Erős kérdéssel indítok, gondolom. Velem szemben a Forbes Deal podcast stúdiójában Wirtz Ágnes ül. Először megkérdezem, hány gyereket mentett meg, aztán meg majd azt, hogy a magánvagyonából mennyit áldozott erre. A koncepció azonnal megbukik. Mennyi gyereket mentettél meg? „Semennyit.” Gyors újratervezés. A stúdióban eltöltött másfél óra alatt aztán kibontakozik előttem, ami Ágnes fejében van. Én kívülről annyit látok ugyanis: az általa vezetett Világszép Alapítvány több száz gyermeket mentett meg a szomorú vagy szegény sorstól, adott nekik örömöt, hitette el velük, hogy van egy másik élet. Mi ez, ha nem gyerekek megmentése?
De Ágnes pontos és őszinte, mint mindig, akkor is, ha így sokkal nehezebb elmagyarázni a támogatói közegnek, mi a missziójuk, és mire kérnek pénzt. Ahogy a gyerekeknek sem ígér olyat, amit nem tud teljesíteni, úgy a támogatói körüknek sem. Nem tudja vállalni, hogy megmenti a rábízott gyerekeket. Nem is akarja. Okkal.
Mit csinál akkor Ágnes? A megmentés hazug ígéreténél sokkal többet. Lehetőséget ad. Amilyen egyszerűen hangzik, olyan emberfeletti küzdelem hosszú távon, újra és újra, következetesen lehetőséget teremteni másoknak. Kicsit olyan dolog ez, mint a népmesében a só. Mik lennénk lehetőségek nélkül?
A Világszép Alapítvány arra ad lehetőséget, hogy gyermekotthonban nevelkedő gyerekek kapcsolódhassanak másokhoz, és fedezzék fel az ebben rejlő erőt. Nem nagyon van ennél jobb deal. Bojár Gábor – két héttel később ugyanabban a stúdióban – más oldalról, de ugyanezt mondja: van rá eszköz, hogy lehetőséget adjunk, úgy hívják, tisztességes közoktatás.
A politikának nem dolga kitalálni, mit hoz a jövő, ezt a kockázatot fussák csak meg a vállalkozók a piacon. Érvényesülni kell őket hagyni, nem erővel elővásárolni.
Amikor lehetősége adódott, Majka is élt vele. Ma már látjuk, önmagában a valóságshow-szereplés és az azzal járó hirtelen országos ismertség nem garancia a – hosszú távú – sikerre. Bele kell rakni a melót – ezt üzeni az idei celeblistánk, amin Majka az első helyen végzett. A lap épp nyomdába ment, amikor a debreceni Campus Fesztiválon elhíresült mozdulatában a propaganda meglátta a gyilkosságra való felbujtást. (Az összeesküvés-elméletek kedvelőinek mondom, a lista jóval hamarabb elkészült az „ügy” kipattanásánál.)
Úgy tűnik, a Majka-univerzum elbírta ezt is. Szépen elválik ebben a történetben a politika két manifesztációja: a hatalmi logikával működő, fentről irányított változat, és ami alulról tör fel, ami kérdez, számon kér, elvárásokat fogalmaz meg.
Elszoktunk tőle, hogy az utóbbinak kell hangosabbnak lennie. Egyre több területen látjuk, hogy ez a fajta politizálás megjelenik, hol nyersebben, hol finomabban. Nem kivétel ez alól a szórakoztatóipar sem, de nagy kérdés, a márkák mit profitálnak majd ebből. Mert ipar ez, ahol a profit még mindig számít, és pénzben mérik.
De nem kell mindent pénzben mérnünk, mert nem feltétlenül szükséges mindenhol a piaci logikának érvényesülnie. A közös ügyeink ilyenek, a közösbe összedobott pénzünk pedig többek között erre is van. A lehetőség megadása persze profitban is mérhető, de annál sokkal többet ad egy közösségnek – és amit visszakapunk, az nem csak csurran vagy cseppen. Elönt minket, és lendületet ad.
