Nagy pofonba futhatnak bele azok az Otthon Start igénylők, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a 10 százalékos önerő nem mindig 10 százalék.
Mi történik? A BiztosDöntés.hu szakértői szerint sokan úgy értelmezik a 10 százalékos önerőt, hogy elegendő a megvásárolni kívánt ingatlan vételárának 10 százalékát előteremteniük saját forrásból, a fennmaradó részt pedig hitelből finanszírozhatják. Ez azonban hibás elgondolás.
Miért? A bankok egy lakáscélú jelzáloghitel esetében nem a vételár 90 százalékáig hitelezhetnek, hanem az úgynevezett becsült forgalmi érték 90 százalékát adhatják legfeljebb oda. Ez pedig nem feltétlenül azonos a vételárral.
Amennyiben a forgalmi érték az alacsonyabb, akkor a vételár 10 százalékánál több önerőre lesz szükség.
Ráadásul a bank nem feltétlenül fogja odaadni hitelként a forgalmi érték 90 százalékát sem, ezt ugyanis még csökkentik, így kapják meg az úgynevezett hitelbiztosítéki értéket (HBÉ). Végül pedig ennek a 90 százaléka lehet majd legfeljebb a hitelösszeg.
A HBÉ rendszerint 10-30 százalékkal alacsonyabb a forgalmi értéknél, hogy pontosan mennyivel, az függ az ingatlan típusától és elhelyezkedésétől
Ez miért veszélyes? Ha a vevő az ingatlant már lefoglalózta, problémát jelenthet vártnál nagyobb szükséges önerő. Ha nem tudja előteremteni a plusz összeget, és végül emiatt eláll a szerződéskötéstől, akkor a foglalót az eladó megtarthatja.