Fordította: Vaszkó Iván
Az amerikai Forbes 1987 óta pásztázza a világ dollármilliárdosait. Az első évi 140 után két évtizeddel ezer fölé nőtt a számuk, 2017-ben már kétezren voltak. Most, nyolc évvel később, több mint háromezer dollármilliárdossal újabb mérföldkőhöz értünk. Rekordszámú, 3028 vállalkozó, befektető és örökös alkotja az idei rangsort, 247-tel több, mint tavaly. Gazdagabbak is lettek minden eddiginél. A globális piacok fellendülését meglovagolva átlagosan 5,3 milliárd dolláros becsült vagyonuk van, kétszázmillió dollárral több, mint tavaly.
Vagyonuk összességében 16,1 billió dollárt ér – 2024-hez képest majdnem kétbillió dollárral többet. Tíz számjegyű vagyonokat hoznak létre a sült csirkétől a felhőalapú számítástechnikán át a kriptóig. Idén összesen 288 új arc került a listára, 93 visszatért rá, miután korábban lepottyant róla, 32-en meghaltak, 107-en pedig egyszerűen nem elég vagyonosok többé. Az Egyesült Államok rekordszámú, 902 milliárdost szolgáltatott, őket követi Kína (516, beleértve Hongkongot is) és India (205). A lap a március 7-i részvény- és valutaárfolyamok alapján számolt.
A százmilliárd dollárosok klubja
Nyolc évvel ezelőtt még csak nem is létezett a tizenkét számjegyű vagyonnal rendelkező emberek ultraelit csoportja. Mostanra tizenöten lettek a klubban, közülük hármuk vagyona kétszázmilliárd dollárnál is többet ér, összesen pedig 2,4 billió dollárnyi vagyont takar a nevük. Többet, mint a bolygó 1500 „legszegényebb” milliárdosának összes vagyona együttvéve.
Elon Musk
342 Mrd USD • Tesla, Space
USA
Tavaly májusban szerezte vissza a világ leggazdagabb embere címet Bernard Arnault-tól, az LVMH cégcsoport luxuscikk-milliárdosától (lásd alább), amikor a magánbefektetők 24 milliárd dollárra értékelték Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó startupját, az xAI-t. Decemberben aztán ő lett az első 400 milliárd dollárt érő ember, miután az xAI piaci értékelése 50 milliárd dollárra duplázódott, és Musk rakétagyártója, a SpaceX értéke elérte a 350 milliárd dollárt (a júniusi 210 milliárd dollárról). Abban a hónapban a Tesla-részvények is rekordot döntöttek, viszont vagy 40 százalékot zuhant a részvényárfolyam Donald Trump beiktatása óta, amikor Musk átvette az elnök új kormányzati hatékonysági minisztériumának (DOGE) vezetését. Vagyona még így is 147 milliárd dollárral többet ér, mint egy évvel ezelőtt.
2. Mark Zuckerberg
(a nyitóképen)
216 Mrd USD • Facebook • USA
A Meta egykor progresszív vezérigazgatója sokakat meglepett, amikor nyilvánosan elkötelezte magát a MAGA mellett. Többek között azzal, hogy január elején a Meta igazgatótanácsában helyet kapott a Trump-imádó Dana White, az Ultimate Fighting Championship vezérigazgatója, emellett több republikánus milliárdossal együtt fogadást adott az elnöknek a beiktatás alkalmából. A közösségimédia-óriás részvényei az elmúlt évben 25 százalékot ugrottak a Meta MI-befektetéseivel kapcsolatos optimizmus miatt – ez elég volt, hogy Zuck először legyen a világ második leggazdagabb embere.
3. Jeff Bezos
215 Mrd USD • Amazon
USA
NEW YORK, NEW YORK – DECEMBER 04: Jeff Bezos, founder and executive chairman of Amazon and owner of the Washington Post, takes the stage during the New York Times annual DealBook summit at Jazz at Lincoln Center on December 04, 2024 in New York City. The NYT summit with Ross Sorkin returns with interviews on the main stage including Sam Altman, co-founder and C.E.O. of OpenAI, Jeff Bezos, founder and executive chairman of Amazon and owner of the Washington Post, former U.S. President Bill Clinton and Prince Harry, The Duke of Sussex, among others. The discussions will touch on topics such as business, politics and culture. (Photo by Michael M. Santiago/Getty Images)
NEW YORK, NEW YORK – DECEMBER 04: Jeff Bezos, founder and executive chairman of Amazon and owner of the Washington Post, takes the stage during the New York Times annual DealBook summit at Jazz at Lincoln Center on December 04, 2024 in New York City. The NYT summit with Ross Sorkin returns with interviews on the main stage including Sam Altman, co-founder and C.E.O. of OpenAI, Jeff Bezos, founder and executive chairman of Amazon and owner of the Washington Post, former U.S. President Bill Clinton and Prince Harry, The Duke of Sussex, among others. The discussions will touch on topics such as business, politics and culture. (Photo by Michael M. Santiago/Getty Images)
Az Amazon alapítója és elnöke 21 milliárd dollárral gazdagabb, mint tavaly volt, és befektetőként is aktív. Bezos az utóbbi tizenkét hónapban ötmilliárd dollárnyi Amazon-részvényt adott el, de továbbra is pumpálja a pénzt startupokba, köztük több MI-robotikai cégbe is. Űrkutatási vállalata, a Blue Origin februárban bejelentette, hogy elbocsátja alkalmazottainak tizedét, egy hónappal a New Glenn rakéta sikeres indítása után. Közben napilapjánál, a Washington Postnál nemrégiben tett lépései felborzolták az establishment kedélyeit, köztük az a kijelentése, hogy a véleményrovatnak támogatnia kell a „személyi szabadságjogokat és a szabad piacokat”.
4. Larry Ellison
192 Mrd USD • Oracle • USA
Ellison nem volt ott azok között a tech mágnások között, akik ott ültek Trump beiktatásán az első sorban. Másnap azért már az elnök közelében állt a Fehér Házban, amikor Trump bejelentette, hogy félbillió dolláros programot indít MI-infrastruktúra, többek között adatközpontok kiépítésére. Ezt részben Ellison cége, az Oracle is támogatta. Ellison vagyona 2024 óta 51 milliárd dollárral gyarapodott az Oracle részvényárfolyamának 40 százalékos emelkedése miatt.
5. Bernard Arnault
178 Mrd USD• LVMH • Franciaország
Arnault egy éve még a világ leggazdagabb embere volt, mostanra 55 milliárd dollárt zuhant a vagyona „egy kihívásokkal teli gazdasági és geopolitikai környezetben”, ahogy a luxuscikkóriás fogalmazott. A 76 éves, ötgyermekes családapát (mindannyian az LVMH vezetői), úgy tűnik, szórakoztatja, hogy mindenki az utódját találgatja. Antoine fia a tavaly nyári párizsi olimpia szponzorálásában állt a középpontban; másik fiát, Frédéricet nemrég nevezték ki a Loro Piana divatmárka vezetőjének; Delphine lánya és Alexandre fia pedig apjuk mellett ültek Trump beiktatásán.
6. Warren Buffett
154 Mrd USD • Berkshire Hathaway • USA
A 94 éves befektető a Berkshire Hathaway könyvelése szerint 334 milliárd dollárnyi készpénzt halmozott fel – és nem siet azt elkölteni. Buffett 134 milliárd dollár értékben adott el részvényeket 2024-ben, és az Alleghany biztosító 2022-es, 11,5 milliárd dolláros felvásárlása óta nem hajtott végre nagyobb felvásárlást. „Semmi sem tűnik igazán meggyőzőnek” – írta februárban az éves részvényesi levelében.
7. Larry Page
144 Mrd USD • Google • USA
8. Sergey Brin
138 Mrd USD • Google • USA
Az Alphabet társalapítóit és igazgatótanácsi tagjait idén a Google-anyacég részvényeinek harmincszázalékos megugrása gazdagította – annak ellenére, hogy a tengerentúlon az igazságügyi minisztérium a Google feldarabolását követeli. Brin visszatért az irodába, hogy az Alphabet MI-modelljein, a Gemini családon dolgozzon, és a hírek szerint erre biztatta az alkalmazottakat is, legalábbis egy februári körlevélben felszólította őket, hogy járjanak be az irodába. Page közben állítólag új cégen dolgozik, a cél a mesterséges intelligencia gyártástechnológiai alkalmazása.
9. Amancio Ortega
124 Mrd USD • Zara • Spanyolország
Spanyolország leggazdagabb embere az utóbbi évben több mint egymilliárd dollárt fektetett be logisztikai és irodai ingatlanokba Európa-szerte. Megengedheti magának: 1985-ben alapított divatipari óriásában, az Inditexben lévő részesedése százmilliárd dolláros rekordra ért, mivel a papír 27 százalékkal emelkedett az utóbbi tizenkét hónapban. Ráadásul Ortega, aki tizennégy évvel ezelőtt lemondott az elnöki tisztségről, a márciusban bejelentett busás osztaléknak köszönhetően további 3,4 milliárd dollárral gazdagodik (adózás előtt).
10. Steve Ballmer
118 Mrd USD • Microsoft • USA
Tizenegy éve, hogy lemondott a Microsoft vezérigazgatói posztjáról, de még mindig hálás lehet a becslések szerint a portfóliójának 80 százalékát kitevő részvénycsomagjáért. Fene nagy befektetésnek bizonyult: a Microsoft részvényei 1200 százalékos hozamot értek el azóta, hogy Ballmer távozott a vezetői posztról, ez az S&P 500-as index négyszerese. Ballmer másik nagy szerelme az L.A. Clippers, a kosárlabdacsapatot 2014-ben kétmilliárd dollárért vásárolta meg. Most, hogy beköltöztek fényes új stadionjukba, a Ballmernek majd kétmilliárd dollárba kerülő Intuit Dome-ba, az NBA ötödik legértékesebb franchise-a lettek 5,5 milliárd dollárral.
11. Rob Walton és családja
110 Mrd USD • Walmart • USA
12. Jim Walton és családja
109 Mrd USD • Walmart • USA
Három évtizeddel a Walmart-alapító Sam Walton halála után gyermekei visszalépnek. Júniusban a 80 éves Rob több mint negyven év igazgatói tevékenység után visszavonult a kiskereskedelmi óriás igazgatótanácsából. A 76 éves Jim még 2016-ban távozott az igazgatótanácsból, de továbbra is a családhoz tartozó Arvest Bank Group elnöke. Decemberben Waltonék bejelentették, hogy Sam mind a nyolc unokája osztozik a család 45 százalékos Walmart-részesedésével járó szavazati jogokban.
13. Bill Gates
108 Mrd USD • Microsoft • USA
A Microsoft társalapítója 1991 óta nem szerepelt ilyen alacsonyan, akkor vagyona 4,4 milliárd dollárt ért. A Microsoft részvényei tavaly óta két százalékot estek, de Gates húszmilliárd dolláros zuhanásának az a fő oka, hogy a Forbes megemelte a 2021-es válási megállapodására vonatkozó becslését, és most 25 milliárd dollárra becsüli a Melinda Gatesnek járó összeget. A 70 milliárd dolláros értékkel becsült Gates Alapítvány elnökeként Bill Gates februárban találkozott Trumppal, hogy kiálljon az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség, a USAID mellett, miután a kormányzat megkezdte a személyzet és a programok leépítését. A magát kockának valló milliárdos ugyanabban a hónapban az országot is bejárta, sorra tűnt fel az amerikai talkshow-kban, hogy népszerűsítse itthon is hamarosan megjelenő gyermekkori életrajzát, a Forráskódot.
14. Michael Bloomberg
105 Mrd USD • Bloomberg LP • USA
A Bloomberg pénzügyi adat- és médiavállalat társalapítója tavaly júliusban egymilliárd dollárt adományozott alma materének, a Johns Hopkins Egyetemnek, hogy a lehető legtöbb diáknak ingyenessé tegye az orvosi egyetem tandíját. Összesen 4,6 milliárd dollárt adott az iskolának, ami aztán márciusban bejelentette, hogy elbocsát több mint kétezer alkalmazottat, mert az új Trump-adminisztráció törölte 800 millió dolláros szövetségi támogatásukat.
15. Alice Walton
101 Mrd USD • Walmart • USA
Szeptemberben Walton ismét a leggazdagabb nő lett a világon, két és fél év után visszaelőzte a francia L’Oréal örökösét, Françoise Bettencourt Meyerst. A Walmart-örökös családja szülővárosában, az Arkansas állambeli Bentonville-ben állt a Crystal Bridges Amerikai Művészeti Múzeum élére. Becslések szerint 1,7 milliárd dollárt adományozott, többek között nemrégiben 249 millió dollárt, amivel a szintén Bentonville-ben levő új Alice L. Walton orvosi egyetem finanszírozását segítette.