Európát is elérte a fűnyíróelv. Én voltam a legöregebb, akit akkor kirúgtak – meséli Zombori Zsolt, a ZHome Burger alapítója 2013-ról, amikor tizenkilenc év után elküldték a McDonald’stól. Zsolt operatív menedzser volt, kilenc étteremben felelt a marketingtől a büdzsé kialakításán át a beruházásokig mindenért.
A következő héten a Padthai Wokbar üzleti tanácsadója lett, de néhány hónap után úgy érezte, nem akar még egyszer ennyire elköteleződni egy cégnél. Aztán a nagykőrösi polgármesteri hivatalban helyezkedett el, a függetlenség felé vezető utat pedig a maga háza táján találta meg. Először csak hobbiszinten kísérletezett otthon kézműves hamburgerekkel, egyre több iskolai, óvodai rendezvényen jelent meg. A rengeteg pozitív visszajelzés után elkezdett hétvégenként az ismerősöknek házhoz szállítani.
2019 februárjában felesége és két egyetemista gyereke segítségével, körülbelül ötmillió forintból konyhává alakították a családi ház egyik használatlan helyiségét, hogy a főállásuk megőrzése mellett elindítsák a ZHome Burgert. Az októberi nyitás óta napi négy órában, heti öt napon működnek, kizárólag házhoz szállítással. Szerencséje volt ezzel a döntéssel: a járvány idején is nőni tudott a cég árbevétele, havonta körülbelül kilencszáz burgert visznek házhoz Nagykőrösön az egyre több törzsvendégüknek. „Például egy idős néninek, aki minden héten rendel tőlünk. Alig várja a szerdákat! Mindig elmondja: »A csudába, hogy hetvenhat évesen rászoktattatok a hamburgerre!«”
A ZHome burgereibe a Zombori család készíti a húspogácsát, a szószt, sőt a zsömlét is ők sütik hetente kétszer. „A zsömlénk egy hétig eláll úgy, hogy nincs benne tartósítószer. Amikor megpirítjuk, olyan, mintha most sült volna ki.” Zsolt szerint a titok a jó alapanyagarányokban rejlik – ehhez persze a megfelelő beszállítók is kellenek. Állandóan keresik őket, igyekeznek magyar termelőktől vásárolni.
„Felosztottuk, hogy ki mikor mit csinál. Az elején nagyon nehéz volt, hogy itt a nappaliban férj és apa vagyok, de tíz méterrel arrébb már főnök és tulajdonos” – mondja Zsolt, és közben Peter Leach családi vállalkozásokól szóló könyvét mutatja Zoomon. „Ezt mindenkinek odaadtam itthon. Most a lányom olvassa.”
Már nem sokáig maradnak négyen a vállalkozásban. Márciusban Zsolt megegyezett az első franchise-partnerével. Az üzlethelyiségek megvásárlásához, ahol beülős burgerezőket alakíthat ki, befektetőket keres. „Idén megalapítjuk a kft.-t. Később hat-hét franchise-együttműködést tervezek. Az még irányítható.”
ZOMBORI ZSOLT
egyéni vállalkozó
Alapítás éve: 2019
Befektetett tőke:
4,1 millió forint
Árbevétel:
(2019. október – 2020. április) 7,1 millió forint
Adózott eredmény:
(2019. október – 2020. április)
2,5 millió forint