Napi szinten gyártod a digitális tartalmat, most viszont könyvet írtál Ez nem atomfizika – Útmutató egy jobb élethez címmel. Terápiás folyamat volt leülni és belefogni?
Abszolút. Nagyon mélyek voltak bennem az édesanyámmal folytatott belső monológok, miközben írtam a könyvet. Felszínre kerültek vele kapcsolatban olyan témák és emlékek, amikről utoljára évekkel korábban beszéltem a pszichológusommal. Nagyon örültem, hogy az írás ilyen reteszeket és elakadásokat nyitott meg bennem. Teljesen más rálátást kaptam most ezekre a személyiségemet formáló emlékekre, mint mondjuk öt–nyolc évvel ezelőtt, amikor még kezdő anya voltam.
Mennyire éled most meg, a könyv megjelenése után mindazt, amit írtál?
Baromira. Például az imposztorszindrómát, amiről szó esik, erősen előhozza ez az élethelyzet. Hogy van-e nekem egyáltalán jogom tanácsot adni? És hogyan jövök ahhoz, hogy könyvet írjak? Ebben a helyzetben bizony nemcsak a tüneti kérdésekkel, a szindrómával kell újra és újra szembenéznem, hanem a mélyen bennem gyökerező elégedetlenséggel, amivel a mai napig küzdök – és szerintem nagyon sokan küzdünk.
És így naponta megerősödik bennem most is: a pozitív stressz is stressz. Az, hogy történik valami jó, nem azt jelenti, hogy az ember attól borzasztóan boldog. Persze az, de nem csak a boldogságot érzi. Azok a normatív krízisek, amikről a könyvben is szó esik, éppen úgy megjelennek az írásban, mint az anyaságban, a munkában, a karrierváltásban – bármelyikünk mindennapjaiban.
Más volt megnyílni a könyvedben a személyes érzéseidről és pszichés nehézségeidről, mint annak idején egy lényegében fikciós anyaszerepet eljátszani a kamera előtt?
Nagyon más. A könyv személyes részeit feltárni igazi próbatétel volt. De pontosan tudtam, és kifejezetten azért is írtam ennyire személyesre, mert segítő szakember lévén tudom, hogy a saját élményeinken keresztül tudunk a legjobban kapcsolódni egymáshoz.
Ez erős hitelesítő tényező is.
Persze, és segíti a befogadást. Még ha egyirányú kommunikáció is, mert én írom a könyvet az olvasónak, és az olvasó nem fog visszaszólni, vagy nem közvetlenül fog. De amikor eldöntöttem, biztos voltam benne, hogy mélyebb kapcsolódás jöhet létre azzal, ha a magam megéléseit osztom meg, mint ha a klienseimét mesélném el, anonimizálva.
