Felborult a legfontosabb vagyontárgyak értékegyensúlya Magyarországon: a lakásárak teljesen kilőttek az autóárak mellett.
Mi történt? Jócskán lehagyták az ingatlanárak az autóárakat. Míg 10 évvel ezelőtt egy lakás áráért 3-4 gépjárművet lehetett vásárolni, ma már bőven kijön 5-6 is, írja lapunknak is eljuttatott közleményében a Duna House. 2025-ben egy budapesti használt lakás átlagos négyzetméterára 1,2-1,3 millió forint körül mozog, míg egy új, középkategóriás autó bruttó ára 10-13 millió forint közé becsülhető.
Vagyis egy 60 négyzetméteres lakás ára akár 78 millió forint is lehet. Ebből az összegből hat gépkocst is vehetünk.
Mit érdemes még tudni? A lakás- és autóárak nagyjából 2015-ig nőttek egyenlő mértékben, azóta azonban az ingatlanok elképesztő tempóra kapcsoltak: az Eurostat és a BIS házárindexei szerint a magyar lakóingatlanok nominális értéke átlagosan 160-180 százalékkal, reálértéke 80-100 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a gépkocsik nominális ára csak 60-90 százalékkal nőtt ebben az időszakban.
Mi okozta ezt? A Duna House szerint az ingatlanárak kilövéséhez többek között hozzájárultak az állami támogatások, a 2015 és 2021 közti kedvező kamatkörnyezet, a befektetési célú vásárlások felfutása, valamint az építőipari kapacitások szűkössége is. Az autópiac jóval inkább ki volt téve külső zavaroknak, mint például a covid utáni chiphiány, az orosz-ukrán háború hatásai, vagy az elektromos átállás.