Előretörő első lakást vásárlók, eltűnőben lévő alkuk az ingatlanközvetítő cég augusztusi elemzése szerint. 13 éves csúcsra értünk.
Mi történt? Előretörtek augusztusban az első lakásukat vásárlók, Budapesten az arányuk egy év alatt 23-ról 36 százalékra ugrott – írta meg elemzésében a Duna House, amit a Forbes.hu-hoz is eljuttattak.
Miért fontos ez? Mert az ingatlanközvetítő cég szerint ez összhangban van az Otthon Start program céljaival, amely a fiatal otthonteremtőket erősíti.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Az Otthon Start hatása rekordkeresletben mérhető, a Duna House szerint 13 éves csúcsra ért a kereslet, közel 22 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
Kontextus. Augusztusban 11 369 tranzakció zárult le, ez majdnem 20 százalékkal magasabb a júliusinál, 2020 óta pedig a legerősebb augusztusi érték.
„A keresletet erősen fűtötte az Otthon Start, egyszerre ösztönözte a jogosultakat a piacra lépésre és a jogosulatlanokat az adásvételi döntések előrehozatalára”
– írja a cég.
Hogyan tovább? Kiderült még az elemzésből, hogy az alku mozgástere Budapesten rendkívül minimálisra, 1–2 százalékosra szűkült (vidéken ez az arány még 3–6 százalék), ami a Duna House szerint ugyancsak a kiélezett keresleti helyzetet tükrözi.