A covid alatt indultak el az első kampányok a Tőkeportálon, tavaly megkaptátok a máltai felügyelettől az uniós működési engedélyt. Sokat vagy Máltán?
Nagyon. Múlt héten is voltam, jövő héten is megyek, most épp egy filmforgatásra, mert a máltai pénzügyi szolgáltatók szövetségének nagyon tetszik a sztorink. Hogy végre nő a cégalapító, és valaki azért jön Máltára, hogy ott nyújtson szolgáltatást. Nem gurítják azért elénk a vörös szőnyeget, és óriási ugrás a mély vízbe, főleg egy ilyen kis cégtől, mint mi, akik húszmillió forintból kezdtük.
Kívülről is komoly szintlépésnek látszik, már egész Európában szervezhettek közösségi finanszírozásra kampányokat, összehozhatjátok a platformotokon a befektetőket és a startupokat. Fut már máltai és bolgár kampányotok is.
Ahhoz képest, hogy nulla pénzünk volt marketingre, nagyon erős az érdeklődés, de a kritikus tömeg elérése még távoli. Eddig tizenegyezer befektető regisztrált a Tőkeportálon, harminc–ötvenezerrel lennénk méretgazdaságosak. Így is szépen összeállnak a kampányok, de általában három hónap, hogy a kért tőke, fél-, egymillió euró összejöjjön. Minél többen követik az adott kampánygazdát és minél több aktív befektető figyeli a platformot, annál gyorsabb lehet.
Két éve azt mondtad, hogy tizenhárom lezárt kampányból nyolc volt sikeres. Most mi a mérleg?
Huszonhat lezárt kampányunk van, és az európai licenc óta az összes sikeres volt, a kampánygazda megkapta a kért tőkét, és a befektetők a részvényeket. Eddig körülbelül kétmilliárd forintot közvetítettünk ki.
Kik a tipikus befektetőitek?
A fogyasztási cikkeknél használják a „lohas” (Lifestyles of Health and Sustainability – a szerk.) terminust azokra, akik tudatos döntésekre törekednek. Leginkább ők. A pénzügyeikben is tudatosak, és elég korán eljutnak oda, hogy a likvid és biztonságos eszközökön túl startupokba is akarnak fektetni tipikusan százezer és kétmillió forint között. Tudják, hogy ez korai fázisú befektetés, leghamarabb öt–tíz év alatt térül meg, de türelmesek. Hajlandók kivenni a részüket a gazdaságból, az olyan történetekből, amikről elhiszik, hogy sikeresek lesznek. Ez egyfajta népi kockatőke. És egyszersmind impaktbefektetés is.
Volt már, hogy a befektetők nyereséggel kiszálhattak?
Pont most zárult le az egyik kampánygazda osztalékfizetése, ő kamatjellegű kifizetést vállalt a befektetőknek. Egy másiknál folyamatban van egy felvásárlás, de a legtöbben nem ígérnek csodát, csak teljesítik, amit mondtak. Nem mind óriási növekedésű tech cég, csak szépen növekedő startupok, akár egy pékség is. Van csőd, és van siker is.