A világ leggazdagabb embere 62 milliárd dollárral növelte vagyonát, miután magánbefektetők – a Grok botrányai ellenére is – több mint kétszeresére értékelték fel mesterségesintelligencia- és közösségimédia-vállalatát.
Mi történt? Elon Musk történelmi mérföldkő küszöbén áll: elsőként lépheti át a 800 milliárd dolláros (nagyjából 290 ezer milliárd forintos) vagyonhatárt. Musk xAI Holdings nevű cége a hónap elején 20 milliárd dollárt vont be magánbefektetőktől 250 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett – írja anyalapunk, az amerikai Forbes. Ez jelentős ugrás a tavaly márciusi, 113 milliárd dolláros értékeléshez képest, amelyet Musk akkor kommunikált, amikor mesterségesintelligencia-startupját, az xAI-t összeolvasztotta közösségimédia-platformjával, az X-szel (korábbi nevén Twitter).
Nagy számok. A Forbes becslése szerint az ügylet 62 milliárd dollárral növelte Musk 49 százalékos részesedésének értékét az xAI Holdingsben, amely így 122 milliárd dollárt ér. Musk vagyona ezzel 780 milliárd dollárra nőtt – minden idők legmagasabb szintjére –, derül ki a Forbes valós idejű milliárdoslistájából.
Kik nyertek még? Az xAI-befektetők közül több más milliárdos is jelentős vagyonugrást könyvelhetett el. Köztük van a szaúdi Alwaleed bin Talal herceg, a Twitter egyik legkorábbi befektetője, a platform társalapítója, Jack Dorsey, valamint az Oracle társalapítója, Larry Ellison, aki 2022-ben 1 milliárd dollárral járult hozzá Musk Twitter-felvásárlásához. A Forbes szerint Alwaleed herceg 1,6 százalékos részesedése az xAI Holdingsben 4 milliárd dollárt ér (nem számítva a nyilvánosan jegyzett Kingdom Holding Company-n keresztül birtokolt nagyobb csomagot), ami 19,4 milliárd dollárra emelte teljes vagyonát. Dorsey és Ellison egyaránt 0,8 százalékos részesedéssel rendelkeznek, egyenként 2,1 milliárd dollár értékben, vagyonuk így rendre 6 milliárd, illetve 241 milliárd dollárra nőtt.
Botrányok. Az xAI agresszívan költ a mesterséges intelligenciáért folyó globális versenyben: a Bloomberg által látott belső dokumentumok szerint 2024 első kilenc hónapjában 7,8 milliárd dollár készpénzt égetett el. Az xAI Grok nevű chatbotja az elmúlt hetekben kritikák kereszttüzébe került, miután valós nők hamis, szexuális tartalmú képeit generálta; emiatt keresetet is benyújtott Ashley St. Clair, Musk egyik gyermekének édesanyja.
Lista. Musk jelenleg 510 milliárd dollárral gazdagabb a világ második leggazdagabb emberénél, a Google társalapítójánál, Larry Page-nél, akinek vagyonát a Forbes 270 milliárd dollárra becsüli. Rajtuk kívül mindössze egyetlen ember – Larry Ellison – érte el valaha a 400 milliárd dolláros vagyonszintet, ám csak rövid időre. Ellison vagyona azóta 159 milliárd dollárral csökkent, így a Forbes valós idejű rangsorában a második helyről az ötödikre csúszott vissza. Musk xAI-részesedése önmagában többet ér, mint a világ 16. leggazdagabb emberének, Michael Bloomberg-nek a teljes, 109 milliárd dolláros vagyona.