Ugyanígy az alapítók is kicsit a sötétben navigálnak. Ami szerintem nagyon érdekes, hogy ez a kihívás nemcsak az új befektetéseknél jelenik meg, hanem rövid távon sokkal inkább a meglévő portfóliónál. A cégeknek újra kell gondolniuk a termékajánlatukat a piacon, mert ami két éve sztárterméknek tűnt, az az AI következtében lehet, hogy meghaladott lesz. Az előttünk levő kihívás tehát az, hogy ők versenyképesek maradjanak.
Az érettebbek közül könnyebben mondjuk többre, hogy jó, és a cégek, amiket említettél, idetartoznak.a megnézed a Sifted leggyorsabban növekvő közép-kelet-európai céges listáját, három cégünk is rajta van, a Colossyan, az Orqa és a Whalebone. Mi a Turbine-nál és a Commsigniánál is látunk komoly perspektívát, és vannak olyan, most induló cégeink is, akik várhatóan hasonlóan sikeres utat futnak majd be.
K.Cs.: Ezzel kapcsolatban megosztom egy friss élményemet. Múlt héten voltam Eszéken az Orqánál, ahová 2020 környékén fektettünk be. Akkor még csak helyi angyalbefektetők voltak a cégben rajtunk kívül. Tavaly érkezett a Lightspeed és a Radius nevű amerikai VC, és a cég jelenleg is egy befektetési körön dolgozik. A mostani látogatáskor láttam legélesebben, hogy honnan hová jutott a csapat, milyen komoly cég lett belőle, és mindezt nem Prágában, nem Budapesten és nem Zágrábban, hanem Eszéken. Ez azért jól mutatja, hogyan alakul át a szerepünk ideális esetben. Az a dolgunk, hogy tehetséges embereket a saját lábukra állítsunk, elindítsunk, támogassunk, hogy később fenntartható, nagy cég legyen belőlük. Fontos, hogy csatlakozzanak más, minőségi befektetők később is, akik viszont már abban jók, hogy hogyan kell egy száz fős céget elvinni ötszáz főig.
Fotó: Sebestyén László
Az állam optimális szerepe
Az első alapot 40 millió euróig szerettétek volna elvinni egy ponton, mi lett belőle és milyen pénzügyi eredményekről tudtok beszámolni, ami publikus?
K.Cs: 34 millió lett a vége, ez az alap most a nyolcadik évében van. Kialakítottuk a portfóliót és azt menedzseljük, de már nem helyezünk ki belőle. A megtérülés még korai kérdés, de az eddigi teljesítményünk alapján elmondható, hogy a hasonló időszakban indult, közép-európai érdekeltségű alapok felső tíz-tizenöt százalékában vagyunk, az európai alapok tekintetében a felső kvartilisben.
Az új alapban milyen arányban vesznek részt intézményi és magánbefektetők?
S.Gy.: Körülbelül harminc százaléka jön tisztán magánbefektetőktől, döntően úgynevezett „high net worth individual” és a „family office” típusú befektetőktől. A magánszemélyek jó része maga is sikeres vállalkozó, korábbi startup sikerek kovácsa. A tőke hetven százalékot két intézményi befektető adja, az EIF (Európai Beruházási Alap) és az MFB Invest.
Az MFB az előzőben is volt?
S.Gy.: Nem, ők most fektetnek be nálunk először.
És nem tartotok ettől az új helyzettől?
S.Gy.: Mi azt látjuk, hogy mára, korábbi rossz tapasztalatok után az MFB-nél is felismerték azt, hogy az állam optimális szerepe az, ha jó track recorddal, tudással, kapcsolatrendszerrel rendelkező piaci szereplőket támogatnak.
K.Cs.: Mi ugyanazt a független alapkezelési modellt ajánljuk az EIF-nek, a magánbefektetőknek és az MFB-nek is, sőt ez az előző alap óta sem változott. Pari passu ugyanannyi joga és kötelezettsége van mindhárom oldalnak. A leglényegesebb elem, hogy minden befektetési döntésért mi, az alapkezelő vagyunk felelősek, a befektetőknek erre nincsen ráhatása. Azz EIF által több száz tőkealapba történt befektetés alapján kialakult és megkövetelt nemzetközi európai standardok alapján működünk. Az EIF eleve nem száll be oda, ahol egy befektetőnek 50 százaléknál nagyobb a részesedése.
Reméljük, hogy a 60 millió eurós végcélnál már egyharmad-egyharmad-egyharmados egyensúlyban lesznek a résztvevők, ezen dolgozunk most.
Az új alap már 45 millió euróval indul. A következő szakaszban a magánbefektetők felé fordultok?
K.Cs.: Részben. Az EIF-el is tárgyalunk még plusz forrásról és magánbefektetőkkel is.
A sok túlpörgetett hír között nehéz meglátni, hogy ebből a régióból kinőtt egy Wise
Utóbbiakat mennyivel könnyebb meggyőzni most, mint nyolc éve volt arról, hogy rátok bízzák a pénzüket?
S.Gy.: Ez egy elég fontos kérdés. A magánbefektetőink többsége sikeres vállalkozó, olyan, aki érti ezt a fajta vállalkozói létet. Ennek ellenére erősen kell győzködnünk elsősorban a magyar, kisebb részben a régiós vagyonos elitet, hogy pénzt tenni korai fázisú technológiai cégekbe egy hozzánk hasonló, erre szakosodott kockázati tőkealapon keresztül egyrészt jövedelmező, másrészt versenyképes a tőzsdei termékekkel, vagy más pénzpiaci termékkel. Hosszú a futamidő, de nagyon is versenyképes a hozam. Olyan országokban, ahol az innováció, a technológia húzóágazat, ott a kockázati tőke is fajsúlyos és nagyon sok pénz és tudás megy bele. Amerika nyilván ilyen, Izrael, Szingapúr is, Közép-Európában Észtország kiemelkedő, és még sorolhatnám.
Európában általában van ezzel kapcsolatban egyfajta deficit, ezt címezte meg az az ominózus Draghi-jelentés is, amikor azt mondja, hogy Európában a meglévő, hatalmas megtakarításokat nem európai vállalatokba fektetik be, hanem ingatlanba, pénzügyi eszközökbe vagy amerikai eszközökbe.
De egy gazdaság jövőjét az szabja meg, hogy mennyi pénzt teszünk bele a jövő vállalataiba. A jövőbeli potenciálról meggyőzni a befektetőket nehéz munka.
Akiknél sikerült, és partnerségre lépnek velünk, most sokkal nagyobb összegeket tesznek be, mint a korábbi alapunkba, de így sem mozdul meg annyi tőke, mint például Lengyelországban vagy Csehországban, ahol ezt hasonlóan tanulni kellett az elmúlt évtizedben.
Miért?
K.Cs.: Kicsit szélesebb körű megközelítéssel az a helyzet, hogy kifulladt az a növekedési modell, amire a rendszerváltás után épültek ezek az országok. Jöjjön a külföldi tőke, hozzon be pénzt, hozzon be tudást és segítsen kialakítani a magyar vállalati szférát. Ez alapvetően arra épült, hogy Magyarországon sok szakképzett és viszonylag olcsón hozzáférhető munkaerő van, de ennek mára lényegében vége, elfogyott a munkaerő és a modern kor követelményeinek mind kevésbé felel meg a magyar oktatási rendszer. Felmerül a kérdés, hogy what’s next, és szerintem egyértelmű a válasz. Speciális, egyedi előny híján tehetségre, tudásra, innovációra, vállalkozókészségre, kutatás-fejlesztésre, kitartásra, csibészségre kellene építeni.
Csibészségre?
K.Cs: Igen, a vállalkozói karizmára, stílusra. És itt jutunk el hozzánk, mert fura módon mi ezt a gazdaságpolitikát ténylegesen megvalósítjuk. Mi csak olyan cégekbe fektetünk, akik globálisan képesek versenyezni. Ebbe szerintem minden országnak tolnia kellene a pénzt, nekünk is, ha akarunk Magyarország 2.0-t. A magántőke egyébként azért is hezitál technológiai cégekbe fektetni, mert van ez a közkeletű félreértés, hamis mítosz, hogy a startup, az egy kicsi, bizonytalan cég, amit csillogó szemű fiatalok csinálgatnak, de abból általában nem lesz majd semmi. A sok túlpörgetett hír között nehéz meglátni, hogy ebből a régióból kinőtt egy Wise, egy UIPath, amit vagy ilyen csillogó szemű fiatalok kezdtek, vagy kicsit tapasztaltabb, de hasonlóan elkötelezett vállalkozók. Őket már senki nem kérdőjelezi meg, tudjuk, hogy ezek komoly vállalatok. Jó lenne, ha a magánszféra abba is fektetne, hogy az országnak legyen jövője, hogy a piacon legyenek utódaik.
Fotó: Sebestyén László
S.Gy.: Látni kell, hogy mi, amikor leülünk tárgyalni egy befektetővel, nemcsak a megtérülés ígéretével ülünk elé, hanem egyfajta misszionárius, vagy edukatív üzenettel is, hogy ezt a piacot érdemes és fontos fejleszteni. Ha az államnak a versenyképesség fontos nemzetgazdaságilag, akkor még csak önteni se kellene a pénzt a szektorba, elég lenne ösztönzőket tenni az asztalra, TBSZ-lehetőséget, adókedvezményeket, egyszerűsített szabályozást, hogy jobban megérje ide befektetni. A nyugdíjalapokat is lehetne és kellene a szakmaé és a tőkebefektetések felé terelni. Ők hosszú távon ülnek a pénzükön, mi hosszú távon fektetünk be, összeillünk.
A jogszabályi környezet alapján nem tilos ezt csinálni, de nem is preferált, ma még inkább arról van szó, hogy nyugdíjpénztárak gondolkodásmódjába ez nem fér bele. Más régiókban ezt már régen belátták.
Az utópia, hogy magánbefektetői oldalról mondjuk lengyel, cseh, régiós befektetők is Day One-alapba tegyék a pénzüket? Bent vagytok egy rakás régiós cégben, ismernek titeket.
S.Gy.: Semmiképp sem utópia, de a régiós gyakorlat az, hogy erre szakosodott nemzetközi intézmények és alapvetően helyi magán források adják a hozzánk hasonló alapokba a pénzt.
K.Cs.: Annyira, hogy bár a cseh Credo Ventures az elmúlt tíz évben nemzetközi hírű VC-vé nőtt, még az ő befektetőik nagy része is cseh.
Indul egy másik alapotok is, aminél kicsit felvontam a szemöldököm. Ez egy úgynevezett kreatív alap 15 millió euróval, amiből tágan értelmezett dizájn cégekbe fektethettek. Ebben a megfogalmazásban mintha kicsit idegen lenne a profilotoktól. Ez egy mandátum?
S.Gy.: Igen. Ez a történet arról szól, hogy a Svájci Alap azt gondolta, hogy szeretne finanszírozni egy alapot a magyar kreatív iparágakat célozva. . Kiírtak egy pályázatot, többen elindultunk, mi nyertünk, az alap felállításának jogi része hamarosan lezárul. A mi szempontunkból az is fontos, hogy ez is technológiai alap, és hogy viszonylag tág a definíciója annak, hogy mit tekintenek a kreatív ipar részének. Ebbe belefér minden mozgóképes, média, hirdetési, filmes, építészeti, gaming, kiadói és dizájn vállalkozás. Az elmúlt mondjuk tíz évben belefértek volna olyan sikertörténetek, mint a Ustream, a Shapr3d, a Colossyan, a Prezi, vagy akár a Graphisoft is. Szóval ugyanolyan megtérülést várunk itt is, mint a többi alapunknál.
Nem elég Budapesten keresni a magyarokat
A versenyképes cégekért mekkora most igazából a verseny a régióban? Öt éve még az volt a felállás, hogy elég sok pénz van, nem olyan sok elég jó ötlet.
K.Cs.: Jobban vérre megy, mint korábban. Sok az eszkimó, kevés a fóka. Régiószerte több alap indult, és a nyugati befektetők is egyre korábban csatlakoznának a cégekbe, nemcsak a növekedési fázisban nyitnak Kelet-Európa felé. Fura dolog ez, mert míg a régióban viszonylag sok lehetőség van, bár kevés az igazán kiemelkedő, addig
Magyarországon pedig az elmúlt egy-másfél évben azt éreztük, hogy még lehetőségből is kevés van. Tehát mennyiségi és minőségi kérdés van egyszerre, bőven a potenciálunk alatt vagyunk a felhozatalt illetően.
Ami nagyon hangsúlyos az utóbbi időszakban, az a diaszpóra alapítók jelenléte. Nagyon megnőtt az elmúlt öt-tíz évben a külföldi egyetemre tanulni menő magyar – és általában közép- és kelet-európai – diákok száma. Jellemzően tehetséges, sokra hivatott fiatalok, nagyon sokan kezdenek értelemszerűen külföldön céget csinálni. A mi portfóliónkból például ilyen a Perciv AI, ami a delfti egyetemről indult, a három alapítóból, kettő magyar, Hollandiában kezdték el a történetüket. A Colossyan a koppenhágai egyetemről indult. Az, hogy csak Budapesten keresünk magyarokat, az ma már nem elég, szakmailag az egyik legizgalmasabb kihívás a következő évekre, hogy a Day One brandet hogyan tudjuk elvinni Nyugat-Európa egyetemi központjaiba vagy Amerikába, ahol egyre több és több magyar tanul. Nincs olyan magyar, budapesti cég, ami ne ismerne minket, ha tőkéről van szó, de ez Londonban még nincs így.
Ha a tehetséges fiataljaink külföldön vannak, és még a tehetséges öregjeink sem az ország jövőbeli versenyképességébe fektetik a pénzüket, akkor mitől lesz a vállalkozói siker Magyarországon fenntartható, megismételhető, állandó? Milyen szereplők kellenek hozzá?
S. Gy.: Ennek van egy része, ami történelmileg determinált, és van egy része, ami reformálható. Amikor Peter Thiel a Brain Baron járt Budapesten, azt mondta, hogy mindenki azt hiszi, hogy az európai cégek félnek a bukástól, de szerinte az a baj, hogy a sikertől félnek. Ez azt jelenti, hogy a nagyratörésük, ambíciójuk megáll egy ponton. Az amerikai cég nem áll meg, az világevő.
Amerikában ennek hagyománya és kulturája van, minden családban van olyan self-made sikertörténet, amiről szó esik a vacsoraasztal körül. Ott mindenki ezeket a történeteket, hősőket követve nő fel. Oroszországban mondjuk nem így nősz föl.
Ennél fontosabb viszont az a rész, amit lehet formálni. Le lehet bontani azokat a szabályozói helyzeteket, amik lassítják a sikert, amik megnehezítik a vállalkozónak a globális piacra lépését. Egy ilyen meló, a cégépítésre szánt hosszú évek így is-úgy is irtózatos áldozattal járnak, de az felismerhető, hogy ennek a támogatása az érdekünk, és feleslegesen nem kellene nehezíteni. Bármilyen vállalkozóval beszélsz, azt fogod hallani, hogy mennyi váratlan kanyar, lemondás van a történetében, és ehhez képest még bajlódni a felesleges hivatallal, ellenszéllel lassít és fáj.
