Tizennyolc éve működik a Bélaműhely Sound Art alternatív zenei műhely, olyanoknak is elhozzák a hangkeltés örömét, akik anélkül szeretnének zenélni, hogy megtanultak volna. Létezésük mindig a befogadó intézmények kíváncsiságától és támogatásától függött, eljutottak fogyatékkal élőkhöz, az északkeleti régió szegregált településeire, valamint alapítványi és önkormányzati iskolákba is. Állami támogatásban nem részesülnek, sajátos működésük egyre bizonytalanabb, folyamatos finanszírozási gondokkal küzdenek, a fennmaradáshoz most adományokra van szükségük. Október 30-án, a budapesti Három Hollóban tartanak támogatói koncertet – saját fennmaradásukért.
Amint egy acéltállal átlépi a Marczibányi téri Művelődési Központ fotócellás ajtaját, rögtön tudom, hogy ő lesz Rimóczi István, a Bélaműhely alternatív szemléletű zenei műhely vezetője. A Bélaműhelynél alapvetés, hogy hétköznapi dolgokat, ipari hulladékot újrahasznosítva készítenek hangszereket: az említett tál valójában tartályfenék, amivel éppúgy zenélnek és hangot keltenek, mint a pizzásdobozba tett rizzsel vagy sárgaborsóval, régi olajos hordókkal, konzervdobozokkal vagy járólapból, fémből, kövekből vagy fából készített ütőhangszerekkel.
Egy perce sem vagyunk a Marczi földszintjén található műhelyükben, István máris ütőt ad a kezembe, hogy próbálgassam nyugodtan a metalofont és a járólapofont, vagy ütögessem valamelyik tartályfeneket. Utóbbi gyönyörűen zeng, olyannyira, hogy pár másodpercre egy hangtálas jógaórán érzem magam. Van itt két tartályfenék összehegesztésével készült nyelves dob (résdob) is, István szerint ez is egy ősi hangkeltő mechanizmus.
A kőből készült litofon egymás mellé tett lapjait kicsit bátortalanabbul ütöm, hogy akkor ebből most milyen kompozíció sül ki.
„Látod, épp ez az! Erre lettünk kondicionálva”
– mondja, amikor bevallom neki, mi van a fejemben. Nemcsak magas szintű zeneoktatás és szolfézs után lehet hangszerhez nyúlni – mondja arról, hogy úgy demokratizálják a zenét, hogy aki csak úgy zenélni szeretne, az is megtehesse. „Hozzáférsz ehhez úgy, hogy nincs szolfézs, nem rontod el, nem lesz kudarcélményed.” Emellett azokat is várják, aki szolfézsra, zongorára jár, ők is jöhetnek a Bélaműhelybe másképpen zenélni, a hangokkal játszani. „A mozdulat össze van kötve a hanggal, a modern pszichológia pedig megállapította, hogy a hangoknak tudatmódosító hatásuk van” – foglalja össze István.
Béla, az asztalos
A Bélaműhelynek a Marczi földszintjén van egy 40 négyzetméteres, vadszőlős belső udvarra néző próba- és előadóterme, három éve működnek itt. Előtte tíz évig dolgozhattak a Jurányiban, de amikor bölcsődévé építették át a próbatermüket, el kellett jönniük. Vámos Ágnes, a Marczi ügyvezetője fogadta be őket, cserébe havi egyszer játszanak egyet a repertoárjukból a Marcziban vagy annak valamelyik társintézményében. Év végén jár le a szerződésük, 2026 januárjától bérleti díjat kellene fizetniük (a tárgyalások még folynak), így bizonytalanná vált, tudják-e finanszírozni a további működést.
Segíts, hogy a biciklidob és a teknóteknő tovább szóljon!
A Bélaműhely október 30-án tart támogatói koncertet Budapesten a Három Hollóban, de egyéni adományokkal és a Patreonon is lehet őket segíteni. A támogatói koncertre eklektikus műsort ígérnek, ahol lehet majd együtt zenélni, ezenkívül a régebbi számok mellett friss trackek, improvizációk és repertoárjuk legnépszerűbb darabja, az úgynevezett Karmesterjáték is helyet kap. A koncerten mind a hat állandó tagjuk, Iszlai Renáta, Szász Dániel, Szegő Dávid, Horváth Richárd, Mohár Bence és Rimóczi István is zenélni fog. A Bélaműhely 3 millió forintot szeretne összegyűjteni, ezzel a támogatással már biztosabban vághatnának bele a jövő évbe.
Hogy mikor hol működtek, valamennyire mindig kompromisszumos megoldás volt. Mindig ott próbáltak, ahol befogadták őket, és ahol kedvező feltételeket tudtak kialkudni. A 2010-es évek elején például két évig a Kőbányai úti Ganz-gyártelepen zenéltek. „Télen hideg, nyáron meleg, hangszigetelésbe beköltöző egerek, jobbról-balról metálzenekarok” – foglalja össze István az ottani állapotokat. A kultikus Tűzraktérben is megfordultak, első próbahelyük pedig a Sín Kulturális Központ volt – ez 2007-ben még Kőbányán működött egy gyönyörű ipari műemlékben, számos független táncos és színházi csoport, például Pintér Béla társulata is próbált itt.
„Nagyon lelkesek voltunk, hogy csináljunk akusztikusan elektronikus zenét, és hulladékokból tákoljunk össze dolgokat” – Varga Merse alapítótársával így csinálták meg a Bélaműhelyt. „Béla, az asztalos nem fizeti a bérleti díjat, ki fogjuk tenni, a gépeket már el is vitte. Ki kell takarítani, de jövő hónaptól jöhettek” – mondták az épület üzemeltetői, így kerültek az ős-Sínbe. A kulcson csak annyi állt, „Bélaműhely”, a név pedig rajtuk ragadt.
„Hordókon zenéljünk, és legyünk olyanok, mint a Prodigy”
– tűzték ki a célt Mersével, akivel autodidakta módon tanultak ütőhangszeres zenét. Merse művészetterapeuta képzést végzett, ma pedig már Lengyelországban van zenekara Jezve néven, míg István színészként is dolgozott, de mostanra a Bélaműhely a főállása.
Fotó: Sebestyén László
A magyar Stomp lehettek volna
A kezdeti időszakban keresték őket különböző menedzsmentek, stadionprodukciót csináltak volna nekik. A menedzserek a magyar Stompot látták bennük a 2010-es években – a Stomp szintén hétköznapi tárgyakkal kelt hangot, 1991-ben Brighton utcáin kezdtek el zenélni, onnan futottak be világkarriert. Nemet mondtak a show-irányra, nem akartak ők lenni „az érdekes fiúk érdekes hangszerekkel”, és három év alatt kimaxolni a dolgot.
Inkább klubokban, színházakban, táncszínházakban kezdtek el játszani, illetve hangszereket készítettek megrendelésre, színházi előadásokhoz. Dolgoztak kisebb alternatív színházaknak (Élőkép társulat, Stereo Akt), de a Víg-, az Örkény, és az Operettszínháznak is, utóbbinál például Szörényi-Bródy Veled, Uram! rockoperájába készítették a 360 fokos dobinstallációt.
A Bélaműhely tizennyolc évéből tizenhármat laktak próbateremben a zenekar egyes tagjai. István tízet. „Ha dobos vagy, és lakást és próbatermet is szeretnél bérelni – a dobolás nagyon gyakorlós műfaj –, az komoly anyagi teher. De ha csak próbatermet bérelsz, akkor ott tudsz lakni is, míg fordítva nem nagyon, mert a dobolás hangos is.” István ezzel a Bélaműhelyt is támogatta: a nagyszüleitől kapott lakását közben kiadta, és színészként is jól keresett, mindent visszaforgatott a Bélaműhelybe.
Sosem választottak szervezeti formát, nincs logójuk, István ebben is a saját útját járja. Brandjük is inkább csak úgy lett, minthogy tudatosan építették volna.
„Úgy éreztük, az ebbe fektetett energiát, pénzt inkább kutatásra és alkotásra fordítjuk.”
Titulusokat is legfeljebb egymásnak adnak. „A velünk dolgozó szakembereket onnan lehet felismerni, hogy a tizenévek alatt sosem fogadtak el pénzt.”
Több mint tíz másik országban is játszottak, például a magyar napokon Finnországban, a Fringe fesztiválon Brightonban, és a határon túli magyarokhoz is sokszor mennek. A lehetőségek szűkültek az utóbbi időben a kevesebb pályázati lehetőség miatt. Hét önálló és rendhagyó programjuk van: Karmesterjáték, Hangszerkészítő műhely, Hangszer csépelő, Törzsi Rítusok, A zene rövid története, Hanyatt, Csendből a hangba. Programjaik ma már a színház, a zene, az iparművészet és a pedagógia határán mozognak, utóbbi immár működésük nagyon fontos részét képezi.
Milyen érzés vezetni másokat?
Zászlóshajó előadásuk az anno a Tűzraktérben született Karmesterjáték. Ez egy olyan társasjáték, ahol a hangszerekkel való ismerkedés után a résztvevők – jellemzően gyerekek, de akár felnőttek is – kipróbálhatják magukat a karmesteri szerepben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Karmesterjáték a művészettel nevelés eszköztárába is jól beilleszthető, és megfelelő módszertani szemlélettel része lehet a pedagógiai közösségfejlesztésnek, valamint az érzelmi intelligencia és a kreativitás fejlesztésének. Hasznos lehet emellett az eltérő idegrendszeri fejlődésű (figyelemzavaros, hiperaktív), illetve beilleszkedési és magatartási problémával élők pedagógiai fejlesztésének, integrált nevelésének is.
Ezt Kovács Petra szociológus, komplex művészetterapeuta, és neurológiai zeneterapeuta is megerősíti. Petra a Bélaműhely vezető pedagógusa, nyolc éve dolgoznak együtt. Mindig is érdekelték a kreatív zenei játékok és az improvizáció, ezért csatlakozott a Bélaműhely pedagógiai kísérleteihez.
Hangot kelteni szinte bármivel lehet – vallja a Bélaműhely. Fotó: Sebestyén László / Forbes.hu
„A Bélaműhely módszertani kérdése, hogy hogyan hat az emberekre – gyerekekre és felnőttekre egyaránt –, ha lehetőséget kapnak arra, hogy akár korábbi formális zenei előképzettség vagy tapasztalat nélkül kapcsolódjanak be a zenei alkotófolyamatba” – mondja Petra. A Karmesterjátékban a játékosok az ott és akkor megszülető ötleteiket és impulzusaikat követik, amelyeket a szokatlan hangszerek, hangkeltő eszközök és a játék többi résztvevője indít el bennük. Az egyéni ötleteket és impulzusokat a Karmesterjáték egyszerű, világos, akár a nagyóvodások motoros, kognitív és szociális készségeinek szintjén is értelmezhető szabályai és szerepei segítik a közös alkotófolyamatba integrálni.
A játék lényege, hogy mindig születik valami egyszeri és megismételhetetlen. Petra szakemberként a Karmesterjáték megalkotását is segítette, és folyamatosan támogatja a Bélaműhely zenekart abban, hogyan kapcsolódjanak a közönséghez, hogyan reagáljanak a váratlan helyzetekre, és hogyan vonják be a résztvevőket a közös zenélésbe.
Aki karmesterként áll ki, megtapasztalja, milyen érzés vezetni másokat. Aki zenészként vesz részt, megtanul figyelni, jelekre reagálni, és együtt mozdulni a többiekkel. Ezek a tapasztalatok, készségek a kortárs közösségben, a családban vagy a munkahelyen is fontosak a beilleszkedéshez.
A Karmesterjáték oldja a teljesítménykényszert is, nincs jó vagy rossz megoldás, lehet hibázni és próbálkozni. Ettől a résztvevők sokan bátrabbak lesznek, nyitottabbak másokra, és könnyebben találnak helyet a közösségben. A kölcsönösség és a zenei kapcsolat tapasztalatai később is érvényesülnek egy beszélgetésben, csoportmunkában vagy családi döntéshelyzetben, fejti ki Petra.
Nemcsak Szoboszlaiként rúghatod a labdát
„Hasonló a verseny- és hobbisporthoz: nemcsak a Szoboszlai Dominik és a »futottak még« kategória van, hanem akkor is jól érezheted magad, amikor csak úgy rúgod a bőrt a focipályán.” István úgy látja, fontos lenne tudatosítani társadalmi szinten, hogy a zene nem ott kezdődik, ahol eddig gondoltuk. Nem a szolfézsnál, a kottánál, a bocibocinál, hanem ott, hogy megmozdulunk. „Valamint a zene nem is ott ér véget, ahol a fülhallásunk.” Ezt rögtön demonstrálja: megüti a fa alapra felsorakoztatott bicikli hajtókarokat, amik bezengenek, majd a kezét távolítja és közelíti a hajtókarokhoz. Így halkul vagy erősödik a hang.
„Ezt miért nem tanuljuk az oviban? Ez azért magic, nem?”
– mosolyog.
A zeneoktatásnak általában rengeteg pozitív hatása van, például fejleszti a kreativitást, a koncentrációt, a kitartást és az érzelmi intelligenciát. Ugyanakkor, ha nem megfelelően van vezetve, vagy túlzottan nyomást helyeznek a gyerekekre, fiatal felnőttekre, akkor stresszt, frusztrációt vagy akár a motiváció csökkenését is okozhatja.
A Bélaműhely három félévet dolgozott Ózdon a Van Helyed Alapítványnál, ahol pszichológus és viselkedéskutató is figyelemmel kísérte a gyerekek fejlődését a foglalkozásokon. Többször dolgoztak fogyatékkal élőkkel, megváltozott munkaképességű felnőttekkel is, elmennek szociális intézményekbe és Waldorf-iskolákba is. Sokszor kedvezményes áron, saját gázsijukat lealkudva mennek, ennek forrását úgy próbálják kitermelni, hogy nagy cégeknél is vállalnak fellépéseket családi napokon, csapatépítőkön. Nemet csak akkor mondanak, ha az ars poeticájukkal nem egyeztethető össze a felkérés.
„Istu kíváncsi, önazonos, kitartó” – foglalja össze Petra. Hozzáteszi, a színházi gyökereiből táplálkozó spontán alkotásnak és a kíváncsiságnak óriási szerepe van abban, hogy a Bélaműhely nem üresedik ki, hanem mindig tovább gördül. Még úgy is, hogy
„ez nem egy mainstream kezdeményezés, ezzel nem lesz az ember médiaceleb, de van benne egy borzasztó stabil és kitartó jelenlét, ami gyakran a hosszútávfutó magányossága”.
Ha már továbbgördülés: amikor két–három évente elfogy a hangszerekhez használt bicikli hajtókar, István végigjárja a bringaszerelő műhelyeket. Eleinte furcsán néztek rá, amikor hajtókart kért („miért nem mondja, hogy a MÉB-be viszi, mert nincs pénze?”), de ilyenkor előveszi a telefonját, és mutat pár bélaműhelyes videót, hogy mire is kell a hajtókar. És mindig adnak neki.
