Közeledik a középiskolai felvételik központi írásbelijének január 24-i időpontja, amire több tízezer (2025-ben csaknem 70 ezren írtak felvételit) kis- és nagyobb diák készül. „Bármennyi információ is van az interneten, rendszerszinten magukra vannak hagyva a szülők és a gyerekek” – vallja a felvételiről Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, számos gyermeknevelési könyv szerzője. Vele és Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológussal beszélgettünk iskolai rangsorokról, és arról, mire érdemes figyelnie egy szülőnek ebben a folyamatban.
„Nem irigylem a bármikor is felvételiző szülőket, gyerekeket, családokat” – foglalja össze Szél Dávid, aki szerint mind a nyolc-, mind a hat-, mind pedig a négyosztályos középiskolákba, vagy akár más, 4+1 éves rendszerű intézménybe jelentkező diákoknak – korosztálytól függően másképp, de – nehéz dolga van.
Egy általános iskolásnak nagyon kevésszer van olyan tapasztalata (ha van egyáltalán), amikor egy egyszeri megmérettetésen kell kihoznia magából a maximumot, nincs javítási lehetőség, majd utána ezen múlik az életének további sok-sok éve – fejti ki a szakember. „Ez olyan szintű tudásösszpontosítást igényel egy vadonatúj környezetben, vadonatúj emberekkel, tanárokkal, amit korábban nem tapasztalhattak meg.” Emiatt gyakorlatilag kétesélyes, hogy egy ilyen helyzetben melyik gyerek mennyire tudja tudása maximumát nyújtani. „Nagyon magukra vannak hagyva ebben a családok, elképesztően nagy a nyomás.”
A szülők túlmisztifikálják
„Hallottam már olyat is tízévestől, hogy ezen múlik az élete. Ezt a megközelítést nyilván otthonról hozza”
– mondja Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a mai szülők generációja még egy hagyományosabb iskolarendszerben nevelkedett, és nem csoda, hogy nehéz elvonatkoztatnia attól, hogy ezen mennyi minden múlik. „Szerintem viszont a mai világban már nem múlik ennyi minden ezen”, mert sokkal több, sokszor nem lineáris út és alternatív lehetőség áll a diákok előtt akár külföldön, akár itthon.
Szerinte „teher alatt nő a pálma”, és normális dolog, hogy a gyerekeknek vannak kihívások az életükben és ilyen, hogy nyolcadikos korukban (vagy akár előbb) felvételiznek. „Kicsit túlmisztifikáljuk mi szülők, túlságosan benne akarunk ebben lenni, átvesszük a gyerekektől a szorongást, vagy mi szorongunk helyettük” – mondja. Szerinte egy tízéves még nem is érti pontosan, mi is a gimnázium, vagy pontosan mi múlik ezen.”
Persze azért nagy különbség van aközött is, hogy valaki tíz-, vagy tizennégy évesen felvételizik, mert előbbinél még jobban lehet azt mondani, hogy „ha nem jön össze, akkor sincs semmi gond, marad az addigi osztályában”, szemben azzal, hogy nyolcadik után a tankötelezettség miatt muszáj, hogy felvegyék valahová a gyereket. Amitől, ha nem is az egész élete, de a következő időszaka szempontjából sok minden függ. „A családon sok múlik itt abban a tekintetben, hogy ebből a teherből mennyi megy át a gyerekbe” – mondja Szél Dávid.
Szél Dávid: „nem irigylem a bármikor is felvételiző szülőket, gyerekeket, családokat.” Fotó: Sebestyén László/Forbes
Amikor nem a gyerek döntése
„Óva inteném a szülőket attól, hogy túl nagy terheket tegyenek a gyerekekre, mert eleve sok van rajtuk.” Szél Dávid szerint sokszor előfordul, hogy a szülők saját vágyaikat nyomják rá a gyerekekre, és nem igazán derül ki, hogy a gyerek mit szeretne, miben tehetséges. Eközben viszont fontos az is, hogy nem a gyerek döntése kell, hogy legyen (pláne negyedikben vagy hatodikban), hogy hová akar járni, mert ez megint csak túl nagy teher számára.
Bojti Andrea is azt mondja, a hat- és nyolcosztályosba felvételizőknél ez elsősorban a szülő döntése, és a szülőnek lehet saját gondolata arról, hogy egy iskolát miért választanak, de a gyerek előtt érdemes az előnyöket hangsúlyozni, ha nem a legjobban preferált intézménybe veszik fel, és kitalálni egy elfogadható narratívát (főleg igaz ez a nyolcadikosokra). Éppen ezért érdemes végiggondolni a B és a további terveket is olyan szemüvegen keresztül, hogy melyik miért jó, és ezt kommunikálni a gyerek felé.
„Az lehet egy trauma a gyereknek, ha nincsenek más tervek, és az jön le neki az egészből, hogy ez neki nem sikerült, kudarcot vallott.”
Fotó: Sebestyén László
Iskolaválasztáskor a kisebbeknél az lehet vonzó, ha például elmondjuk, hogy egy szuper iskolába jár majd, ahol jól fogja érezni magát, és lesz egy szuper közösség – mondja Szél Dávid. Vagy ha az alsó nem volt olyan jó, akkor meg az, hogy „keresünk mást, ahol jobb lesz”. (Ideálisabb ugyanakkor az a helyzet, ha nem valahonnan elmenni akar a gyerek, hanem azért felvételizik másik intézménybe, mert az adott iskola testesíti meg a szülő által a gyerekéből kiindulva fontosnak tartott dolgokat.) Szél Dávid hozzáfűzi: nem mindig egyszerű, de iskolát váltani bármikor lehet. Ha a gyerek nem bírja a kudarcot, a teljesítménybeli magasabb elvárásokat, akkor nem feltétlenül kell erőltetni egy nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumot, lehet maradni nyolcadik végéig az általános iskolában. Ez nem azt jelenti, hogy ez egy rosszabb út, sőt, van, akinek ez a testhezállóbb, emelte ki.
Szél Dávid szerint intézményválasztáskor jó, ha a szülő tudja, hogy a gyereke hogy érzi magát a közösségében, de ismernie kell a gyerekét abból a szempontból is, hogy hogyan tanul, milyen a kudarctűrő képessége, milyen viszony fűzi a teljesítményhez, milyen tárgyakban ügyes, és hogy egyáltalán: mit jelent a családnak a tanulás. Csak az ötös a jegy? Elfogadható-e, ha a gyereknek szórt intellektusa van, és egyes tárgyakból ügyes, míg másokban nem? Ezekre a kérdésekre adott válaszokat érdemes szerinte átgondolni. Bojti Andrea is azt mondja, érdemes nézni, hogy hogyan áll a tanuláshoz a gyerek, szeret-e tanulni, olvasni, vagy inkább szenvedés neki a tanulás.
Az általános iskolában humán, reál- és készségtárgyak vannak, a gyerekek ezen kívüli képességeit, tulajdonságait – például kommunikációs készségek, érzelmi intelligencia, figyelem, érzékenység – nem veszik figyelembe, és a készségtárgyakban való jó eredmény sokszor lesajnált dolog. Ha valaki tantárgyakon kívüli dolgokban ügyes, mondjuk remek közösségépítő, vagy nagyon figyelmes és érzékeny, azzal nem is tud mit kezdeni a rendszer, és sokszor a gyerek sem saját magával – mondja Szél.
Szerinte érdemes elmenni a nyílt napokra, nézni az iskolák honlapjain közzétett információkat, hogy milyen hírek vannak. Hogy utóbbiak mondjuk csak versenyeredményekről szólnak, vagy az iskola más – adott esetben karitatív vagy közösségi – tevékenységei is körvonalazódnak belőlük.
„Ezek mind releváns információk lehetnek a szülők számára, de leginkább a gyereket kell ismerni,
és azt kell megnézni az iskolánál, hogy az ő céljainak, személyiségének mi felel meg.”
Egy lista van, de sokkal több kellene
Szél Dávid kitért arra is, hogy negyedikben és hatodikban az iskolától nem sok támogatást fog kapni egy felvételire készülő gyerek, hiszen az általános iskolának nem az a célja, hogy negyedik vagy hatodik után az osztály egy bizonyos százaléka váltson. Ezzel Bojti Andrea is egyetértett, mondván, hogy az iskolák nem is érdekeltek abban, hogy a jó tanulók elmenjenek, így érthető, hogy egy általános iskola nem fektet hangsúlyt a negyedikesek vagy hatodikosok felvételire való felkészítésére. Szél Dávid hozzátette: elsőtől nyolc évvel számolnak, kialakítanak egy osztályközösséget. Természetesen nem akadályozzák a felvételizők sikereit, de nem is készítik fel a felvételire a diákokat, míg nyolcadikban már igen, hiszen ott mindenki elballag, és törvényszerűen máshol tanul tovább.
Szél szerint a hazai felvételi rendszer egésze nem jó a családnak, nem jó a gyereknek, és a középiskoláknak sem különösebben, mert ennyi párhuzamosságot (nyolc-, hat- és négyosztályos középiskolák, 4+1 éves technikum, illetve az állami mellett az alternatív és egyházi intézmények) nem lehet átlátni. A Nemzeti Alaptanterv úgy épül fel, hogy a gyermek alapvetően nyolc évet (általános iskola) tölt egy, majd négy évet egy másik intézményben, a hat- és nyolcéves gimnázium ezt teljesen megszakítja, de már a 8+4 éves rendszer is
„teljesen eszelős, mert több tantárgy esetében kétszer kell ugyanazt tanulni, ez nem egy jó rendszer. Egy ötödikes, általános iskolás és egy kilencedikes, gimnazista például nagyjából ugyanazt tanulják történelemből.”
A felvételire való felkészülés pedig iszonyatosan megterhelő, és legtöbbször nem megy plusz erőfeszítés (különórák és -tanárok) nélkül, ami pedig magával hozza a szegregációt, vagyis azok fognak erre áldozni, akiknek van elég idejük és pénzük, akiknek pedig nincs, ott megpecsételődik, hogy a gyerek milyen középiskolába fog tudni járni.
Bojti Andrea hozzátette, hogy külföldön vannak olyan országok, ahol a szülőnek felvételi előtt nincs külön feladata a gyerekkel, és nem kell különórákra járatni. A magyarországi helyzet szerinte is erősen szegregáló, sőt saját praxisában úgy látja, sokszor az sem elég, ha a szülőnek van anyagi erőforrása, mert a szülőnek is értenie kell valamennyire a tananyaghoz, mert otthon is tanulni kell a gyerekkel.
Szél Dávid kitért arra, hogy itthon a középiskolák sikerességét leginkább abban mérjük, hogy onnan milyen arányban és milyen felsőoktatási intézményekbe veszik fel az érettségizőket – ez a HVG által évente elkészített középiskolai rangsor. Szél Dávid szerint nem baj, hogy van egy ilyen lista, mert ez is egy szempont, de valójában sokkal többféle listának kellene lennie.
Példaként említette a Nahalka István oktatási szakértő által 2014-ben összeállított hozzáadott érték listát. (Nahalka István tanulmánya szerint a hozzáadott érték az iskola pedagógiai színvonalát jellemzi, ennek számításához az Országos Kompetenciamérés tizedikes eredményeit, valamint a családi háttér indexet vette figyelembe és megnézte honnan hová jutnak a gyerekek az oktatás által – a szerk.) Egy ilyen lista Szél Dávid szerint is jobban mutatja az adott iskola színvonalát (míg egy elitgimnáziumnak válogatott diákokkal nem nehéz jó számokat produkálni a felsőoktatási felvételiken) és teljesen más, mint egy HVG-lista: kevés az átfedés a hozzáadott értékben topon lévő intézmények és a másik lista élmezőnye között. A hozzáadott érték listát ugyanakkor sajnos azóta sem készítették el, mert nem hozzáférhetőek az adatok.
Bojti Andrea a listákkal kapcsolatban kifejtette: a Sulinavigátoron érdemes nézelődni, mert ott más szempontok szerint is lehet szűrni az iskolákat, de egyébként
kicsit „úri huncutság” a listák nézegetése, mert a praktikus szempontok – elsősorban a lokáció – sokkal fontosabbak, a magyar települések nagy részén például nincs is igazán választási lehetőség. A listánál szerinte sokkal fontosabb, hogy jól érezze magát a gyerek az adott iskolában,
tudjon azonosulni vele, mert ha a gyerek tehetséges, és beleteszi a munkát, jól felkészül az érettségire, akkor bárhonnan, egy vidéki iskolából is felvehetik később egy top egyetemre.
Szél Dávid: a felvételire készülés olyan, mintha két műszakban dolgozna a gyerek. Fotó: Sebestyén László/Forbes
„Ha mi egy olyan család vagyunk, ahol az az egyetlen cél, hogy a gyerekünk kerüljön be a legjobb egyetemek egyikére”, akkor ennek megfelelő listát kellene nézni. „Ha az a célom, hogy a gyerekem érezze magát jól a középiskolában, mert gyerek, és legyenek jó fej tanárok, jó közösség és programok, akkor lehetne egy ilyen lista is, vagy legjobb humán iskolák listája” – fejtette ki Szél Dávid. Ha a gyerek iskolája nincs benne a top száz iskolában, az az értelmiségi szülők számára egy nagyjából értelmezhetetlen keret – osztja meg saját tapasztalatait. Ha csak a későbbi felsőoktatási felvételi eredményessége alapján rangsorolunk,
„az olyan, mintha kinyitnám az ingatlanhirdetéseket és csak rózsadombi házak jönnének ki. Persze, tök jó lehet a Rózsadombon lakni, de nemcsak ott vannak remek ingatlanok.”
Legalább féléves projekt
Bármennyi információ is van az interneten a felvételiről, rendszerszinten magukra vannak hagyva a szülők és a gyerekek is, ami Szél Dávid szerint nagyon problémás. A gyereket úgy tudja segíteni a legjobban a szülő a felvételire való készülésben, ha megpróbálja tudatosítani a saját, és megérteni a gyerek érzéseit, a kettőt pedig nem jó keverni egymással.
A felvételire való felkészülés egy több mint féléves projekt egy család számára, és főként azért megterhelő, mert közben kétfelé tanul a gyerek: az általános iskolában is helyt kell állnia. „Úgy kell ezt felfogni, hogy két műszakban dolgozik a gyerek, hiszen sokszor hétvégén vagy esténként jár előkészítőre, és akkor nem beszéltünk a mentális teherről.” Lehet, hogy rosszabbul vagy kevesebbet alszik, kevesebb idő jut a hobbijaira, a barátaira – fejti ki Szél Dávid. Nyolcadikban év vége felé az iskola is kezd lazulni, akkor talán könnyebb, de negyedikben és hatodikban ez nincsen, ugyanúgy megy tovább az év, teljesíteni kell. Illúzió, hogy ez nem teher – foglalja össze a szakember.
Fotó: Sebestyén László
Bojti Andrea is úgy látja, kétesélyes, hogy a felvételi napján hogyan teljesít a gyerek, ronthat az eredményen, ha a szülő áttolja a gyerekre a felnőttes dilemmáit, vagy túlzottan hangsúlyozza, hogy ennek tétje van, azonban nem is lehet ezt eltagadni sem, hiszen a gyerekek összerakják a képet, és természetes, hogy izgulni fognak. Jó, ha az ember ebben transzparens, és azt mondani például, hogy érdemes úgy felfogni, mint egy tanulmányi versenyt, csak ezt nem az iskolában írják, és majd az eredmény tükrében el lehet dönteni, hogy hová jelentkezünk – fejtette ki.
„Ez segít abban, hogy a gyereknek a felvételi ne csak egy szó, egy fantáziakép legyen.”
Hozzátette, hogy a gyereknek a felvételi napján inkább konkrétumokkal tud segíteni a szülő, hogy elmondja, hogyan zajlik a folyamat onnantól, hogy egyedül ül a padban, három tollat visz, azon keresztül, hogy a teremben lesz egy óra, odáig, hogy a szünetben ehet csokit.
Szél Dávid kiemelte: a szülőnek magában és a gyerekben is erősíteni kell azt, hogy igenis legyenek büszkék az elért eredményre, és értékeljék sikernek, mert egy nagyon komoly megmérettetésen vett részt a gyerek. Az, hogy a többi gyerek hogyan felvételizett, arra nincs ráhatásuk – hiszen itt nemcsak arról van szó, hogy neki jól kell megírnia, hanem jobban, mint a többieknek, de utóbbi kiszámíthatatlan. Szél Dávid szerint az is fontos, hogy legyen az elsőként megjelölt iskola után néhány biztonsági tartalék intézmény, amit szintén szívesen választana a gyerek, nem pedig „ha az első nem sikerül, akkor marad ez”-alapon. „Az első helyeken olyan legyen, amit szinte ugyanannyira szeretne.”
