Megháromszorozta nyereségét, és közel ezer milliárdos profitot termelt tavaly az OTP csoport – magyar viszonyok között szédítő szám. Ahogy az év elején erről és az OTP más eredményeiről beszélgetett Fekete Emese és Ács Gábor, arra jutottam, ez megér egy szokatlan Forbes-címlapot, ahol nem az alapító, hanem maga a cég van a középpontban.
Emese és Gábor pedig elkezdtek utánajárni, hogyan született meg a lomha és állami Országos Takarékpénztárból a régió kiemelkedő banki sztorija és persze az óriási nyereség. A történet, ahogy ez a cikkből is kiderült, elválaszthatatlan Csányi Sándortól, így kapta a címlapsztori A pénzgyár és igazgatója címet, de nem mentünk el amellett sem, hogy kik állnak az első sorban Csányi mögött. Az elnök emberei külön részt kaptak a címlapsztoriban.
Az OTP lehet a magyar gazdaság egyik büszkesége, és technológiai fejlesztésük is van bőven, mégiscsak egy nagy, konzervatív bank. Ellentétben a kicsi, progresszív, gyors és nemzetközi növekedési lehetőséggel bíró technológiai cégekkel, azaz a startupokkal. Zsiborás Gergő az idei startupjelentés mellé hozott öt olyan magyar startupot, amelyik a Prezi–LogMeIn–Ustream-szentháromság után, tőlük tanulva tud sikeres lenni, sokszor le is futva az elődöket. Itt vannak ők, az új startupgeneráció!
Az alapítók között sajnos még a startupvilágban is ritkán lehet nőkkel találkozni, ezen még dolgoznunk kell nekünk, együtt, magyaroknak. A legbefolyásosabb magyar nők listáját, Tóth-Biró Marianna szerkesztésében, kivételesen nem itt, az áprilisi számban találjátok, hanem a Forbes Women különszámban, címlapján azzal a Ráskó Eszterrel, aki nemrég megkapta az ország leghangosabb mikrofonját, és beült Sebestyén Balázsék mellé a reggeli műsorukba. Ennek is itt volt az ideje, hogy ne három férfi búgó hangjára keljen az ország.
Ráskó Eszter ott volt minden idők legnagyobb Forbes-rendezvényén, az idei Forbes Power Women’s Summiton is, ahol csaknem 2500 ember előtt, két színpadon folytak a beszélgetések a Millenárison. Lemaradtál? Vedd meg most a jegyed az idei Forbes Flow-ra, amit az első Influencer Summittal együtt tartunk májusban