Amíg a régió más országai több száz millió euró támogatásban részesülnek, addig Magyarországon úgy tűnik, csak a civilekhez jut majd pénz.
Mi történt? Részletes cikket publikált a hvg.hu a Norvég Alap támogatásairól, amelyekből jövőre – 12 év után – újra részesülhetnek magyar civil szervezetek is. A hírről nyáron a Forbes.hu-n is beszámoltunk: 2031-ig 20 millió eurót osztanak szét a szervezetek között. Mostanra már az is biztossá vált, hogy a pályáztatás 2026 februárjában elindul. Habár a 20 millió euró (több mint 7 milliárd forint) érkezése örvendetes, ez az összeg jelentősen elmarad a régió más országainak támogatásával, ahol kormányzati megegyezés is született.
Mi az a Norvég Alap? Norvégia, Izland és Lichtenstein egy uniós együttműködés keretében közös alapot hozott létre a 2004-ben és utána csatlakozó EU-tagállamok támogatására. Eddig három ciklus volt, Magyarország csak az első kettőben vett részt, ugyanis a kormány nem tudott megegyezni Norvégiával, így hagyta veszni a 200 millió eurós összeget, aminek csak egy kis része jutott volna a civil szervezeteknek. Az együttműködést azóta sem sikerült feléleszteni.
Mennyit kapnak más országok? Az új támogatási ciklus legnagyobb összegét Európában Lengyelország fogja kapni: a norvég és lengyel kormány 441 millió euró (közel 169 milliárd forint), 2028-ig projektekre és beruházásokra lehívható támogatásban egyezett meg. Romániába 291 millió euró (111 milliárd forint) érkezik, amit a zöld átállásra, az emberi jogok védelmére és a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek csökkentését célzó projektekre költhetnek. A „legkevesebbet” Bulgária kapja, ők 260 millió eurót (közel 100 milliárd forintot) hívhatnak le 2028-ig.