Olyannyira sikerült megállítani a túlnépesedést, hogy mostanra aggasztóan kevés gyerek születik.
Mi történt? Harminc év után ismét adót vet ki Kína az óvszerekre és más fogamzásgátlókra. A pekingi vezetés szerint ez is segíthet fellendíteni a születésszámot.
Részletek. Kína januártól 13 százalékos áfát vezet be a fogamzásgátló szerekre és eszközökre – írja a Telex. A döntés célja a csökkenő születésszám megállítása és a gyermekvállalás ösztönzése: ezzel párhuzamosan adómentessé válnak a bölcsődei, óvodai, idősgondozási és házasságkötéssel kapcsolatos szolgáltatások. A népesség 2023 óta folyamatosan fogy, 2024-ben mindössze 9,54 millió gyerek született, ami nagyjából fele a tíz évvel korábbi értéknek, annak ellenére, hogy az egykepolitika eltörlése óta a kormány több családbarát intézkedést is bevezetett.
Háttér és okok. A visszaesés fő oka a rendkívül magas gyereknevelési költség: egyetlen gyermek felnevelése 18 éves koráig mintegy 538 ezer jüanba (kb. 25 millió forintba) kerülhet, amit a lassuló gazdaság és a bizonytalan munkaerőpiac sok fiatal számára elrettentővé tesz. A mostani adóemelést emiatt sok kritika éri Kínában. Szakértők szerint a drágább fogamzásgátlók növelhetik a nem kívánt terhességek és a nemi betegségek kockázatát is.
Magyarországon sem fényes a helyzet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 első tíz hónapjában 60 304 gyermek született, ami 7,1 százalékkal, 4630-cal kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A teljes termékenységi arányszám egy nőre vetítve 1,31 volt, szemben az egy évvel korábbi 1,39-cel. A halálozások száma 102 748 fő volt, ami 2,2 százalékkal, 2326-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. Ennek következtében a természetes fogyás 42 444 főt tett ki, ami 5,7 százalékkal magasabb az előző évi 40 140-es értéknél – ez hozzávetőleg egy Dunakeszi nagyságú város teljes eltűnésének felel meg.