A Móra mintaboltban még nem látni az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt befóliázott könyveket. Készülnek rá?
Meg kell tanulnunk újraolvasni a könyveinket, miközben próbájuk a gyerekeket rávenni, hogy újra olvassanak. Új szemüveggel nézzük át az összes kiadványunkat – az aktív címszám kétezer körül van –, ezt a szemüveget eddig nem hordtuk, de most kaptunk egyet. Volt nálunk vendégségben két tizenéves a hétvégén, ők röhögve azt mondták: „Ez tök jó, innentől csak fóliázott könyvet fogunk venni!” Szóval még az is lehet, hogy kontraproduktív lesz a törvény.
Vajon hogyan lehet ellenőrizni, hogy minden LMBTQ-témájú könyvet elzártak-e a kiskorúak elől így az üzletek?
Szarkasztikusan azt is gondolhatjuk, pozitív hatása is lehet a szigornak. A fogyasztóvédelemnek biztosan nincs ideje végigolvasni az évi tizennégyezer új könyvet, emiatt kénytelen lesz bejelentések alapján dolgozni. És talán sokakban van annyi állampolgári elköteleződés, hogy elkezdenek olvasni, mert szeretnének részese lenni a feljelentésáradatnak. Komolyra fordítva a szót, egyet tehet a kereskedő: a kiadókra hárítja, hogy ők jelöljék meg a kifogásolható tartalmú könyveiket.
Számított rá, hogy a közpénzből felhizlalt Matthias Corvinus Collegium többségi részesedést szerez a Libriben?
Amikor 2020 őszén megjelent egy HVG szám IlLibri címlappal, azt én azonnal elraktam. Azóta is ott van a szobámban az a történelmi lapszám, az ágyamtól két méterre. A végkifejlet nem volt kérdés, csak a mikor. Azoknak a kisebb kiadóknak a tulajdonosait sajnálom igazán, amelyeknél a Libri nem többségi tulajdonos volt – most kapott egy idegen egy lakáskulcsot, és egyszer csak ott mosdik a fürdőszobájukban.
Milyen piaci átrendeződésekre számít?
A szerzők nagyon szerkesztőfüggők, a kiadónál fontosabb nekik az, akivel évek óta együtt dolgoznak. Emiatt amíg a szerkesztők maradnak, ők is maradnak. Mi tavaly mindettől függetlenül indítottunk egy új kiadót, a Trendet, mivel olyan írók életművét is gondozzuk, akiknek felnőtteknek szóló köteteik is vannak. Ezeket azonban a Móra feliratot látva automatikusan a gyerekkönyvek közé teszik a boltokban, ami hatással van a fogyásra. Hozzánk került például Lázár Ervin életműve, itt van Fekete Istváné, Kormos Istváné is, és most kiadtunk egy felnőtteknek szóló könyvet Réz Andrástól is, Para címmel. András fordította nekünk a Teszvesz sorozatot. És közben megvettük a Naphegy Kiadót is a Kossuthtól.
Tavaly rekord-, csaknem 1,9 milliárd forintos árbevételt ért el a Móra. Pedig nem az a trend, hogy többet olvasnak a gyerekek.
Olyan portfóliót kell kialakítanunk, amivel el tudunk tartani harminc munkatársat. És ehhez a minőségi kortárs és klasszikus gyerekirodalom, valamint az edu vonalunk mellett piacképes licenctermékek is kellenek, mint például a Mancs Őrjárat című sorozat vagy a Lego-könyvek. De ha visszatekintek, nem volt olyan kötet, amit utólag ne vállalnék, pedig tizenöt évnyi vezérigazgatóságom alatt nagyjából tizenötmillió példányba került be a nevem felelős kiadóként.
Luxusboltja, a Zegna mindennapjaiban részt vesz?
Épp tegnap zártunk be pár hétre, világszerte megújulnak az üzletek, meg kellett rendelnünk az új bútorokat. A múlt héten voltunk Milánóban a kollégáimmal, megvettük a jövő tavaszi-nyári kollekció első részét. Tizennyolc éve vagyok a Zegna franchise-partnere, a tulajokon kívül háromszor lecserélődött azóta mindenki az anyacégben. Nincs alkalom, hogy ne veregetnének vállon: „János, you are a historical partner”.