Korábban 13 százalékos minimálbér-emelésről egyeztek meg, de a vártnál borúsabb gazdasági kilátások miatt kisebb mértékű emelés jön.
Mi történt? A minimálbér 13 helyett 10-11 százalékkal, a garantált bérminimum 7-8 százalékkal emelkedhet jövőre – értesült a Portfolio.
A lap úgy tudja, november óta újra zajlanak tárgyalások a munkáltatók és munkavállalók képviselői között arról, hogy milyen mértékben emeljék a béreket. Mivel a GDP-növekedés jóval a beharangozott 3 százalék alatt marad, és végül 1 százalék sem lesz, nem tartható a korábban leütött 13 százalékos emelés.
Az új tervek szerint a minimálbér esetében 10-11, a garantált bérminimumnál pedig 7-8 százalékos növelésről tárgyalhatnak holnap a felek.
- Így a minimálbér bruttó 320-323 ezer forint között alakulna,
- a garantált bérminimum pedig 373-377 ezer forint között.
A vállalatok csődhullámot jeleztek előre 13 százalékos emelés esetén, az alkalmazottak azonban az Európai Unió szintjétől jócskán elmaradó magyar bérekkel érveltek.