A Budapest IX. kerületében épülő M76 projekt három funkciója – szálloda, iroda és apartmanok – nagyban növeli a projekt vonzerejét, hiszen jobb pénzügyi teljesítményt és megtérülést, nagyobb biztonságot ígér a befektetőknek, felhasználóknak és közösségeknek – mutatott rá Tóth Zsuzsanna. A projektvezető szerint a vegyes használatú épületegyüttesek jobb befektetésnek bizonyulnak, mint a hagyományos ingatlanfejlesztések, így különösen bizakodó az M76 jövőjét illetően is.
„A projekt egy vegyes használatú épületkomplexum, amiben 150 szobás szálloda is épül, az irodák és apartmanok mellett” – közölte Tóth Zsuzsanna. Hozzátette: ez a munka a városfejlesztési stratégia szempontjából különösen fontos, hiszen a projekthez kapcsolódó területen, a Lurdy-ház és a Vágóhíd utca között, teljes körű felújítást hajtanak végre: lesz gyalogos útvonal, de parkosítást is végeznek, faültetéssel és kutyafuttató építésével.
Innovatív megoldások, kisebb karbonlábnyom, Hilton
A projektvezető hangsúlyozta, hogy az épületgépészeti és építészeti kialakítást termodinamikai szimulációval optimalizálták. „Ez egy hőtani szimuláció, amelyben összehasonlítottuk különböző gépészeti rendszerek energiafelhasználását és költségeit. Kiderült, hogy a geotermikus talajszondáknak köszönhetően minimum 50 százalékkal tudjuk csökkenteni az épület hűtéséhez-fűtéséhez felhasznált energiát.”
A karbonlábnyom-csökkentést előregyártott vasbetonszerkezet alkalmazásával, illetve minimalizált porszennyezéssel és hulladékkal is erősítő építkezést 2024 januárjában kezdték és várhatóan 2026 harmadik-negyedik negyedévében adják át. Befektetési vagy lakáscéllal viszont már most érdemes fontolóra venni az M76 projektet, mert a lakóépület harmadát rendkívül gyorsan, másfél hónap alatt értékesítették. A hotel szintén gazdára talált: a fejlesztés elején aláírt üzemeltetési és bérleti szerződés révén a komplexumban Hilton Garden Inn szálloda nyílik.
Tóth Zsuzsanna elárulta, hogy a 9100 négyzetméteres irodaépület bérlőit már szintén keresik. Meggyőződése, hogy a zöld szemléletmódot követő, fenntartható működésre törekvő vállalkozások irodái a lehető legjobb helyre kerülnek az M76-ban, hiszen a korszerű, BREEAM Excellent minősítéssel rendelkező épület kiemelkedő környezeti teljesítményt nyújt.
Frekventáltabb helyen talán nem is lehetne
A vegyes felhasználásra szánt beruházás három fő pillérre a lakhatás, az üzleti tevékenység, valamint a vendéglátás, így az M76 a mind a lakók, mind pedig a bérlők szempontjából hozzáadott értéket képvisel, ráadásul kiváló elhelyezkedéssel bír. Az épületkomplexum szomszédságában ott a Lurdy Bevásárlóközpont, gyalogosan is elérhető innen a Corvinus Egyetem, több sportcsarnok, kórház, illetve intézmény. A közelben van villamos- és metrómegálló, nemzetközi buszpályaudvar és vasútállomás, de autóval hamar elérhető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is.
A szabadidős tevékenységek és kulturális programok szerelmesei szintén megtalálják a számításukat az M76 lakóiként vagy bérlőiként, hiszen a gyorsan megközelíthető Nemzeti Színház, Budapest Park és Bálna Központ folyamatos kikapcsolódási lehetőségeket kínál. Az M76 projekt nem egyszerűen újragondolja a városi élettereket, hanem új alapokra helyezi az együttműködés, az alkotás és az életminőség fogalmát – jegyezte meg Tóth Zsuzsanna.