Nem ritka, hogy a plusz kiadások kifizetésére a magyar szülők személyi kölcsönt vagy áruhitelt vesznek fel – írja elemzésében a Bank360.
Mi történt? A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Számításaik szerint megközelítőleg 83 ezer forintba kerül jelenleg az alapvető tanszerek beszerzése, de ha ehhez még egy olcsóbb laptopot is hozzászámolunk, akkor a végösszeg már 200 ezer forint is lehet.
Ez az összeg a legutóbb közzétett 391 ezer forintos nettó mediánbérnek meghaladja a felét, de még egy kétkeresős háztartás számára is jelentős terhet jelent.
Miért érdekes ez? Mert egyáltalán nem ritka, hogy a családok valamilyen hitel segítségével próbálják meg fedezni a nyár végén felmerülő extra költségeket – írja közleményében a Bank360.
Mit érdemes tudni még? Itthon 12-13 ezer forint jut egy gyermekre, határon túl ennek sokszorosát finanszírozzák a magyar adófizetők. A „Szülőföldön magyarul” program keretében ugyanis a határon túli általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak, ahogy tavaly, úgy idén is fejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást oszt ki a magyar állam, miközben a családi pótlék összege 2008 óta, vagyis 16 éve változatlan.