A Walk My World nemcsak katartikus művészi tapasztalás lesz: az előadás teljes testre ható élményként emeli át a nézőt a valóságból ebbe az ősi, mégis posztapokaliptikus világba. A Millenáris B csarnokának 6000 négyzetméterén létrehozott térben a nézők szabadon követhetik az erotikával és intrikával átszőtt tragikus történetet – miközben a helyszín már önmagában, művészek és attrakciók nélkül is maradandó élmény. De hogyan született meg ez az egyszerre monumentális, mégis intim világ? A produkció látványtervezőivel beszélgettünk.
Egy világ a történelem két végpontja között
„Amikor megnéztük a helyszínt, lényegében szerelmes lettem. Az első gondolatom az volt, hogy ne akarjuk eltüntetni a Millenárist, inkább inspirálódjunk belőle. Eredetileg egy ősi sátorváros volt az elképzelés – de ez a tér a vasakkal, szegecsekkel annyira szuggesztív, hogy már önmagában segít elmesélni a történetet. Ez a koncepció Bencének is megtetszett, aztán pedig ezt még megspékeltük azzal, hogy legyen olyan az egész, mintha egy világégés után lennénk, valamikor az időtlen jövőben, ahol a túlélők behúzódtak ebbe a gyárépületbe, és itt kialakítottak egy mikrovilágot a világégésből megmaradt tárgyakkal” – meséli Iványi Árpád, a Walk My World látványtervezője, aki Pető Beatrix látványtervezővel és közel százfős csapatával hosszú idő óta dolgozik azon, hogy Vági Bence művészeti vezető víziója kézzelfogható-megtapasztalható valósággá váljon.
Mára már csak az utolsó listák vannak hátra arról, hogy mi az, ami még korrekcióra szorul: itt kilóg, ott takarni kell, az igazi rozsdát eltüntetni, a látványrozsdát felfesteni, és így tovább. Az immerzív élmény azonban már most is működik: a térbe lépve azonnal elfelejti az ember, hogy egy színházi előadás díszletei között van, annál sokkal élőbb és igazibb minden, mintha valódi életek helyszíneibe csöppentünk volna, ahonnan a főszereplők épp csak egy pillanatra mentek volna ki.
Mindez természetesen nem véletlen. Vági Bence eleve azt kérte a tervezőcsapattól, hogy a terek ne csak a jelenetek helyszínei legyenek, hanem amikor a történet éppen nem az adott helyszínen játszódik, akkor működjenek úgy, mint egy múzeum, ahol a néző magába tudja szívni ezt a világot. A Walk My World ugyanis szabadjára engedi a nézőt: szereplőhöz érni, beszélni nem lehet, de mozogni a térben bárhova, követve bármelyik eseményszálat vagy szereplőt, vagy csak tapasztalni kicsit ezt a világot, ami egyszerre futurisztikus-posztapokaliptikus és ősi – hiszen az ókori Trójában és Karthágóban járunk, és Aeneas és Dido szerelmi történetét követjük.
Balról jobbra Iványi Árpád, látványtervező, Pető Beatrix látványtervező, Holp Nándor, társíró, concept artist – Fotó: Hirling Bálint
Posztapokaliptikus skanzen
Hogy az előadás valóban magába szippantsa a nézőt, ahhoz kellett a látványon dolgozó csapat filmes tapasztalata, sőt, bizonyos értelemben az egész ország filmes tapasztalata. Az utóbbi években hazánkban forgatott külföldi filmek ugyanis nemcsak azokat az alvállalkozókat termelték ki, akiket specifikus gyártási igényekkel keresni lehet, de sok olyan díszletelem is van, amit korábban itt forgatott, nagy nevű produkcióból – többek között a Szárnyas fejvadász 2049-ből – hasznosítottak újra. Pető Beatrix is közel huszonöt éves filmgyártási múltra támaszkodott, amikor megkapta azt a feladatot, hogy Vági Bence elképzeléseit és az azokból Iványi Árpád által megrajzolt látványterveket lefordítsa a gyakorlat, a valódi világ nyelvére, hogy ne csak hangulatilag működő, de gyártható, cirkuszi számokra használható, biztonságos, tömegtartózkodásra alkalmas terek és díszletelemek készüljenek belőlük.
„Filmszerűen kellett gondolkodnunk, hogy megteremtsük azt a fajta taktilisságot, amiben a néző is úgy érzi magát, mintha belecsöppent volna egy jelenetbe. Ezért volt fontos, hogy valós tárgyakkal, valós tereket alkossunk, nem lehetett semmi csak „mintha” – foglalja össze Pető Beatrix hozzátéve, hogy ennek a tapintható, átélhető jellegnek köszönhető, hogy ők maguk is azt tapasztalták, hogy olyan sok felfedezni való van, hogy üresben, szereplők nélkül, sztori nélkül is legalább másfél órát szoktak benne sétálni – a november 5-i premiert követően a nézőknek erre még ennél is több ideje lesz, és még így is sejthető, hogy egy megnézés sokaknak nem lesz elég. Mi már kétszer jártunk a térben, és még mindig visszavágyunk.
Fotók: Hirling Bálint és Babai Dénes (6 kép)
