A Civil Zrt. korábban Pintér Sándor belügyminiszter érdekeltsége volt, majd bizalmasainál maradt: júliusig az igazgatóság elnöke Tasnádi László volt, akit most Nyerges váltott.
Mi történt? Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal július 8-án, hogy Nyerges Zsolt cégcsoportja, a N.E.Z. Capital Kft.-n keresztül megvásárolja a Civil Biztonsági Zrt.-t, amely július 10-től már az ő tulajdonában van, a bírósági bejegyzés pedig július 17-én történt meg, írta meg az Mfor.
A cég felvásárlásáról a Forbes.hu-n már többször is írtunk.
Mi ez a cég? Még 2023-ban alapította a NER két kedvenc biztonsági cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. és a Valton-Sec Zrt. 50-50 százalékos tulajdonosi hányaddal. A Civil Zrt. Pintér Sándor belügyminiszter volt cége, a Valton pedig a Fidesz és az állam gigarendezvényeit szokta biztosítani.
A társaság 2024-ben története legjobb évét zárta, 32,2 milliárd forintos árbevétellel.
Részletek. Jelentős részt vállalt ebben a leányvállalat, a Civil Rendszertechnika Zrt., amely 19,1 milliárdos forgalomból 2,3 milliárd forint nyereséget ért el, és kifinomultabb szolgáltatásokat kínál, például távfelügyeletet, okosotthon-megoldásokat. A leánycég több állami megbízást is elnyert, legutóbb a MÁV-START-tól, valamint a Városliget Zrt. és a Semmelweis Egyetem is ügyfelei.
Egy másik leánycég, a váci PM Perpetuum Mobile Kft. már nem része az üzletnek: még tavaly áthelyezték a Védelem Csoport Zrt.-hez. Ez a Peugeot-márkakereskedés tavaly 2,5 milliárdos forgalmat ért el, de veszteséggel zárt.
Honnan a pénz? Egyelőre nem tudni, hogy Nyerges miből és mennyiért vásárolta meg a Civil Zrt.-t. Az üzletember korábban Simicska Lajos jobbkezeként vált ismertté, korábban a Forbes gazdaglistáján is szerepelt.
Idén ugyanakkor majdnem csődbe ment a többségében általa birtokolt Szolnoki MÁV focicsapata, amely az NB III-ból is kiesett, és együttműködésbe kezdett a BVSC-vel.