„A Jóisten diót ad a kezünkbe, de azt nekünk kell feltörni” – hangzik Semsei Rudolf személyes mottója. A Semsei Gastronomy cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, a népszerű VakVarjú étteremcsalád, a Dobay cukrászdák és a Budapest Party Service catering szolgáltató tulajdonosa több mint húsz éve él és dolgozik ezen elv szerint. Pályája során már számtalan “kemény diót” tört fel, de talán egyik sem volt annyira ambiciózus, mint a legújabb álma: a pesti belváros szívében létrehozott Paprika House, egy három helyszínből álló élménykomplexum, amely egyszerre ad merész választ a modern street food, a színtiszta magyaros hagyományok és a látványos kulturális szórakoztatás kihívásaira.
Semsei Rudolf karrier útja vakmerő döntések sorozata. 2003-ban – őt idézve – „teljesen idegenként ment be az utcáról” a Paulay Ede utcai Vista Café-ba, és egy órával később már arról tárgyalt a tulajdonosokkal, hogy átveszi az egységet. Az első időszak nehéz volt: rá kellett jönnie, hogy az éttermi miliő egészen más, mint az általa addig ismert rendezvényszervezés világa, de hallgatott a megérzésére, és a kemény munkát választotta. Az intuíció szerinte ugyanolyan fontos, mint a tudatos döntések.
Ez a mentalitás, és a „kis őrültségre” alapozó vállalkozói attitűd hozta létre a mára hét egységet számláló VakVarjú étteremcsaládot is, amelynek története szintén nem indult zökkenőmentesen. „Ha a fiam jönne oda hozzám egy olyan szerződéssel, mint amit mi akkor kötöttünk, biztosan elzavarnám. De én fogtam, beleálltam, és végigtoltam” – mondja Rudolf, nevetve.
Az évek során a vezetői stílusa is sokat változott. Egyrészt sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a tudatos HR politikára, mert úgy gondolja, ma már nem elég a kiváló minőségű termék – érzéseket és élményt kell mellé rakni, ezeket pedig az emberek adják. Másrészt, igyekszik nem magából kiindulni, hogy neki mi tetszene vendégként, hanem arra fókuszálni, hogy az ő vendégeinknek mire lenne szükségük.
Álomcsapat
A Paprika Revue House műsorának születését egy igazi álomcsapat jegyzi: az Imre Zoltán-díjas Papp Tímea, a Freelusion alapítója több mint két évtizedes tapasztalatával álmodta színpadra a produkciót. A varázslatos jelmezek Bognár Hajnalka costume designer kézzel készült darabjai, míg a zenei világ Demkó Mátyás zeneszerző és producer kreativitásának köszönhető. A látványt Hernicz Albert koreográfus lendülete, Bariber Bálint animációs és vizuális effektjei, valamint Madarász János „Madár” fény- és látványtervező és Nemes Attila hang- és fénytechnikai szakértelme teszi teljessé. Ez a gondosan összehangolt művészi és technikai munka emeli a Paprika Revue House folklór show-ját a nemzetközi színvonalú produkciók közé.
Nosztalgia és revü a belvárosban
A fenti filozófia hívta életre a Paprika House-t is, amelynek mindhárom egysége a magyar hagyományokból táplálkozik, de más-más nyelven fogalmazza újra azokat. „Néha már túlságosan megcsavarjuk a dolgokat a magyar gasztronómiában” – mondja Rudolf. „Én pedig azt tapasztalom külföldön, hogy a legjobb helyeken minőségi alapanyagokból készítenek teljesen egyszerű, helyi ételeket, és odavagy a gyönyörtől. Erre itthon is van igény.”
Ennek a gondolatnak a megtestesülése a Puli & Juhász, egy pesti csárda, ami tudatosan „nem modernizál, hanem hű marad a magyar gasztronómia hagyományaihoz”. A hely, ahol a pörköltek reneszánszukat élik, és ahol az étlapon olyan nosztalgikus ételek szerepelnek, amelyekért a vendégek újra vissza-visszatérnek. A névválasztástól ugyan sokan óva intették, mondván, egy külföldi nem fogja érteni, de Rudolf hitt benne, hogy így is működni fog a brand: „Ha a magyar vendég jól érzi itt magát, akkor a külföldiek számára is érdekes lesz, hiszen ők olyan helyre szeretnek menni, ahol helyiek vannak”.
Ezzel ellentétben áll a BudaPest Bites street food koncepciója, ahol a lángos – ez a balatoni emlékekkel átitatott klasszikus -, egy merész forradalmon megy keresztül. Itt készül például a „brutális lángosburger”, amiben a bucit két lángos helyettesíti. „A street foodnak van egy fiatal közönsége, márpedig a lángos egy remek street food étel. A lángosburger pedig kifejezetten jól működik, hiszen két olyan dolgot kombinál, ami telitalálat”. Bár a koncepció a BudaPest Bites-ban a kísérletezésről szól, a tapasztalat itt is azt mutatja, érdemes visszatérni az egyszerűsítés felé, és megmutatni, milyen egy tökéletes, hagyományos sajtos-tejfölös lángos a belvárosban.
A komplexum koronája pedig a Paprika Revue House, egy 220 fős vacsoraszínház, ahol a magyar folklór találkozik a 21. századi technológiával. A modern jelmezek, a 13 méteres LED-fal és a látványos koreográfia egy egyszerű, de nagyszerű történetet mesélnek el. “Azt szerettem volna, hogy meg tudjuk mutatni a természeti és kulturális kincseinket, a Balatontól a Zsolnay-motívumokig”. Rudolf nem titkolt vágya, hogy a hely Budapest „Moulin Rouge-a” legyen, egy kihagyhatatlan program a fővárosba látogatóknak.
A Paprika Revue House számokban
30 nm2 LED fal
220 ülőhely
15 profi fellépő
50 kézzel készített jelmez
10 különböző táncjelenet
Semsei Rudolf Stifler Csoporttal való közös projektjének víziója egyértelmű: olyan helyeket szeretne teremteni, amelyek a magyarokat be-, a külföldieket pedig utolsó hazánkban töltött napjukon visszacsalogatják a belvárosba, és ahova büszkeséggel, jó érzéssel ülnek be. A Paprika House pedig nem csupán egy üzleti vállalkozás, hanem egy misszió, ami bebizonyítja, hogy a magyar gasztronómiának és kultúrának nemcsak múltja van, hanem jelene és jövője is.
Információk:
• BudaPest Bites
• Puli & Juhász csárda
• Paprika Revue House