Megjelent a Forbes Deal Extra új része, amelyben Veiszer Alinda újságíró volt a vendégünk.
Miután a szerdai adásban megbeszéltük, hogyan jutott a köztévétől a saját gyártású műsorig, milyen áron nyerte el függetlenségét, és ebben milyen szerepet játszott az igazságérzete, rátértünk a jelen kihívásaira.
https://youtu.be/I45RsUKHUG8
Hogyan lehet változtatni az országon? Milyen szempontokat kell figyelembe venni műsorkészítéskor? Ha a nézőink tartanak el, ki kell-e szolgálnunk az igényeiket? Mi értelme van a buborékunkban lévőknek műsort gyártani?
Az az izgalmas, ha a buborékot tudod tágítani. Olyasmit mutatni a saját buborékodnak, ami kívül van, és megmutatni, hogy »nézd, a világban ilyen is történik, és ilyen nézőpontok is vannak«
– mondta.
Veiszer Alinda elmesélte, hogy eljátszott a politikai pálya gondolatával, de végül arra jutott, mégsem vág bele. Beszélt Sipos Pállal (ő Alinda Záróra című műsorának volt a főszerkesztője a Magyar Televízióban – a szerk.) való viszonyáról is, akit mesterének tart, és arról a nehéz lelki helyzetről, hogy hogyan őrizze meg emlékeiben az embert, akinek hálás az átadott tudásért, és mit kezdjen a róla kiderült súlyos vádakkal, ami Sipos országelhagyását eredményezte.
Azt kéne mondanom, hogy elítélem őt, és persze elítélem azt, amit a fiatalokkal tett. Nyilvánvaló, hogy ilyet nem lehet csinálni. De közben az életem legmeghatározóbb szereplője és legjobb szakmai mestere volt, és pont addig jött velem, amíg velem kellett jönnie.
Az adás tartalmából:
1:19 A köztévétől a saját platformig – buborékokon innen és túl.
15:40 Hogyan lehet megváltoztatni az országot? Kikacsintás a politikai pálya felé.
23:36 Az igazságérzetről és az első leckéről újságírásból.
37:40 Sipos Pálról, a mesterről.
A Forbes Deal Extra előző vendége Eke Angéla színművész, bábművész, tartalomkészítő volt.
Kövesd a csatornáinkat Youtube-on és a Spotify-on!