A jövő fenntartható ipari létesítményei már nemcsak energiatakarékosak, de humán- és környezettudatos szemléletűek is. Az Oxyma alapítója, Ádám Zsombor mesélt arról, hogyan formálja át a vállalat az ipari létesítmények energetikai jövőjét.
„Papír szívószálakkal nem fogjuk megmenteni a bolygót. Ökocentrikus gyárak működtetésével viszont lehet esélyünk” – fogalmaz Ádám Zsombor, az Oxyma Systems alapítója, aki szerint az iparban is eljött az ideje a rendszerszintű gondolkodásnak.

A magyar tulajdonú Oxyma mindössze négy év alatt skálázódott fel olyan meghatározó piaci szereplővé, amely komplex, fenntartható ipari klímakontroll-megoldásokkal forradalmasítja a hazai és regionális létesítményüzemeltetést. A cég specialitása a fenntartható négyévszakos csarnokkondicionálás, ennek kulcseleme az indirekt/direkt kétkörös adiabatikus hűtési rendszer. Ez a modern technológia verhetetlen az energiamegtakarításban, és körkörös vízgazdálkodással támogatja a vállalati fenntarthatósági célokat.
„Sokan azt gondolják, hogy az adiabatikus rendszerek vizet pazarolnak. Pedig az általunk alkalmazott kétkörös rendszer lokálisan kevesebb vizet fogyaszt, mint amennyi az azonos hűtési teljesítmény által igényelt villamos energia előállításához kell erőművi szinten egy hagyományos csarnokklímarendszer esetén. Ráadásul a párolgás után nem terheljük a csatornát. Visszaadjuk a vizet a természetnek” – mondja az ügyvezető.
Az Oxyma a rendszereit új létesítményekre fejleszti, de legalább ilyen fontos, hogy külön modernizációs programmal rendelkezik a meglévő, amortizálódott HVAC rendszerek (fűtés, szellőztetés, légkondicionálás, azaz az épületek környezeti kényelmének technológiájára épülő megoldás) fenntartható átformálására. A legfrissebb innováció a Rooftop Retrofit modul, amellyel minimális beavatkozás mellett cserélhetők le az elavult decentralizált hűtő/szellőző rendszerek.
A vállalat komplex, lég- és vízkezelésre alapozott innovatív rendszerei mérhető, illetve visszakövethető energia- és vízmegtakarítást biztosítanak. A modern technológiák alkalmazásával olyan mikroklímát valósítanak meg, amely fokozza az ipari folyamatok hatékonyságát, és kifejezetten jótékony hatással van a munkavállalók produktivitására, közérzetére és egészségére is.
Az ipari komfort nem csak hőmérsékleti kérdés. A jobb levegőminőség, szabályozott páratartalom, optimális belső klíma – ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a dolgozók elégedettebbek legyenek, jobban koncentráljanak, kevesebb baleset történjen, csökkenjen a fluktuáció és a táppénzes megbetegedések aránya.”
A cég jelenleg több mint 25 fős csapattal dolgozik Nyékládházán, 1500 négyzetméteres bázison. A holland OxyCom technológiáira építkezve, olyan partnerekkel dolgoznak együtt, mint az Azud, Dutrion, Ziehl Abegg. Megoldásaikat már több száz ipari és kereskedelmi partner alkalmazza, köztük a legismertebb és legnívósabb ipari multinacionális vállalatok. Mint az ügyvezető hangsúlyozza, a terjeszkedés nem elsődleges cél, inkább a folyamatos technológiai fejlődés és a magyar ipari üzemek zöldebbé tétele motiválja a csapatot.
„Mi nem terméket adunk, hanem craft jelleggel megépített, igényre optimalizált rendszert és ezzel élhetőbb jövőt. A fenntarthatóság nálunk nem marketing cél, hanem belső motiváció. Hiszünk abban, hogy lehet másképp csinálni. Egyedülálló és összetartó csapatunkkal napról napra azon dolgozunk, hogy bebizonyítsuk: van olyan megoldás, ami egyszerre jó a Földnek, a gyártulajdonosnak, a gyárban dolgozóknak és persze nekünk is” – összegez Ádám Zsombor. Az Oxyma ma több mint egy cég. Egy új ipari szemléletkultúrát teremt, amelyben a valódi fenntarthatóság már nemcsak egy plecsni, hanem rendszerekbe épült valóság.
Bővebb információ: www.oxyma.hu