Továbbra sem lehet csomagot küldeni az Egyesült Államokba a Magyar Postán keresztül, mert Donald Trump elnök új szabályozása olyan feladatokat ró a feladó postákra, amelyekre nincsenek felkészülve.
Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető.
Mi történt? Augusztus végén Trump megszüntette az úgynevezett de minimis küszöbérték alatti vámmentességet, ezzel a 800 dollár alatti értékű küldeményekre is kivetik az importvámot, amely az Európai Unióban, így Magyarország esetében is 15 százalék – írja a hvg.hu.
Trump ezzel jelentős pluszfeladatot adott a feladó országok postáira, amelyek erre nem voltak felkészülve, így most számos országból nem lehet állami postán keresztül csomagot küldeni az USA-ba.
A lap érdeklődéséra a Magyar Posta azt közölte, hogy a jelenlegi nemzetközi postai előírások szerint a küldeményeket felvevő posta feladata, hogy a célország postája számára megküldje a vonatkozó vámadatokat, amelyek alapján a célország postája elvégzi a vámkezelést és beszedi a vámmal kapcsolatos díjakat a címzettektől. Azonban az új, amerikai vámrendelet a küldeményekkel kapcsolatos vámadminisztrációt és a vámok beszedését a küldemények szállítását végző gazdasági szereplőre, azaz a feladó postára hárítja. Ez a változás az eddigi folyamatot jelentősen megváltoztatja.
„Mivel a feladó, nemzetközi posták rendszerei nincsenek felkészítve a vámok beszedésére és az ehhez kapcsolódó adatküldésre, ezért vezetett be számos légi társaság és nemzetközi posta – köztük a Magyar Posta is – ideiglenes korlátozásokat.”
Kontextus. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a washingtoni szövetségi fellebbviteli bíróság döntése szerint Trump túllépte elnöki hatáskörét a globális vámok bevezetésével. A bíróság 7-4 arányú döntésében kijelentette, hogy az amerikai törvény „jelentős hatáskört ruház az elnökre, hogy számos intézkedést tegyen egy kihirdetett nemzeti vészhelyzetre válaszul, de ezek az intézkedések egyike sem tartalmazza kifejezetten a vámok, illetékek vagy hasonlók kivetésének, illetve az adóztatás jogát”.
„Lényegében a Trump-kormány most arra kéri a külföldi postai szolgáltatókat, hogy az amerikai kormány nevében importadó-beszedőként járjanak el, ami nem a feladataik közé tartozik, és amit esetleg meg is tagadnak.
Miért szedné be egy külföldi posta helyi vállalkozásoktól egy másik ország vámjait? Ilyet még senki nem csinált eddig”
– mondta a kialakult helyzetről Alison Layfield, az ePost Global termékfejlesztési alelnöke.