Magazint készíteni 2025-ben, pláne Magyarországon, nemcsak élmény, de kiváltág is. Tudatosítom magamban, amikor tudom. Nagyon sok projekten dolgozunk, jön az első podcastunk, a júliusi szám is nagyon izgalmas lesz, és online is rengeteg újdonsággal készülünk a nyárra. Amikor ez a beköszöntő készül, mégis inkább belemenekülök a magazinkészítésbe. Jólesik.
A szokásosnál talán tovább el is időzök a 60-as években egy állami intézmény sötét alagsorában, ahol egy tinédzser vigyáz egy félszobányi Ural–2-es számítógépre (később Bill Gatesszel létrehozza a Wordöt és az Excelt). Ott ragadok a Wall Streeten a 70-es évek végén, amikor mindenki megbízásokat lobogtatva üvölt és telefonál. A sarokban egy magyar emigráns ül és fejben „kódol” (az elektronikus kereskedés atyja lesz később). Sétálok a 90-es évek pesti utcáin, ahol egy különc amerikai mellé pár magyar zseni szegődik (később három céget visznek a New York-i tőzsdére Budapestről). Közös bennük, hogy szabad ökoszisztémákba kerültek, vagy ahhoz csatlakozva tudták kibontakoztatni tehetségüket. Szabadság nélkül az ambíció mit sem ér.
Ezt mondja a ma már nyolcvanéves Péterffy Tamás is – aki egy ötven évvel ezelőtti ötletével megalapozta, ahogyan ma tőzsdézünk –, és ezért nem aggódik, hogy Kína leelőzné Amerikát. Az ambiciózus vezetők oda mennek, ahol hagyják őket érvényesülni. Péterffy élettörténete erre az egyik legjobb példa, a világ harminc leggazdagabb embere közé kergette a szocializmus. Mégis azt mondja, bűntudata van, hogy elhagyta azt az országot, ahol született.
De ki marad itt? Nem volt evidens, amikor a lapszámot elkezdtük összerakni, hogy ezt a kérdést ilyen súllyal kell majd feltenni. A hatalom máshogy döntött. Nem tudjuk még, milyen jogszabályt fogad végül el az országgyűlés, de az „ellehetetlenítési” törvénytervezet alapverziója éppen olyan, ami miatt ambiciózus emberek ambicionálni kezdik, hogy lépnek. (Kérdés még, hogy hova vagy merre.) Buborékokban élünk, de nemcsak online, hanem a való életben is – a különbség az, hogy utóbbit „az itt még lehet” szabálya hozza létre. De a buborékokból hamar kifogy a levegő.
Naiv realizmus – a filozófusok szokták használni a kifejezést arra, ahogyan az emberek az életüket élik: magától értetődőnek veszik azt, ami körülveszi őket, a valóságot. Sokszor felesleges belegondolnunk, hogyan működik a világ. Hogy mi lesz az oxigénnel a tüdőnkben, hogy a motor hogyan robban be, hogy a Nap miért megy le.
Ennek a magyaros verziójában éltünk eddig mi is. Van ez a demokrácia nevű dolog meg az a pátoszos szabadság. A XX. századi történelmünk ellenére sem gondolom, hogy képtelenek lennénk demokráciában élni, szabadon. Lehet, hogy az történik, hogy a társadalom széles rétegei most kezdenek rájönni, mennyibe is került a naivitás. Az árát már megfizettük.
