A jegybankelnök is megszólalt a védőpajzsról, amelynek keretösszege Orbán Viktor szerint akár 6600 milliárd forintnak megfelelő dollár is lehet.
Mi történt? A védőpajzsok soha nem a jelenről szólnak, hanem a jövőről, ha gazdasági konfliktus alakul ki, akkor az ország rendelkezzen kellőképpen védelemmel – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a hirado.hu-nak.
Hangsúlyozta, hogy ilyen védőpajzsot mindig lehet és kell is építeni a jövőbeni fejlemények ellen, Magyarország is ezt teszi.
„Jelenleg nincs ilyenre szükségünk, de nem látunk előre, nem tudjuk, hogy milyen változások várhatók. Ezért erre fel kell készülni”
– fogalmazott.
6600 milliárd forint. Rónai Egon Mérleg című podcastjában Orbán Viktor a védőpajzsról azt mondta: „Azt nem kell most lehívni, lehívhatjuk akkor, amikor akarjuk, és olyan formában, amilyenben akarjuk.” A miniszterelnök szerint az a 10-20 milliárd dollár vagy euró, amire szükség lehet a stabilitás érdekében, Amerikából nézve nem nagy összeg.
Kontextus. Orbán Viktor és Donald Trump Washingtonban egy swap line, vagyis devizacsere-megállapodásról egyezhetett meg a Válasz Online szerint, amelynek lényege, hogy a Magyar Nemzeti Bank dollárt, az amerikai jegybank pedig forintot vásárol. Ez szükség esetén azonnali likviditást biztosíthat az MNB-nek, ami erősítheti a forintot és növelheti a pénzügyi stabilitásba vetett bizalmat.
Bod Péter Ákos volt jegybankelnök az RTL Híradónak nyilatkozva arra figyelmeztetett: a swap line nem helyettesítheti az EU-forrásokat, mert azok vissza nem térítendők, míg ez a konstrukció csak kamattal vehető igénybe.
„A csomag nem véd meg minket a saját ostobaságainktól, de ha nagy hülyeséget csinálunk (pl. óriási költekezés a választások előtt) és/vagy kívülről ránk zuhan valami váratlan, akkor segítheti a válságmenedzsmentet – írja Zsiday Viktor befektetési szakértő a feltételezett swap line-megállapodásról.