: olyan helyszíneken is lehet digitális adományt fogadni – utcai pultoknál, vásárokban, rendezvényeken vagy kisebb települések alkalmi gyűjtésein –, ahol korábban ez technikailag nem volt megoldható. A digitális adományozás ráadásul gyakran nagyobb összegű felajánlásokat eredményezhet, mert nem a készpénz mennyisége, hanem maga a segítő szándék határozza meg a döntést. A Tap on Phone megoldás Android és iOS platformon egyaránt elérhető, és mostanra széles körben használt megoldássá vált Magyarországon: kevesebb mint egy év alatt mintegy 11 000 Tap on Phone került használatba itthon.
A program célja az, hogy az adományozás ugyanabban a fizetési környezetben működjön, amelyet az emberek a mindennapok során már megszoktak.
„A célunk az, hogy a segítségnyújtás ne igényeljen külön előkészületet az adományozótól és extra infrastruktúrát a szervezettől” – mondja Gyimesi Anna, a Mastercard marketing menedzsere. „Aki szeretne segíteni, ott és akkor megtehesse.”
A szervezetek oldalán is lényeges előrelépés
A digitális adományozás a befogadó szervezetek működését is átláthatóbbá teszi. Könnyebb követni, mikor és hol érkezik támogatás, egyszerűbb a feldolgozás, és pontosabb kép rajzolódik ki a gyűjtések teljesítményéről. Egy olyan szervezet számára, amely egész évben, sok helyszínen dolgozik, ez valódi tervezhetőségi előnyt jelent, hiszen a működés valós idejű adatokra épül.
Hosszútávú partnerség, terepre tervezve
A Mastercard és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet együttműködése több évre nyúlik vissza. A felek korábban is dolgoztak együtt edukációs és adományozást támogató kezdeményezésekben, köztük a Határtalan Segítség programban, amely rászoruló családokat ért el országszerte.
Most új szintre emelik a partnerséget és három évre szóló stratégiai megállapodást kötöttek.
A Mastercard olyan kampányokon és megoldásokon keresztül járult hozzá a Segélyszervezet munkájához, amelyek a digitális fizetést kapcsolták össze az adományozással. Ezekre a tapasztalatokra épül a Tap on Phone bevezetése is, amely a digitális adománygyűjtést teszi egyszerűen és biztonságosan elérhetővé.