Így néz ki, amikor a miniszterelnök, az elmúlt évek egyik legeredményesebb magyar klubjának edzője és egy sportkommentátor elemzésbe kezd.
Mi történt? Podcastet hirdetett az M4 Sport csütörtök estére, ahol Orbán Viktor, Bognár György és Hajdú B. István beszélgettek a magyar válogatott múlt vasárnapi, Írország ellen elszenvedett 3-2-es vereségére reflektálva. Már az adás címe is hangzatosra sikerült („Van-e élet a halál után?”), de ennél számos érdekesebb kijelentéssel is kecsegtetett. A miniszterelnök egyenesen azzal kezdte mondandóját, hogy szerinte az ír győztes gólnál „egyszerre meghalt az egész stadion”, de megtudtuk azt is, hogy habár sírni akart, nem tette, mert egy „politikus nem sírhat.”
Mit kell még tudni? A több, mint 90 perces adásban a nemzeti csapat edzőjének sorsa, Kubatov Gábor és Csányi Sándor viszálya, valamint a magyar utánpótlás-rendszer problémái is előkerültek. Orbán Viktor utóbbiról hosszan kifejtette véleményét: szerinte választ kell adni arra, hogy a gyerekek miért nem kezdenek hamar focizni. A megoldás abban rejlhet, ha a jelenlegi akadémia-rendszert utánpótlások váltanak fel, Orbán azonban úgy látja, a magyar klubok egyelőre nem gondolkodnak eléggé előretekintően.
Minden magyar klub tőkehiányos. Az állam itt tud beavatkozni, 400-700 millió forintot ad az akadémiáknak. Azért nekik adja, mert ha a kluboknak adná, akkor azt élsportra költenék
És a megoldás? Orbán szerint elég egyszerű: „Pénzt kell beletenni, de biztosan nem államnak. Be kell csalni a leggazdagabbakat, a cégeket is érdekeltté kell tenni a profi fociban.”